Percről percre: Kitört a háború, az orosz hadsereg már Kijev megyében jár
FOLYTATJUK A TUDÓSÍTÁST AZ OROSZ-UKRÁN KONFLIKTUSRÓL
Percről percre: Kitört a háború, az orosz hadsereg már Kijev megyében jár

Fotó: AP Photo/Emilio Morenatti

Oroszország támadást indított Ukrajna ellen csütörtökön, helyi idő szerint hajnali öt óra tájban, a fővárosból, Kijevből és több ukrán nagyvárosból számoltak be helybeliek arról, hogy robbanásokat hallottak. Percről percre beszámolunk a legfontosabb eseményekről.

15:37 - Szijjártó: egyetlen menedéket kereső magyart sem küldtek el a kijevi magyar nagykövetségtől

Aljas hazugságnak nevezte a külgazdasági és külügyminiszter azt az állítást, hogy elküldtek a kijevi magyar nagykövetségtől olyan magyar állampolgárt, aki ott keresett menedéket.

Szijjártó Péter csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta: "egészen elképesztő", hogy még ilyenkor, háború idején is vannak olyanok, akik álhíreket gyártanak és terjesztenek, s azért, hogy maguknak vagy másoknak politikai tőkét kovácsoljanak, megpróbálják lejáratni azokat, akik éppen azért dolgoznak, hogy segítsenek a bajba jutott honfitársainkon. "Tisztelettel kérem őket, fejezzék be!" - fogalmazott.

"A valóság a következő: a kijevi nagykövetségünk teljes létszámmal működik, a nap folyamán több mint 50 magyar állampolgár kereste fel személyesen hosszabb-rövidebb időre az épületet és egyeztetett szolgálatban lévő munkatársainkkal. Mivel az alapvető infrastruktúránk gond nélkül üzemel, tehát van víz, gáz és villany,

a nagykövetségi munkatársaim jelenleg el tudják látni a szükséges feladatokat, és segítséget nyújtanak minden bajba került magyar állampolgárnak"

- jelezte a tárcavezető.

Hozzátette, hogy mindazon magyar állampolgárok számára, akik biztonságot keresnek a képviselet épületében, természetesen továbbra is rendelkezésre állnak, jelenleg is több honfitársunk tartózkodik a követség falai között.

"Természetesen mindenki addig maradhat, amíg szükségét érzi. Aljas hazugság, hogy bárkit elküldtünk volna"

- hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Felhívta a figyelmet, hogy a válsághelyzetből fakadóan viszont a telekommunikációs szolgáltatás akadozik, így a telefonvonalak nem mindig üzemelnek.

"Ha emiatt bármely bajba került magyar állampolgár nem tudná elérni a nagykövetséget telefonon, akkor kérem, hívja a nap 24 órájában üzemelő konzuli szolgálatot (+36 80 36 80 36), ahol kollégáim folyamatosan fogadják a hívásokat és azonnali felvilágosítást adnak. Annak érdekében, hogy minden hívást fogadni tudjunk, a konzuli szolgálat budapesti központja emelt létszámmal üzemel" - húzta alá Szijjártó Péter.

15:17 - Ruszin-Szendi: folyamatosan érkeznek a honvédségi alakulatok a keleti országrészbe

A Magyar Honvédség alakulatai folyamatosan érkeznek a keleti országrészbe - közölte a Magyar Honvédség parancsnoka csütörtökön Hajdúhadházon, miután a debreceni 5. számú Bocskai Lövészdandár Gyakorló- és Lőterén megtekintette a már megérkezett egységeket.

Ruszin-Szendi Romulusz a helyszínen újságíróknak azt mondta, hogy az átcsoportosításnak kettős célja van.

Abban az esetben, ha humanitárius segítségnyújtásra van szükség, tudják támogatni a belügyi erőket a migránshullám kezelésében.     Másrészt fel kell készülni a legrosszabbra: fegyveres csoportok átsodródása esetén a Magyar Honvédségnek késznek és képesnek kell lennie, hogy a magyar emberek biztonságát szavatolja - mondta az altábornagy.

14:55 - Kreml: Putyin fogja eldönteni, hogy mikor lesz vége a támadásnak

Az orosz katonai művelet célja Ukrajna demilitarizálása és nácitlanítása, azt pedig, hogy meddig fog tartani, az orosz fegyveres erők főparancsnoka, Vlagyimir Putyin elnök fogja meghatározni - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.

Peszkov az arra vonatkozó kérdésre, hogy mi lesz Ukrajna és vezetésének sorsa a jövőben, kijelentette:

"a többi az ukrán nép döntésének kérdése".

