Rendkívüli: elítélték Donald Trumpot
Mi jöhet ezután?
Rendkívüli: elítélték Donald Trumpot

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 05. 31.
A vádnak mind a 34 pontjában bűnösnek találta a New York-i esküdtszék Trumpot az elhallgatási pénzek ügyében. Ezzel ő az első amerikai elnök, akit elítéltek bűncselekmény elkövetésében.

Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is adunk, amivel már csütörtökönként olvasható a friss újság és a teljes archívum is elérhető! Részletek: a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

Az ügyészeknek minden kétséget kizáróan bizonyítaniuk kellett, hogy Trump meghamisított bizonyos feljegyzéseket, hogy elrejtse a Stormy Daniels pornószínésznőnek a 2016-os választásokat megelőzően kifizetett 130 000 dollárt, aminek célja az volt, hogy elhallgattassa a hölgyet a Trumppal 2006-ban folytatott állítólagos viszonyáról.

Előreláthatólag július 11-én születik meg a bíró részéről a szankció, a Republikánus elnökjelölt-állító nagykonvenció előtt pusztán 4 nappal.

A legalacsonyabb, “E osztályú” bűncselekményi kategória miatt 16 hónaptól 4 évig terjedő börtönt lehet kiszabni, de itt ugye sokrendbeli bűnelkövetést állapítottak meg.

Ettől függetlenül nem valószínű az elnök bebörtönzése sem a bűncselekményi kategória, sem az életkora, sem pedig amiatt, hogy nincsen büntetett előélete. De

megeshet, hogy felfüggesztettet kap, amely esetben csak New York állam jóváhagyása mellett hagyhatja el az államot - megnehezítve a kampányt.

Az amerikai alkotmány nem zárja ki, hogy Trump így is induljon az elnöki székért. Az egyetlen büntetőjogi kizáró ok a felkelésben való részvétel, de erről szó sincs a másik három ellene folyó perben sem. 

Trumpnak fél éve van részletes fellebbezést benyújtani, ami az ügyet minden bizonnyal kitolja a választások utánra. De egyébiránt még a börtönből is lehet szavazatokat gyűjteni — 1920-ban Eugene V. Debs, egy szocialista politikus egymillió szavazatot nyert rács mögül. Persze, ha egy jelölt ilyen körülmények között nyerne, arra alkotmányjogi precedens nincs, de még elmélet sem.

Az általánosan elfogadott jogászi álláspont, hogy ez esetben a végrehajtást halasztani kell, hogy a megválasztott elnök betölthesse feladatkörét. Az elnök elméletben ilyenkor akár kegyelmet is adhat magának. 

A másik három ügyet (választásba való beavatkozás Georgiában és Washingtonban, illetve titkosított dokumentumok elvitele Floridában) ez az ítélet nem befolyásolja, csak annyiban, hogy jogerős ítélet esetén az elnök már nem lesz büntetlen előéletű. Ezek felől egyébként sem várható, hogy peres szakaszba lépnek november 5-e előtt. 

Trump az ítélet kihirdetése után azt nyilatkozta: az egész eljárás szégyenletes volt; a bíró összeférhetetlensége ellenére pedig egy manipulált és korrupt tárgyalást vezetett le. 

A hírre Orbán Viktor is reagált az X-en közzétett bejegyzésében: "@realDonaldTrump elnököt becsületes embernek ismertem meg. Elnökként mindig Amerikát helyezte előtérbe, tiszteletet parancsolt a világban, és ezt a tiszteletet a béke építésére használta fel. Hagyjuk, hogy az emberek novemberben meghozzák saját ítéletüket! Folytassa a harcot, elnök úr!"

.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!