Tömeggyártásra szánt robotkutyát dobott a piacra a Xiaomi
A most bemutatott új négylábú robot a CyberDog nevet kapta
Tömeggyártásra szánt robotkutyát dobott a piacra a Xiaomi

Forrás: YT / CREATOR STUDIO

2021. 08. 11.
Bemutatta saját robotkutyáját a kínai techóriás Xiaomi. A sajtóközlemény CyberDogként emlegeti az elérhető árú robotot, mely leginkább a sci-fi filmek világát idézi. Bár nagyon hasonlít a Boston Dynamics robotkutyájához, Spothoz, ám van néhány fontos különbség.

A bemutatón csak feketében lehet látni, s némileg elrettentő felépítésével zavarba ejtően hasonlít például a Boston Dynamics ebére, Spotra is. Amúgy az angol nyelvű közleményben többször is nyomatékosították, hogy a CyberDogot nyílt forráskódú rendszeren építették.

Az egyik legfontosabb eltérés az, hogy míg Spot nagyjából 22 millió forintba, addig a Xiaomi CyberDog-ja kevesebb mint félmillió forintba kerül.

Először csak ezer darabot tettek elérhetővé „Xiaomi-rajongók, mérnökök és robotkedvelők” között, ami alapján várhatóan megfog ugrani a kezdeti kedvező ár.

A Xiaomi házon belül fejlesztett szervomotoraival nagy sebességre, erőkifejtésre és bonyolult mozgások kivitelezésére képes. Sebessége akár 3,2 méter per másodperc lehet, mint a fenti videón látható, nemigen dönthetik fel, s gond nélkül dob egy hátraszaltót.

A CyberDogtizenegy nagy pontosságú érzékelőt kapott, amelyek azonnali visszajelzéseket nyújtanak számára mozgásának irányításához. Felszerelték érintőszenzorokkal, kamerákkal, ultrahangos érzékelőkkel, GPS-modullal, így a robotkutya képes értelmesen elemezni a környezetét, és kölcsönhatásba kerülni vele.

 

Az emberi testtartás és az arcfelismerés érzékelése-nyomon követése mellett képes tulajdonosának követésére és az akadályok leküzdésére.

A felhasználók hangsegédeket használhatnak a Cyberdog irányításához és vezérléséhez a Wake Word beállításával, vagy egyszerűen használhatják az okostelefonos alkalmazást. Mondani sem kell, a robotkutya három C típusú aljzatot és egy HDMI portot is kínál gazdájának, hogy integrálhasson hozzá további szoftvereket és hardvereket, kamerákat, lézerradart, ami csak kell.

(hetek/BBC)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!