Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
A szerb kormányfő 2017-es hivatalba lépése óta először utazott el a vitatott területre, amelyet Szerbia a saját déli tartományának tekint annak ellenére, hogy Koszovó 2008-ban kikiáltotta függetlenségét, amit a világ legtöbb országa elismer.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Belgrád és Pristina között július végén vált ismét feszültté a kapcsolat, miután egy új koszovói szabályozás értelmében a Szerbiából Koszovóba utazóknak a szerbiai okmányokat le kellett cserélniük egy három hónapig érvényes koszovói utazási okmányra.
A rendszámtáblákkal kapcsolatban is változásokat léptettek érvénybe, a kormány illegálisnak tartja az ott élő szerbek szerb intézmények által kiállított rendszámait (amiket már a 20 éve kirobbant háború óta használnak), így azokat kötelesek koszovóira cserélni.
Az intézkedés hírére a koszovói szerbek úttorlaszokat állítottak fel a határállomások közelében, később azonban eltávolították azokat, amikor értesültek arról, hogy az USA közbenjárására szeptember elsejére halasztották a szabályozás bevezetését.
Augusztus végén végül megállapodás született a felek között a személyi okmányokról, melynek értelmében Szerbia megszünteti a koszovóiak számára eddig kötelező ki- és belépő dokumentumokat a határátkeléshez, cserébe pedig Koszovó vállalja, hogy nem vezet be ilyen kötelezettséget a szerbek számára.
A rendszámtáblák kérdése azonban nem oldódott meg. Ana Brnabic szerb miniszterelnök azért látogatott Koszovóba, hogy az ott élő szerb kisebbséget a támogatásáról biztosítsa.
A helyi szerbek miniszterelnökükként üdvözölték a szerb kormányfőt, ismét arról biztosítva őt és a világot, hogy továbbra sem ismerik el a pristinai kormány legitimitását. Ana Brnabic azt nyilatkozta, hogy otthon érzi magát Koszovóban.
(MTI / Hetek)