Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
A román határrendőrség a magyar féllel együtt rendeli ki a szükséges létszámot, és a beavatkozó egységeket a helyzet függvényében vetik be. A közúti határátkelőkön ezentúl rendőrkutyás alegységek is részt vesznek a kilépésre váró járművek ellenőrzésében.
Idén január és augusztus között a román határrendőrök több mint tízezer határsértőt tartóztattak fel, közülük 7028-an illegálisan érkeztek Romániába, 3888-an pedig illegálisan próbálták elhagyni - főleg Magyarország felé -
az országot.
Tavaly összesen 15 000, 2020-ban pedig 10 500 határsértőt fogtak meg a román hatóságok a határrendőrség éves jelentése szerint. A román hatóság ugyanakkor idén eddig kevesebb embercsempészt fogott el, mint a tavalyi év azonos időszakában.
A határrendőrség szerint a magyar határon elfogott illegális migránsok többsége Romániában már nyilvántartásba vett menedékes.
A határsértők többnyire az országúti pihenőhelyeken bújnak el az országhatár felé tartó teherautók rakterében, ezért felhívták a sofőrök figyelmét, hogy minden pihenő után ellenőrizzék, nincs-e valaki a járművek rakterében, vagy akár az alvázán, és nem bontották-e meg a teherautó ponyváját.
(MTI / Hetek)