hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Milyen legyen Erdély
Kezdődik a romániai kampány

2000. 10. 21.
Ötven párt tizennyolc jelöltje kezdte meg hivatalosan is a versengést Romániában a parlamenti székekért és az államfői posztért. Röviden: a hatalomért. Ahogy a pártok lassan nem csak jelöltjeiket jelölik meg, de programjaikat is kiszivárogtatják, egyre nyilvánvalóbb, hogy elsősorban a hatalom birtoklása a tét, nem pedig valamiféle jól kirajzolódó koncepció győzelme, amely kivezetné az országot a mostani állapotából.



Ion Iliescu volt román elnök Szent Parasiva ereklyéje előtt Iasi városában. Kampányol
az exkommunista zarándok    Fotó: Reuters

Nem véletlen, hogy elsősorban magyar megfigyelők fogalmazzák meg, köztük legélesebben
épp az RMDSZ elnöke, hogy a legnagyobb baj a választásokkal kapcsolatban a világos
helyzetkép hiánya. Pontosabban ez jelzi a baj igazi nagyságát. Bizonyos szempontból
ugyanis egysíkúnak tűnik a pártok szövege, még az egymással legélesebben szembenállóké
is, hiszen ma már – hogy a legérdekesebb példát vegyük – a Nagy Románia Párt is
európai integrációt hirdet; elnöke, a hírhedt Vadim Tudor, korábbi fellépéseihez képest
jólfésült szövegekkel lép fel a tévévitákban, legutóbb például azt sorolta felháborodottan,
hogy miért vadították el a nagy világcégeket Romániától. Közben azonban szövege
egy másik ponton is váratlanul összeér az ellentáborral. Merthogy ugye azon nem lepődik
meg az ember, amikor Vadim Tudorból kitör az autoriter-etatista, és saját aforizmáját
kiáltja a mikrofonba: jobb egy egészséges diktatúra, mint egy beteg demokrácia. A túloldalról,
óvatosabb megfogalmazásban ugyan, de hasonló szövegek hallatszanak: nincs olyan román
jelölt Romániában, aki ne hangsúlyozná az állam megerősítésének, az állami intézmények
autoritásának fontosságát. Miközben tehát mindenki imamalomként darálja az Európa–NATO–Unió-féle
szöveget, egyúttal mindenki olyan Romániával kampányol, amely sokkal erősebben
centralizált, mint az elmúlt négy évben, tehát amely már struktúrájánál fogva
kerülne eleve még távolabb az uniós követelményektől.

Szóval ki mit akar itt valójában? Megint csak nincs olyan román elnökjelölt, sem
olyan román pártprogram, aki és amely ne ígérne gazdasági fellendülést és
magasabb életszínvonalat. Csakhogy közben senki nem beszél arról, hogy az uniós és
NATO-követelmények teljesítéséhez még néhány apróság hátravan: a román gazdaság
teljes szerkezetváltása, az állami nehézipari szféra felszámolása, a bankprivatizáció,
a gazdaságirányítás centrális struktúráinak lebontása. Ez a program megint csak
egyetlen román párt kiadványában sem található, az elnökjelöltek nem beszélnek róla.
Mondhatni persze, hogyan is lehet egy ilyen keserves átalakulási folyamattal
szavazatokat szerezni? Viszont ha egy politikai erő a választási program ígérete
szerint a többiekénél reálisabb jövőképet akarna nyújtani a honpolgároknak, nem
kerülhetné el a reform keserves folytatásának távlatát. Romániában nincs egy
Churchill, aki az ország elé állna, és becsületesen, de elég harciasan bevallaná:
"Nem ígérhetek mást, mint vért, verejtéket és könnyeket".

