Transzgender mesék: meg kell erősíteni a szülői jogokat
Hetek-podcast
Transzgender mesék: meg kell erősíteni a szülői jogokat

Illusztráció(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2020. 10. 02.
Elemi felháborodás tapasztalható a Labrisz Leszbikus Egyesület által kiadott Meseország mindenkié című mesekönyv kapcsán, amelyben homoszexuális és a transzgender tartalmakkal kívánják „érzékenyíteni” a kisgyerekeket. A társadalmi ellenállás jelzés lehet a jogalkotók felé is. A Hetek témáról szóló podcastjében Schittl Esztert, a CitizenGO magyarországi projektigazgatóját kérdezte, aki halálos fenyegetéseket is kapott már a mesekönyvvel kapcsolatos véleménye miatt.

„A szülők és a pedagógusok álláspontja világos: politikai és szexuális ideológiai tartalmak nem valók a gyerekeknek” – írta petíciójában a CitizenGO, amelyet már több mint 74 ezren aláírtak. A konzervatív értékek védelmére létrejött szervezet ebben arra kéri a könyvet árusító üzleteket, hogy a gyerekek egészséges fejlődésének védelme érdekében vegyék le kínálatukból az LMBTQ-propaganda mesekönyvet.

„A gyermekvédelmi törvény veszélyeztetettségként jelöli meg a gyermekek testi, lelki, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének akadályozását. Márpedig ezek a történetek erre alkalmasak, hiszen olyan világképet közvetítenek, amelyek nem fedik a valóságot: nemet váltani ugyanis nem lehetséges, ez egy biológiailag meghatározott adottság.

A nemi identitásukra rátaláló kislányokat és kisfiúkat nem összezavarni kellene, hanem segíteni őket abban, hogy saját nemiségükhöz és az ellenkező nemhez normálisan, egészségesen viszonyuljanak”

– mondta a Hetek témáról szóló podcastjében Schittl Eszter, a CitizenGO magyarországi projektigazgatója.

Az egyébként szociálpedagógus és szociálpolitikus végzettségű projektigazgató nem vitatja, hogy vannak olyan kisgyermekek, akiknek az identitásfejlődése elakad, és nem tudnak azonosulni a saját nemükkel, ám ezt nemi diszfóriának hívják, ami mentális probléma.

„Ha ebben az identitásválságban megerősítünk valakit, az nem segítség. Nem meglepő, hogy a genderpropaganda térnyerése és a gyerekek érzékenyítése nyomán az Egyesült Királyságban az elmúlt évtizedben drasztikusan megnövekedett a gender diszfória problémája.

Egy angliai intézet statisztikája szerint 2009-ben 100 kiskorú jelentkezett náluk ilyen zavarral, 2017-ben pedig már több mint 2000”

– mondta.

Schittl Eszter szerint a társadalmi felháborodás a jogalkotó felé is hangsúlyos jelzés arra vonatkozóan, hogy meg kell erősíteni a szülők jogát ahhoz, hogy a beleegyezésük nélkül a gyermekeik az óvodában és az iskolában ne találkozzanak homoszexuális és gender tartalmakkal.

„Ezzel az ideológiával egy kicsi, de aktív csoport szeretné elérni a kisgyermekeket, amire választ kell adni nem csak társadalmi, de jogalkotói szinten is” – szögezte le a CitizenGO projektigazgatója.

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook-oldalunkon megteheti: 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!