A szóvivő szerint Moszkva akkor lesz hajlandó szóba állni Kijevvel, ha az ukrán vezetés kész megtárgyalni az orosz fél által felvetett kérdéseket, egyebek között az ország semleges státusát. Emlékeztetett rá: emellett még orosz követelés az is, hogy Ukrajnába ne telepítsenek fegyvereket. Mint mondta, tisztázni kell, hogy az ukrán vezetés kész-e erre és tárgyalni erről.

Peszkov azt hangoztatta, hogy Moszkva nem törekszik területszerzésre Ukrajnában, ezért szerinte a "megszállás" kifejezés nem elfogadható a történtek leírásakor. A szóvivő úgy vélekedett, hogy

Oroszország a történtek miatt nem kerülhet vasfüggöny mögé, mert ekkora országot nem lehet elszigetelni.

14:21 - Benyomultak Kijev megyébe az orosz csapatok, lezuhant egy ukrán gép

Orosz csapatok betörtek az államhatáron Fehéroroszország felől Kijev megyébe – közölte csütörtökön az ukrán határőrszolgálat.

Az UNIAN hírügynökség jelentette, hogy Kijev megyében lezuhant az ukrán légierő egyik AN-26-os gépe. A repülőgépen 14-en voltak, közülük öten életüket vesztették. A Szuszpilne hírportál közben arról számolt be, hogy a hatóságok lezárják a fővárosba, Kijevbe bevezető utakat. Kifelé szabad a forgalom a fővárosból.

13:41 - Orbán rendkívüli bejelentése: elítéljük Oroszország katonai fellépését

A magyar miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videóban számolt be  a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs ülésén elfogadott döntésekről.

„Európai uniós és NATO-szövetségeseinkkel együtt elítéljük Oroszország katonai fellépését” – jelentette ki Orbán Viktor.

Hozzátette, vésztanácskozást fognak tartani Brüsszelben, ahol közös lépésekre szánják el magukat. „Úgy látom, hogy az európai egység fenntartható lesz” – fogalmazott.

13:35 - Totális légtérzár lehet az orosz válaszcsapás a szankciókra

Miközben az Egyesült Államok és az Európai Unió példátlan súlyosságú büntetőintézkedéseket helyezett kilátásba az ukrajnai orosz invázió miatt, Moszkva fájdalmas ellencsapást mérhet a nyugati gazdaságokra.

A világ legnagyobb légitársaságai és repülőgépgyártó- és lízingelő cégei kerülhetnek súlyos helyzetbe, ha Oroszország részlegesen vagy akár teljesen lezárja légterét a szankciókra válaszul. Egy ilyen lépés további káoszba dönthetné a koronavírus járvány miatt amúgy is akadozó kelet-nyugati kereskedelmet. 

Bővebben itt. 

13:05 - Egyelőre minden a szokásos a határon

Az ukrán viszonylatú határátkelőhelyeken szokásos mértékű az utasforgalom, de a rendőrség felkészült a nagyobb utasforgalom kezelésére - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtök kora délután. 

Mint írták, teljes kapacitással üzemeltetik a közúti határátkelőhelyeket, és felkészültek a nagyobb utasforgalom kezelésére is. Hozzátették: jelenleg a tiszabecsi közúti határátkelőhelyen tapasztalható egy kismértékű növekedés, itt a belépő személyforgalomban két óra a várakozási idő. A többi ukrán viszonylatú határátkelőhelyen szokásos mértékű az aktuális utasforgalom.

Jelezték, a police.hu oldalon a határinfó menüpontban találhatók az aktuális, folyamatosan frissülő információk.

12:58 - Ukrajna megszakította diplomáciai kapcsolatait Oroszországgal

Ukrajna megszakította diplomáciai kapcsolatait Oroszországgal - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. "Ukrajna megvédi magát, és nem adja fel szabadságát, bármit is gondoljanak Moszkvában" - idézte az Ukrinform hírügynökség az elnök szavait.  

Kijelentette, hogy az orosz megszálló csapatok súlyos veszteségeket szenvedtek el Ukrajna területén, a harcok azonban még folytatódnak. "Ukrajna fegyveres erői nagyon kemény csatákat vívnak, visszaverik a támadásokat a Donyec-medencében és más régiókban keleten, északon, délen. Az ellenség komoly veszteségeket szenvedett, és még több vesztesége lesz. Ők jöttek a mi földünkre" - hangsúlyozta. 

12:41 - Scholz: "ez Putyin háborúja"

Az Ukrajna elleni támadás az orosz államfő, Vlagyimir Putyin háborúja, aki súlyos hibát követett el azzal, hogy rárontott az oroszok testvérnépére - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár csütörtökön Berlinben.

A kancellár a szövetségi kormány biztonsági kabinetjének ülése után tett nyilatkozatában felszólította Vlagyimir Putyint, hogy azonnal hagyja abba az ukrajnai katonai műveletet és vonja ki az összes orosz katonát a szomszéd ország területéről.