Nem véletlen, hogy eddig tudatosan román pártokat és román jelölteket említettem.
Az egyetlen hang a kampányban, amely nem vállalja fel a hith? bizakodás diadalmas
optimizmusát, az RMDSZ-é. A párt választási programja három kategóriára épül:
milyen magyarságjövőt, milyen Erdélyt és milyen Romániát képzel el a szervezet? A
program világosan érzékelteti, hogy a pozitív jövőkép és a jelen állapotok között
nem létezik egyenes vonal, sima út, inkább valahogy úgy operál, mint a
hatvanas-hetvenes években a Római Klub: felvázol egy elérendő jövőképet, és megállapítja,
mi minden hiányzik hozzá. A romániai magyar szavazó számára ez a program valószínűleg
komoly vízválasztó lesz, most kiderülhet, hogy valóban különbözik-e gondolkodásban,
mentalitásban a romániai romántól. Ha elfogadja saját szervezetétől ezt a nem túl
derűs, de sokkal reálisabb anyagot, akkor elmondhatja, valóban igaz az a megállapítás,
hogy a romániai magyarok képezik az egyetlen valóságos integrációpárti társadalmi
csoportot Romániában. Ha elutasítják ezt a programot, az annyit jelent, hogy sajnálattal,
de meg kell, hogy értsük: a romániai magyarok is Romániában élnek, és az itteni világ
erőtere határozza meg a gondolkodásukat.

Azt, hogy Románia mit akar valójában, hogy azok a román tömegek, amelyek a hegyeken túl
képezik az itteni hallgatag többséget, istenigazából mit választanak, azt a felmérések
és az események is eléggé jól jelzik. Egyes kimutatások szerint Iliescu jelen
pillanatban 35 százalékra számíthat, más adatok szerint viszont már bőven túl jár
az 50 százalékon. Iliescuék programja pedig pontosan tükrözi azt a fajta román
mentalitást, amely megakadályozta, hogy az 1996-os változás valóban áttörés legyen
Románia Európa felé való közeledésében. Természetesen ez a program is Európát,
az uniót és a NATO-t emlegeti, miközben szinte egyetlen konkrétuma sem irányul az
ország valódi átalakítása felé.

Amire Iliescuék hatalomra kerülésével számítani lehet, az inkább egyfajta "megnyugtató"
elmocsarasodás. Az új román vezetés lesz annyira Európa-barát, fenntartja majd
annyira az integrációs törekvések látszatát, hogy megkapja azt az évi néhány százmillió
dollárt, amely a stabilitásához szükséges. A TDRP berkeiben valószínűleg jól átgondolták,
hogy a román tömegeknek továbbra sem vonzó a Nyugat gazdagsága, ha annak elérése túl
sok áldozattal és munkával jár, azonban viszonylag kevés pénzből is fenntartható
az a minimális életszínvonal, és ami még fontosabb, a minimális életszínvonal
maximális biztonsága, amelyre a kísérletezésbe belecsömörlött románok többsége
áhítozik.

A jövő Romániájában tehát jó néhány éven keresztül nem lesz igazi változás,
de nem lesznek megrázkódtatások sem. Nem lesz nagy életszínvonal-emelkedés, de a létező
nem túl magas életszínvonal miatt nem lesz elégedetlenség. Ennek a programnak a jegyében
cselekedtek már 1997-ben a brassói munkások, amikor egy országos főútvonal
eltorlaszolásával először állították meg a reformprogramot, először késztették
visszavonulásra az akkori Ciorbea-kormány privatizációs szándékait. Hasonló
megmozdulások ezekben a hetekben is éppúgy zajlanak, jellemző, hogy egy ugyancsak
Brassó környéki alumíniumkombinát szakszervezetesei azért állnak őrséget a bejáratoknál,
hogy a céget megvenni szándékozó külföldiek be se juthassanak a gyár területére.
Egyébként ezek azok a szakszervezetek, amelyek választási együttműködésre kötöttek
szerződést Iliescu pártjával, tehát azzal az erővel, amely ugyebár megint csak az
unió felé tartó gazdaságpolitikát hirdeti.

A jelöltek közül az igazi integrációs nehézségek vállalására nem túl erős utalások
egyedül Mugur Isarescu jelenlegi miniszterelnök programjában találhatók. Csakhogy
ebben az esetben meghatározó jelentősége van annak, hogy Isarescu függetlenként
indul, csak támogatja őt az a néhány politikai párt, amelyik a 96-ban győztes
Demokratikus Konvencióból megmaradt. Feltehetően Isarescunak éppen azért kellett függetlenként
indulnia, mert a jelöltek közül legvilágosabban látja Románia valóságos dilemmáit.
Márpedig Isarescu nem igazi politikus, nem tud szemrebbenés nélkül hatalmasakat
mondani, elnökjelöltként is rabja saját realitásérzékének – az sem csoda hát,
hogy övé a legvérszegényebb kampány. Ő az az elnökjelölt, aki sok hónapos hezitálás
után úgy jelentette be végül hivatalosan is indulását, mint aki amúgy fikarcnyi esélyt
sem ad magának a győzelemre.

