A vahabita megjelöléssel már a nyolcvanas években lehetett találkozni KGB- jelentésekben:
szélsőséges, harcias, földalatti iszlám mozgalmat takart, mely főleg Közép-Ázsiában
terjedt el. Központjuk Üzbegisztánban volt. Az oktatás és kiképzés titkos iskolákban
és bázisokon zajlott – eleinte Afganisztánban, Pakisztánban, Szudánban és más
arab országokban, az utóbbi időben azonban feltűntek az Észak-Kaukázusban is.
A FÁK országok a vahabiták szemében a "világi imperializmus leggyengébb láncszemét
alkotják" – itt a legkönnyebb megragadni a hatalmat.
Tanaik egyik fő terjesztője errefelé a jordániai származású Emir Al Hattab, aki a
csecsen Vedeno faluból árasztja mind a radikális eszméket, mind az általa kiképzett,
elszánt harcosokat. A mozgalom rohamosan terjed: a Kaukázuson kívül Közép-Ázsiában,
Oroszország déli részein és a Volga mellékén már igen komoly politikai erőt képvisel.
A vahabita eszmék az afganisztáni háború idején az oroszok ellen harcoló arab önkéntesek
között is erőteljesen terjedtek – hatásukra alakult ki az afgán tálibok mozgalma.
Napjainkra a vahabiták egy jól szervezett, szigorúan hierarchikus, nemzetközi
katonai-politikai szervezetet tudhatnak magukénak, melynek saját felderítő, kémelhárító
hálózata van. Ezenkívül felfegyverzett diverzáns csapatokkal, valamint oktató és
kiképző bázisok sokaságával is rendelkeznek; mindennek alapját pedig kiterjedt és
erőteljes pénzügyi támogatás képezi (vezetői közé sorolják Oszama bin Laden
multimilliomost is).
A szervezet úgy működik, hogy mindenki csak a saját felettesét és a közvetlen környezetét
ismeri, ami egy esetleges bukás esetén a többi tag védelmét szolgálja. A terrorakciókat
kivitelező csapatok mindössze 3-10 fősek. Városonként egy időben akár tucatnyi
ilyen sejtcsoport is működhet anélkül, hogy tudnának egymás létezéséről. A
harcosokat rettenthetetlenség és fanatizmus jellemzi. Szemtanúk mesélték azt a
jelenetet, amikor egyikük a bevetés során áldozatul esett társát gyászolta. Sírt,
kiáltozott amiatt, hogy Allah nem őt, hanem társát tartotta méltónak arra, hogy mártírhalált
haljon hitéért.
A titkos iskolákban végzett diákok közül néhányan ösztöndíjat kapnak, hogy
hivatalos felsőoktatási intézményekben folytassák tanulmányaikat, főleg arab országokban
– belőlük alakul ki később a szimpatizánsok népes tábora, akik a magas szint? képzésüknek
megfelelő kulcspozíciókból jelentős hatást tudnak gyakorolni a társadalomra.
A harcosok és a kommandósok útja más: az ígéretes ifjút először is hosszú időn
keresztül figyelik. Amennyiben megfelelőnek látszik, javasolják képzését –
azonban itt is próbákon, méghozzá elég sajátos próbákon kell bizonyítania
alkalmasságát. Messze nem minden jelöltnek sikerül a bejutás. Volt példa arra, hogy
egy egész csoportot elutasítottak azzal, hogy alkalmatlanok. A fiatalok elpanaszolták
feletteseiknek, hogy nem is volt semmi vizsga – csak egy gondosan elsötétített helyiségbe
zárták őket néhány napra. A vizsgáztatók erre megmagyarázták, hogy "túl türelmetlenek
voltak" – merthogy a harmadik és negyedik napon néhányan megpróbáltak valahogy
kikukucskálni a réseken
Azok, akik átmennek a vizsgán, pszichológiai és ideológiai "tréningben" vesznek
részt; majd azok a hasznos gyakorlati tudnivalók következnek, amelyekre szükségük
lehet a jövőben. Így például megtanulják, hogyan kell viselkedni és öltözködni
egy idegen városban, hogy ne vonják magukra a figyelmet, vagy mit kell tenni egy
kihallgatás esetén. A képzést ismét vizsga zárja, néha "éles gyakorlat": ilyen
volt például Dagesztánban az orosz 136-os számú lövészosztag elleni támadás a
Hattab által irányított bázison néhány évvel ezelőtt.