Hozzátette: Németország kiáll közép-, és kelet-európai partnerei mellett, és "megérti félelmeiket", ezért kezdeményezi, hogy a NATO-tagországok állam-, illetve kormányfői tartsanak mielőbb személyes - jelenléti, nem online - megbeszélést.

Mint mondta, ezt a javaslatot már a világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7 csoport vezetőinek csütörtök délutáni online tanácskozásán is megteszi, este pedig részt vesz az Európai Tanács rendkívüli ülésén, amelyen újabb büntetőintézkedésekkel sújtják Oroszországot.

12:33 - Moldova kormánya szükségállapot bevezetését kezdeményezte és lezárta az ország légterét

Az Ukrajnát ért csütörtök reggeli orosz támadás nyomán a moldovai kormány szükségállapot kihirdetésére kéri a parlamentet, és az ország légterének lezárásáról döntött.

Maia Sandu moldovai elnök kijelentette, hogy több, Ukrajnába tartó utasszállító repülőgép az ukrajnai fejlemények miatt a chisinaui nemzetközi repülőtéren szállt le. Hozzátette: Moldova gondját viseli a Chisinauba érkezett állampolgároknak. Hazatérésre kérte az Ukrajnában tartózkodó moldovai állampolgárokat. Azt is hozzátette: szükség esetén országa több tízezer menekültet tud befogadni.

Az Agerpres román hírügynökség Andrei Spanut, a moldovai infrastruktúra és regionális fejlesztés miniszterét idézte, aki bejelentette: a Legfelsőbb Biztonsági Tanács javaslatára helyi idő szerint 14 órától lezárják Moldova légterét, és az országba tartó repülőgépeket más repülőterek felé irányítják.

A romániai Digi24 hírtelevízió hozzátette: mivel Moldova csak Ukrajnával és Romániával határos, és Ukrajna légtere szintén le van zárva, Románia fogadhatja a Moldovába tartó repülőket.

12:13 - Zelenszkij tanácsadója szerint eddig 40 ukrán ember vesztette életét

Ukrajna elnökének tanácsadója szerint eddig körülbelül 40 ukrán embert öltek meg az orosz invázióban.

Olekszij Aresztovics azt is elmondta, hogy több tucat ember megsebesült. Azt nem részletezte, hogy az áldozatok között vannak-e civilek is.

12:11 - Ukrajna sürgeti Törökországot, hogy zárja le Oroszország hozzáférését a Boszporuszhoz

Ukrajna azt kérte, hogy Törökország zárja le a Boszporusz- és a Dardanellák-szorost az orosz hadihajók előtt, amelyek azokat használják a Fekete-tengerbe való behatolásra.

A török ​​Hurriyet hírportál szerint Vaszil Bodnar Ukrajna ankarai nagykövete ma délelőtti sajtótájékoztatón megismételte azt a kérést, hogy akadályozzák meg az oroszok hozzáférését a szoroshoz: „Kiadtuk hivatalos kérésünket a török ​​félnek a Dardanellák légtérének lezárásával kapcsolatban, és a Boszporusz szoros lezárását orosz hajók előtt.”

12:02 - Az ellenzéki összefogás elítéli a háborút

Az áprilisi választáson szövetségben induló ellenzéki pártok elítélik az oroszok által indított háborút, kiállnak Ukrajna és a kárpátaljai magyarok mellett. A közleményben azt írták, Magyarország 1956-ben megtanulhatta, milyen az, amikor egy független államot megszállnak az oroszok. Most a szemünk előtt történik ugyanez: Vlagyimir Putyin Oroszországa megtámadta Ukrajnát - fogalmaztak.

Szélkakastempónak minősítették, hogy a napokban "Putyin kitartottja, Orbán Viktor" még azzal támadta az ellenzéket, ami a NATO álláspontja, ma pedig már "kényszeresen ő is ugyanezt szajkózza a propagandáján keresztül".

Orbán Viktor nem hajlandó elítélni az oroszok által indított háborút, Putyin lépéseit, még akkor sem, amikor kárpátaljai magyarok élete kerül veszélybe - írták, és úgy fogalmaztak, a magyar miniszterelnök "a Nyugat legnagyobb árulója, Putyin legfontosabb kitartottja".

Márki-Zay Péter a Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Magyarország az Európai Unió és a NATO tagjaként el kell, hogy ítélje Putyin orosz elnök agresszióját Ukrajna ellen. Értékelése szerint Orbán Viktor megbízhatatlan szövetségese az uniónak és a NATO-nak. Azt követelte a miniszterelnöktől, hogy ne csak a NATO egységes álláspontja mellett álljon ki, hanem csatlakozzon az EU szankcióihoz azzal, hogy felfüggeszti Paks II. engedélyezési eljárását és kiutasítja az "orosz kémbankot" Magyarországról.