A román pártok valódi intenciói azon is lemérhetők, ahogy a kisebbségi kérdést
kezelik. Továbbra is Clinton amerikai elnök egyetlen mondatára hivatkozik szinte
valamennyi erő a megoldott kisebbségi kérdések mintaállamáról. Ez tehát az a probléma,
ami már nincs, tehát nincs miért foglalkozni vele. És nem is foglalkoznak vele. Érdekesen
egybecseng Isarescu és Iliescu programja ez ügyben. Mind a kettő azt hangsúlyozza,
hogy Románia minden állampolgára azonos jogokkal és lehetőségekkel rendelkezik. Ami
viszont román olvasatban a kollektív jogok tagadását, és a jelenlegi kisebbségi állapotok
befagyasztását jelenti. Eközben szinte valamennyi román politikus újra és újra
kijelenti: szívesen kormányozna majd együtt az RMDSZ-szel. De vannak annyira
pragmatikus jelöltek köztük, akik kereken ki is mondják: ennek egyetlen igazi oka,
hogy ez a nemzetközi közösség kívánalma Romániával szemben, ez az ütőkártya a
Nyugat felé. Egyetlen román politikus szájából nem hangzott el ennél pozitívabb üzenet,
olyasmi mondjuk, hogy az RMDSZ kormányrészvétele segítené a romániai kisebbségek érdekérvényesítését,
vagy az európai jelleg? demokrácia erősítését. Még csak arról sincs szó, ami
pedig bebizonyosodott az elmúlt évek során, hogy a magyarok között bizony akadnak
olyan szakemberek, kormányzati tényezők, akik nemcsak szakértelmükkel és nyelvtudásukkal,
hanem a román viszonyok közt meglepő megbízhatóságukkal, lelkiismeretességükkel tűntek
ki a most záruló kormányzati periódusban.

Az elmúlt hetekben viszont az is bebizonyosodott, hogy már az RMDSZ-nek sem anynyira
fontos a kormányon maradás. A sajtó egy része ugyan, leginkább az, amelyik a szövetség
jelenlegi vezetését román vagy magyar oldalról kompromittálni szeretné, továbbra is
állandóan lebegteti a koalíció esélyét, sőt, titkos tárgyalásokat rebesget. A szövetség
vezetői azonban, köztük az elnökjelölt, egyértelműen kimondták: felté-teleik
vannak, és egyre kevésbé tartják valószínűnek, hogy ezeket a feltételeket a következő
román vezetés teljesítené. Úgy tűnik a helyzet tisztázása érdekében maguk
Iliescuék is léptek, a párt szóvivője ugyanis világossá tette, igazából nem koalíciót
óhajtanak az RMDSZ-szel, hanem együttműködést, és néhány magyar tisztségviselő
megtartását néhány poszton. Vagyis valószínűleg életbe lép a terveknek az a következő
fejezete, miszerint ha az RMDSZ-szel nem tudnak dűlőre jutni, akad néhány magyar a szövetségen
kívül is, akit bele lehet ültetni a karosszékekbe és felmutatni a világnak mint a
kisebbség részvételét a kormányzásban.

Ilymód rajzolódik ki a kampány kezdetén az RMDSZ magányossága. Igazi koalíciós
partnernek nem kell, de nyilván politikusai sem vágynak arra az olykor valóban megalázó
szerepre, amelyet a már most széteső koalícióban be kellett tölteniük. Nemhiába
mondta Markó Béla elnök egy találkozón, hogy a szövetség nem csak Iliescuékkal
szemben állította fel követelményeit. Merthogy nem csak Iliescuék utasítják el a közösségi
és egyházi visszaszolgáltatást, a magyar egyetemet, a regionális fejlesztést és az
anyanyelvhasználat szabadságát. Ez a logika sajnálatos módon érthetővé teszi, miért
is tartja annyira fontosnak az RMDSZ vezetése, hogy minél erősebb parlamenti
csoportokkal induljon neki a következő négy évnek: nemigen lesz más, amiben megbízhat,
mint saját képviselői, szenátorai és önkormányzatai.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!