Mint minden valamirevaló politikai szervezetnek, a vahabizmusnak is van minimum- és
maximum-programja. A minimum: elszakítani a muzulmán híveket a tradicionális vallástól.
Ezen a fronton fő ellenségeik az iszlám klérus tagjai, akik ellen a legkülönfélébb
szinteken és módokon folyik a harc. Erre volt példa a dagesztáni mullah elleni rituális
gyilkosság 2-3 évvel ezelőtt. Az elkövető, egy tizenéves fiú (aki odaszántságát
már azzal is jelezte, hogy nemcsak a haját, hanem még a szemöldökét is leborotválta)
épp csak annyit tudott kiáltani, mielőtt szétmarcangolták őt az áldozat rokonai,
hogy az igaz hit védelmében tette, amit tett. A meggyilkolt mullah prédikációiban többször
is kikelt a vahabiták ellen
A maximum-program a külső ellenfél (értsd: világiak és hitetlenek) legyőzése,
ezenkívül pedig az egész iszlám világ feletti kontroll megszerzése, ami nem könny?
feladat. A mohamedánok már régen nem mutatnak egységes képet: a síita-szunnita
ellentéten kívül mindkét táboron belül vannak békések és radikálisok, akik még
számtalan további irányzatra tagolódnak szét. A vahabitákat igen kevés helyen
ismerik el hivatalosan is: épp lapzártakor érkezett a hír, hogy Dagesztánban a törvényhozás
betiltotta működésüket
Arábiai Lawrence példája
Nevüket tanaik első prédikátorától, Mohamed Abd al-Vahabtól örökölték;
magukat eredetileg muvahiddunoknak, azaz "unitáriusoknak" hívták. Al-Vahab 1730 körül
kezdte el igehirdetői tevékenységét Közép-Arábiában. Tanai sokban emlékeztetnek a
keresztény reformációra: "vissza az alapokhoz", "egy Isten van és egy Szentírás"
– az ő esetükben természetesen mindezt Allahra és a Koránra vonatkoztatva. Al-Vahab
keményen fellépett a szentek tisztelete és az azokhoz való imádkozás ellen. Szerinte
az iszlám már prófétája és alapítója, Mohamed halála után elvilágiasodott, és
eltért az egyenes úttól.
A vahabiták életének minden területét az alapokhoz való visszatérést sugalló
konzervativizmus hatja át. A 20. század elején mezőgazdasági kolóniákba tömörültek,
ahol különféle törzsekből származó emberek is éltek együtt. Egymás között a
"testvér" megszólítást használták; egy-egy ilyen kolónia ezer-tízezer főből
állt. Oázisok, vízforrások mellett telepedtek le, lakhelyük nyugalmát fegyveresek
vigyázták. A hagyományos sátor helyett sárkunyhókban laktak.
A "második generációs" vahabizmus keresztapja Arábiai Lawrence brit származású
felderítő és kalandor volt, aki úgy találta: a mozgalom nagyszerűen megfelel arra,
hogy segítségével felvegye a harcot az Oszmán Birodalommal az első világháború
idején. A vahabizmus zászlaja alatt egyesítette a szétzilált beduin közösségeket,
és Arábiában a Szaúdiak dinasztiáját segítette hatalomra. Szaúd-Arábiában azóta
a hivatalos vallás a vahabita.
1999. 09. 18. (III/37)