11:43 - Varsó is a NATO-szerződés 4. cikke alkalmazását kezdeményezi

Ukrajna orosz megtámadása miatt Varsó az észak-atlanti szerződés 4. cikke alkalmazását kezdeményezi - közölte csütörtökön Piotr Müller lengyel kormányszóvivő. A 4. cikk szerint a NATO bármelyik tagállama tanácskozást kezdeményezhet, ha véleménye szerint bármelyikük területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti.

Müller a csütörtök hajnali sajtóértekezletén közölte: Lengyelország állandó NATO-képviselője a szövetséges országok más képviselőivel együtt az észak-atlanti szövetség főtitkárához nyújtotta be a javaslatot a közös egyeztetés, valamint

"a NATO határai megsértésének lehetséges, reális fenyegetése" miatt.

A szóvivő bejelentette: Varsó messzemenő szankciókat fog szorgalmazni Oroszország ellen az Európai Tanács csütörtök esti értekezletén. A legújabb ukrajnai fejleményeket Müller szuverén országgal szembeni katonai agressziónak, és

a háború de facto meghirdetésének nevezte.

Közölte: szerda óta nemcsak Ukrajna területén, de Lengyelországban is erőteljesebb, kibertámadásra utaló tevékenységet észlelnek.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az ukrajnai helyzet miatt már hétfőtől harmadfokúra emelte a kibervédelmi riasztást, az intézkedés március 4-ig lesz érvényben. A kormányszóvivő a sajtóértekezleten megerősítette: az utóbbi napokban emelték a lengyel hadsereg készenléti szintjét is.

A lengyel külügyminisztérium csütörtök reggel Ukrajna haladéktalan elhagyására szólította fel az ott tartózkodó lengyel állampolgárokat.

11:38 - Sajtóinformáció: összeomlott az ukrán front Herszonnál, az oroszok már a Dnyepernél vannak

11:33 - Szijjártó Péter berendelte Oroszország budapesti nagykövetét

A háború nem megoldás, a háború szenvedést hoz, a háború a lehető legrosszabb forgatókönyv - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bahreinben.

Magyarországot súlyos aggodalommal tölti el mindaz, ami Ukrajnában történik, aggódunk a fejlemények miatt, kiállunk Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett - jelentette ki a tárcavezető  a Bahreinben folytatott tárgyalásai után tartott sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta: szomszédos országként számunkra különösen fontos, hogy Magyarország kimaradjon ebből a háborús konfliktusból. Meg kell védenünk Magyarországot, meg kell védenünk a magyar emberek biztonságát - jelentette ki.

A külügyminiszter berendelte reggel az Oroszországi Föderáció budapesti nagykövetét a minisztériumba, és közölte a magyar kormány álláspontját.

Szijjártó Péter hozzátette: vannak olyan kezdeményezések, amelyek általában a politika bal oldaláról érkeznek, amelyek azt próbálják elérni, hogy Magyarország akár fegyverzettel, felszereléssel vagy katonákkal szálljon bele ebbe a konfliktusba.

A miniszter ezt rendkívül felelőtlennek nevezte és kijelentette: a kormány ezeket nem támogatja és nem tesz ilyet, mert meg kell védenünk magunkat attól, hogy belesodródjunk ebbe és nem is engedjük, hogy bárki belesodorja Magyarországot, a magyar embereket bármilyen háborús konfliktusba.

11:28 - Putyin szövetségese szerint Ukrajna "demilitarizálása" az egyetlen módja annak, hogy megakadályozzák a háborút Európában

A RIA Novosztyi hírügynökség jelentése szerint Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke úgy nyilatkozott, hogy az európai háború megakadályozásának egyetlen módja Ukrajna „demilitarizálása”.

Vologyin Putyin közeli szövetségese.

11:21 - Totális légtérzár lehet az orosz válaszcsapás a szankciókra

A Jerusalem Postnak nyilatkozó nyugati légügyi szakértő szerint fel kell készülni „az aszimmetrikus orosz válaszcsapásra”. A több mint 26 millió négyzetkilométer méretű orosz légtér kulcsfontosságú az Észak-Amerika valamint Európa és Ázsia közötti összeköttetésben. Az orosz légifolyosó különösen előnyös az olyan nemzetközi teherszállító cégeknek, mint a FedEx.

Az orosz légtér zárlata esetén a járatoknak déli kerülő útvonalat kell választaniuk, ami viszont Irán, Afganisztán és a Közel-Kelet fölött vezetne át. Ez nem csak jelentős költség és időtöbbletet jelentene, hanem olyan biztonsági kockázatot is, amit nem szívesen vállalnának be a fuvarozók és a biztosító társaságok.

