Űrtudományi képzés indul az ELTE-n
OLYAN KÜLFÖLDI OBSZERVATÓRIUMOKBAN IS VÉGEZHETNEK majd MÉRÉSEKET, AMELY EDDIG CSAK AZ AMERIKAI ÉS NYUGAT-EURÓPAI ELITEGYETEMEK DIÁKJAINAK ADATOTT MEG
Űrtudományi képzés indul az ELTE-n

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2021. 09. 22.
Asztrofizikai és űrtudományi centrumot alapított az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Kara (TTK), amely az asztrofizikai, csillagászati és űrtudományi kutatásokat hivatott összehangolni és koordinálni. A június elsején megalapított űrcentrum igazgatója Frei Zsolt asztrofizikus, tanácsának tagjai a Fizikai Intézet, a Kémiai Intézet és a Földrajz- és Földtudományi Intézet delegált professzorai.

A centrumnak köszönhetően a tudományterületek képviselői hatékonyabban és eredményesebben tudják végezni az asztrofizikai, csillagászati és asztrokémiai kutatásokat, valamint az űreszközök fejlesztését és az űrből végzett asztrofizikai megfigyeléseket - olvasható az írásos összegzésben.

Az űrcentrum tagjai a kar különböző intézeteiben dolgozó főállású kutatók, továbbá az adminisztratív feladatokat is a részt vevő intézetek munkatársai látják el. Kutatásaik egyik legfontosabb támogatási forrása az asztro- és részecskefizikai kiválósági program - derült ki a közleményből.

Az ELTE Fizikai Intézetben működő anyagtudományi kiválósági program és az asztro- és részecskefizikai kiválósági program másik együttes sikerének nevezték a nagy nemzetközi kollaborációkban és a világ legjobb asztrofizikai és részecskefizikai programjaiban való magyar szereplést.

"A kiválósági programok által benne vagyunk a fizika tudományterületének nemzetközi vérkeringésében, így

mesterszakos diákjainknak és doktoranduszainknak olyan külföldi obszervatóriumokban is végezhetnek méréseket, amely eddig csak az amerikai és nyugat-európai elitegyetemek diákjainak adatott meg"

- idézte a kommüniké Frei Zsolt professzort.

Mint írták, a Külgazdasági és Külügyminisztérium is elkötelezetten támogatja a magyar fizikusképzést, különösen az űripar tekintetében, ezért az Innovációs és Technológiai Minisztériummal közösen kidolgoznak egy egyetemi űrtudományi kiegészítő képzést, amely 16 magyar egyetem közreműködésével valósul meg.

"Az űrtudomány számos tudományterülethez kapcsolódik, hiszen az emberiség mindennapi életét mélységeiben befolyásolják az űralkalmazások.

Ezért fontos, hogy egy komplex egyetemi programot tudjunk elindítani, amely felöleli a természettudományoktól kezdve a társadalomtudományokat is. Az ELTE mint a képzés kiemelt partnere a természettudományos oktatásért lesz felelős" - idézte az összegzés Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztost, aki azt is jelezte, hogy

a képzésre a tervek szerint 2022 tavaszán jelentkezhetnek az egyetemisták.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!