Vérvarjú támadhatott a budapesti óvodásokra a Hitchcockot idéző madártámadás során
Nem mindegy, hogy milyen irányból és milyen célpontokra csapnak le
Vérvarjú támadhatott a budapesti óvodásokra a Hitchcockot idéző madártámadás során

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 06. 03.
Feltételezhetően vérvarjú támadt óvodásokra a XV. kerületében még a múlt héten, ami miatt két mentőegységet is riasztottak az egyik újpalotai óvodába. A varjútámadás helyszínén hat gyermeket és egy felnőttet kellett ellátnia a mentősöknek. 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője, Orbán Zoltán az eset kapcsán úgy nyilatkozott a 24.hu-nak, hogy

„A rendelkezésre álló információk alapján felmerülhet, hogy itt nem fiókavédelemről van szó, hanem emberek által nevelt, agresszív »vérvarjú« állhat a háttérben.”

Ugyanis az esetek egy részében az utódok védelme áll a támadások hátterében, amikor – akarva-akaratlanul – túl közel kerül a járókelők egy fészekhez.

Orbán azt is elmondta, hogy számos esetben az is előfordul, hogy a vérvarjak csak úgy  szórakozásból rátámadnak az emberekre.

Némely varjúnak megtetszhet, hogy pánikot kelt és emiatt futnak előle – és ilyenkor unaloműzésből, szórakozás gyanánt ijesztgethetik a gyanútlan járókelőket.

Még nagyobb baj, hogy egy-egy ilyen madártól a többiek is eltanulhatják a természetellenes viselkedést

– fogalmazott a szakember. 

A varjak sok esetben mindössze azért támadják meg az embert, hogy biztonságban tudják a fiókáikat, azonban úgy tűnik, hogy a mostani esetben másról van szó. Orbán az újpalotai támadás kapcsán azt mondta a lapnak, hogy „a varjak abban az esetben máshogy szoktak támadni, mint ahogy az állat most tette”.

A fiókáit védelmező madár jellemzően szemből támad, jól látható módon, megadva ezzel a menekülés lehetőségét, hiszen ő sem szeretne megsérülni egy „összecsapásban”. Nagydarab, dominánsnak tetsző emberekre csap le, elsősorban férfiakra, mert őket tekinti fő veszélyforrásnak.

Ezzel szemben a „vérvarjú” általában hátulról érkezik, a fejet és a nyak környékét célozva meg. A célja pedig az, hogy minél nagyobb pánikot keltsen, illetve táplálékot követeljen ki magának.

A támadás egyébként leggyakrabban a kisebb és gyengébb „célpontokra”, tehát a gyerekek, a nők és az idősek ellen irányul.

(24.hu/Index/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!