11:17 - Ukrán hadsereg: visszaverték Luhanszk megyében a támadást, orosz veszteségek

Az ukrán fegyveres erők visszaverték csütörtökön az orosz támadást a Luhanszk megyei Scsasztya településen, komoly veszteségeket okozva a támadóknak - közölték ukrán hírportálok a Stratégiai Kommunikációs és Stratégiai Biztonsági Központra hivatkozva. A tájékoztatás szerint

az ukrán hadsereg a harc során "legalább ötven ellenséget likvidált" és haditechnikai eszközöket semmisített meg.

Az ukrán szárazföldi erők arról adtak hírt, hogy megsemmisítették a hatodik orosz katonai repülőgépet az ukrán légtérben. Az ukrán vezérkari főnökség legfrissebb közleményében arról számolt be, hogy a kelet-ukrajnai Harkiv közelében az ukrán katonák négy orosz harckocsit semmisítettek meg.

A fegyveres erők korábban hírt adtak arról, hogy öt orosz repülőgépet és egy helikoptert lőttek le a Donyec-medencei fegyveres konfliktus övezetében, továbbá Scsasztya térségében két orosz harckocsit és néhány teherautót is megsemmisítettek. Moszkva tagadja, hogy Oroszországnak repülőgépekben és páncélosokban elszenvedett veszteségei vannak.

11:14 - Torlódás alakult ki a magyar-ukrán határállomásokon

Kisebb-nagyobb várakozásra kell számítani mind az öt magyar-ukrán viszonylatú határátkelőhelyen - közölte a rendőrség határinformációs oldala csütörtök délelőtt.

A két legnagyobb határállomáson, a záhony-csapin és a beregsurány-asztélyin a személyforgalomban egyaránt

1-1 órás torlódás alakult ki Magyarország irányába.

A tiszabecs-tiszaújlaki átkelőhelyen két, míg a lónya-haranglábin egy órát kell várakozniuk a személyautóknak a belépésre, a barabás-mezőkaszonyi határállomáson a csütörtök délelőtti órákban félórás volt a torlódás a belépő személyforgalmi sávokon - írták. 

11:11 - Románia NATO-egyeztetést sürget az Észak-atlanti Szerződés negyedik cikkelye alapján

Románia az Észak-atlanti Szerződés negyedik cikkelyének aktiválását kezdeményezi az Ukrajnát ért orosz támadás miatt - jelentette be csütörtökön közösségi oldalán Bogdan Aurescu román külügyminiszter.

A hivatkozott cikkely szerint

 

a NATO-tagországok tanácskoznak egymással, valahányszor bármelyikük véleménye szerint a tagországok egyikének területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti.

Aurescu szerint a NATO-nak egyeztetési mechanizmust kell működésbe hoznia, amely figyelemmel kíséri az Ukrajna elleni irányuló orosz támadás biztonsági kihatásait.

11:07 - Megugrott az európai gázár, nincs fennakadás az orosz gáz ukrajnai tranzitjában

Jelentősen megugrott az európai gázár-jegyzés az Ukrajna elleni orosz támadás hírére, miközben a Gazprom jelezte, hogy nincs fennakadás az orosz földgáz tranzitjában Ukrajnán át.

A legnagyobb európai gáztőzsde, a holland TTF legközelebbi, márciusi határidős jegyzésében 115,50 eurón jegyeztek 1 megawattórát fél 11 órakor, ami 32 százalék emelkedés a szerdai záróértékhez képest. A csütörtöki kereskedés indításakor a jegyzés még magasabban 135 euró körül állt.

 Eközben a Gazprom orosz gázipari monopolcég azt közölte az Interfax hírügynökséggel, hogy

"a szokásos módon zajlik az orosz gáz tranzitja Ukrajnán keresztül.

A tranzit rendesen halad, szerdához képest nőtt a megrendelt mennyiség, szerdán 60 millió köbméter volt, csütörtökön 83 millió köbméter". Az osztrák OMV azt közölte, hogy nincs fennakadás az orosz földgáz szállításában, a megállapodott mennyiség érkezik.

11:05 - Orbán Viktor összehívta a nemzetbiztonsági operatív törzset

Orbán Viktor miniszterelnök az ukrajnai katonai műveletek miatt csütörtök délelőtt fél 11-re összehívta a nemzetbiztonsági operatív törzs ülését a Karmelita kolostorba.

.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Az ülésen Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Pintér Sándor és Varga Mihály miniszterelnök-helyettesek, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke, Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka, Kovács József nemzeti információs államtitkár valamint a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői vesznek részt.

11:03 - Halálos áldozatokról és sebesültekről számoltak be ukrán illetékesek

Az előzetes információk alapján meghaladta a húszat az Ukrajnát csütörtökön ért orosz csapások halálos áldozatainak és sebesültjeinek a száma - közölte Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója a Facebookon.

Megerősítette, hogy a Kijev környéki Brovari településen lévő katonai városban a légicsapások következtében tűz ütött ki több épületben, az előzetes információk szerint egy személy életét vesztette, hatan sérüléseket szenvedtek.

A Donyeck megyei Mariupolban egy ember halt meg, és kettő megsebesült. Más források szerint a városban egy gyermek és három felnőtt sebesült meg. Légitámadás érte a dél-ukrajnai Odessza megyében lévő Pogyilszk települést, ahol ennek következtében hatan meghaltak, heten megsebesültek és 11-en eltűntek.

Az északkeleti Szumi megyében lévő konotopi járásban tűz alá került egy személyautó, egy gyermek és egy nő sérült meg.

A tanácsadó felsorolt még több olyan katonai objektumot az ország különböző részein, amelyeket a belügyminisztérium operatív szerveinek értesülései szerint csapás ért, valamint egy hidat, azonban a személyi áldozatokról nem adott közre több információt.

Az ország középső részében lévő Cserkaszi megyében, Umany település központjába csapódott be egy orosz lövedék, aminek következtében egy ember életét vesztette és legalább öten megsebesültek - közölte Olkeszandr Szkicsko, a megye kormányzója. Az umanyi járásban, egy ottani laktanya körzetéből elkezdték evakuálni a lakosokat - tette hozzá a tisztségviselő.

11:01 - Kijev megszakított minden diplomáciai kapcsolatot Moszkvával

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy Kijev megszakította diplomáciai kapcsolatait Moszkvával.

"Ez a reggel bevonult a történelembe, de ez a történelem teljesen más hazánk és Oroszország számára... Megszakítottuk a diplomáciai kapcsolatokat Oroszországgal" - mondta Zelenszkij egy sajtótájékoztatón.

10:55 - Fegyverbe szólította a polgári lakosságot az ukrán védelmi miniszter

Minden ukrán állampolgár kaphat kézifegyvert, és várják az emberek jelentkezését a katonai bázisokon. Elég ukrán útlevelet vagy személyit felmutatni ahhoz, hogy fegyvert adjanak az embernek. 

10:46 - Putyin: Oroszország nácimentesíteni akarja Ukrajnát

A csütörtök hajnali televíziós beszédében az orosz elnök azt mondta, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog a demilitarizálására és "nácimentesítésére". Fontosnak nevezte, hogy a mai Ukrajna területén élő minden nép élhessen az önrendelkezés jogával.

10:41 - Márki-Zay rendkívüli sajtótájékoztatót tartott: az orosz nagykövetség elé mennek tüntetni

Este 7 órára tüntetést hirdetett meg Oroszország budapesti nagykövetsége elé, ahol elítélik az orosz agressziót és kiállnak Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett. 

10:33 - Izrael megkezdte az izraeliek és a zsidók kimenekítését Ukrajnából

A már Lvivbe, a lengyel határ közelébe evakuált izraeli nagykövetség szerint mintegy 8000 izraeli tartózkodik jelenleg Ukrajnában. A követség munkatársai a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek elmondták, hogy szerdáig több száz kérvényt kaptak Kijevben élő izraeliektől, akik segítséget kértek tőlük a távozáshoz.

"Arra készülünk, hogy fogadjuk az izraelieket és a zsidókat, majd továbbszállítsuk őket Lengyelországba. Az elkövetkező órákban emberek tömegére számítunk. Felszólítjuk az izraelieket, hogy azonnal hagyják el Ukrajnát" - nyilatkozta Michael Brodszki, Izrael ukrajnai nagykövete a lapnak.

"Elárasztanak bennünket az izraeliek telefonhívásai, hajnali öttől nem hagyják abba a csörgést. A segítségre szorulók jöjjenek Lvivbe, minden izraeli állampolgárnak igyekszünk segítséget nyújtani.

Egyelőre itt maradunk, de minden a helyi fejleményektől függ, és ha veszély fenyegeti a kiküldötteket, akkor természetesen innen is evakuáljuk őket" - tette hozzá a nagykövet.

"Hallottunk robbanásokat, itt is voltak légvédelmi riasztások, és a médiában beszámoltak több katonai célpont elleni támadásról ezen a környéken is. Az az igazság, nem gondoltuk, hogy ez fog történni, de ez az új valóság" - nyilatkozta a nagykövet.

Izrael átadta Oroszországnak a kijevi nagykövetség és a lvivi ideiglenes külképviselet pontos helyét, földrajzi koordinátáit.

10:24 - Lengyelország befogadóközpontokat létesít az ukrán határnál

Lengyelország a legközelebbi órákban befogadóközpontokat létesít az ukrán határnál a menekültek számára - közölte csütörtök reggeli interjújában Pawel Szefernaker lengyel belügyminiszter-helyettes.

Szefernaker megerősítette, hogy az ukrajnai orosz támadás esetére a lengyel kormány a vajdaságok vezetőivel együtt az utóbbi időben kidolgozta az ukrajnai menekültek befogadásának terveit.

Közölte: a csütörtök hajnali óráktól már megvalósítják e forgatókönyv első lépéseit, ennek megfelelően a legközelebbi órákban

a délkelet-lengyelországi Lublini és Kárpátaljai vajdaságokban, az ukrán határ közelében létesítenek befogadópontokat.

Egyelőre nyolc befogadóközpont jön létre, a menekültek a helyszínen ételt és orvosi ellátást kapnak, valamint a szükséges információkat is - mondta el a miniszterhelyettes.

Mint beszámolt, a lengyel-ukrán határon egyelőre mérsékelt a forgalom, a határőrség azonban teljes készültségben van. Az ukrajnai események dinamikus alakulása miatt a forgalom egyik óráról a másikra megugorhat - tette hozzá Szefernaker.

10:16 - Megszólaltak a légvédelmi szirénák a lengyel-ukrán határátkelőn

Légvédelmi sziréna szólalt meg a lengyelországi Medyka városában található határátkelőhelyen Lengyelország és Ukrajna között – írja a Reuters. Az eset háttere nem tisztázott.

10:11 - Orosz védelmi minisztérium: működésképtelenné vált ukrán katonai repterek infrastruktúrája

A tárca szerint az orosz fegyveres erők nem mérnek tüzérségi vagy légicsapásokat Ukrajna városaira,

az ukrán katonai infrastruktúrát nagypontosságú fegyverek semmisítik meg.

A minisztérium az ukrán katonai infrastruktúrát, a légvédelem eszközeit, a katonai reptereket és az ukrán légierőt nevezte meg célpontként. Azt is állította, hogy a polgári lakosságot semmi sem fenyegeti.

"A felderítés eszközei azt mutatják, hogy az ukrán fegyveres erők alegységei és katonái tömegesen hagyják el állásaikat, fegyvereiket hátrahagyva. Az ukrán fegyveres erők fegyverletételt végrehajtott alegységeire nem mérnek csapásokat" - hangzott a tájékoztatás.

A tárca "hazugságnak" nevezte Valerij Zaluzsnijnak, az ukrán fegyveres erők főparancsnokának azt a bejelentését, hogy Oroszországnak repülőgépekben és páncélosokban elszenvedett vereségei vannak.  

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök azt mondta, hogy fehérorosz csapatok nem vesznek rész a donyec-medencei különleges műveletben.    

 A TASZSZ hírügynökség orosz belügyi forrásokra hivatkozva jelentette, hogy a rendőrség megerősítette a moszkvai metró állomásainak és azok környékének őrizetét, ahol igazoltatnak.

A moszkvai belvárosban megerősítették az őrjáratokat.

A RIA Novosztyi hírügynökség azt írta, hogy a moszkvai ukrán nagykövetség sem csütörtökön, sem a közeli napokban nem fogad ügyfeleket. Az Azovi-tengeren felfüggesztették a hajózást - közölte az orosz hajózási ügynökség (Roszmorrecsflot) sajtószolgálata a TASZSZ-szal.

10:07 - Továbbra is tömött sorokban menekülnek az ukránok - ÉLŐ

Embedded Video (Alkalmazkodó).

10:00 – Von der Leyen: új szankciókat vezetnek be

Az európai uniós központi intézmények vezetői a csütörtök esti rendkívüli kormányfői EU-találkozón az orosz gazdaság stratégiai ágazatait célzó, új, hatékony szankciókat tartalmazó csomagot terjesztenek a tagállamok vezetői elé jóváhagyásra - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján.

A csomag célja, hogy megakadályozza Oroszország hozzáférését a kulcsfontosságú technológiákhoz és piacokhoz - tette hozzá.

A bizottsági elnök kijelentette: "Ma kora reggel az orosz erők megszállták Ukrajnát, egy szabad és szuverén országot. Európa közepén ismét ártatlan nők, férfiak és gyermekek halnak meg vagy féltik az életüket. Elítéljük ezt a barbár támadást és az annak igazolására használt cinikus érveket" - fogalmazott.

9:58 – Térképen az ukrajnai támadások

 

9:55 – Egekben az olajárak

 

9:50 – Óriási sorok a kárpátaljai határátkelőnél

Szemtanúk beszámolói szerint óriási sorok alakultak ki a kárpátaljai határátkelőknél és a közelükben található benzinkutaknál.

A Kárpátalja.ma portál csütörtök délelőtti beszámolója szerint az országban kialakult helyzet miatt az emberek megrohamozták a boltokat és a benzinkutakat, a bevezetett hadiállapot miatt pedig

többen elindultak Magyarország irányába.

Viktor Mikita, Kárpátalja kormányzója a megyei állami közigazgatási hivatal honlapján közölte, hogy megerősítették a kritikus infrastruktúra védelmét, menekültek befogadására készül a megye. Minden tanintézmény távoktatásra tért át. A hágókon ellenőrzőpontokat állítottak fel mind a kilépő, mind pedig a belépő forgalmat kontrollálják.

A megyei vezető nyugalomra szólította fel a lakosságot.

9:47 – Mi a fene folyik Ukrajnában? 

Ennek próbáltunk utánajárni Horváth Józseffel, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadójával: 

Embedded Video (Alkalmazkodó).

9:40 – A videón orosz csapatok lépik át a Szenkivka-Vjeszjalovka ellenőrzőpontot a fehérorosz-ukrán határon. Egyelőre tisztázatlan, hogy a fehérorosz hadsereg is betört-e Ukrajna területére.

 

9:37 – Ivano-Frankivszk repülőtérét is támadás érte. A város az ország nyugati részén található, alig 200 kilométerre Magyarországtól.

 

9:32 – Egy Twitteren megosztott videó szerint orosz rakéta repül át egy újságíró felett.

 

9:30 – Ugyanezen nem hivatalos felhasználó osztotta meg a következő videót is egy ukrán óvóhelyről:

 

9:28 – Harkiv város közelében is robbanások voltak láthatók

 

9:26 – Az orosz hadsereg által Kijevre kilőtt cirkálórakéta maradványait videózták le a járókelők:

 

9:24 – Szumiban is robbanások voltak a beszámolók szerint:

 

09:18 - Drámai fotó: menekülnek az ukránok Kijevből

09:13 - Gyengült a forint

A háború hírére a forint azonnal gyengülni kezdett az euróval szemben: Vlagyimir Putyin hajnali 4-kor tett bejelentése előtt még 361,1 volt a kurzus, de reggel 6:30-kor már a 364,134-es szinten állt a magyar deviza. (Index)

09:11 - "Eltévedt" egy ukrán vadászgép

Belépett a román légtérbe csütörtökön reggel egy ukrán Szu-27-es vadászrepülőgép, amely - az elfogására küldött román harci gépekkel együtt - a kelet-romániai Bákó katonai repülőterén szállt le - közölte a bukaresti védelmi minisztérium.

A román légierő két, NATO-parancsnokság alatt álló F-16-os járőrgépét 6 óra 15 perckor riasztották, hogy tisztázza a román légtér felé észak felől engedély nélkül közeledő repülőgép helyzetét. A gépet a nemzetközi eljárásoknak megfelelően azonosították, elfogták és a bákói katonai repülőtérre kísérték, elrendelve azonnali leszállását. A művelet 7 óra 5 perckor ért véget.

09:04 - Öt orosz repülőgépet és egy helikoptert lőttek le

Az ukrán egyesített erők parancsnoksága szerint csütörtökön öt orosz repülőgépet és egy helikoptert lőttek le a donyec-medencei fegyveres konfliktus övezetében - közölte az Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán fegyveres erők vezérkari főnökségére hivatkozva.

"Az egyesített erők méltóképpen mérnek viszontcsapást az Oroszországi Föderáció fegyveres erőire. A katonai egységek az állásaikban vannak. Az ellenség veszteségeket szenved" - áll a Facebookon nyilvánosságra hozott közleményben. A fegyveres erők arra kérte az embereket, hogy őrizzék meg a nyugalmukat és bízzanak az országot védő katonákban. 

Az ukrán szárazföldi erők pedig arról számoltak be, hogy a Luhanszk megyei Scsasztya település térségében két orosz harckocsit és néhány teherautót semmisítetek meg. 

09:01 - Élő kamerakép Kijevből

09:00 - Moszkvában megerősítették a metró őrizetét

Megerősítette a rendőrség a moszkvai metró állomásainak és azok környékének őrizetét - közölte csütörtökön a TASZSZ orosz hírügynökség belügyi forrásokra hivatkozva. A rendőrök igazoltatásokat hajtanak végre az állomások közelében. A moszkvai belvárosban megerősítették az őrjáratokat.

08:57 - Gyermek is van a halálos áldozatok között

Az ukrán belügyminisztérium egy tisztségviselője szerint csütörtök reggel nyolcan meghaltak és kilencen megsebesültek az Ukrajnát ért orosz csapásokban. Az illetékest a Reuters hírügynökség idézte.

Az ukrán média szerint több polgári sebesültről is érkezett jelentés. A Kijev környéki Brovari településen lévő katonai városban a légicsapások következtében tűz ütött ki több épületben, az előzetes információk szerint egy személy életét vesztette, hatan sérüléseket szenvedtek. A Donyeck megyei Mariupolban egy gyermek és három felnőtt sebesült meg.

08:54 - Oroszország lezárta légterének egy részét

Oroszország március 2-ig lezárta a légterét a polgári légi járművek számára az Ukrajnával és Fehéroroszországgal közös nyugati határa mentén - közölték kedden az orosz légügyi hatóságok. A döntést a polgári repülőgépek repülésbiztonságát fegyverek és katonai felszerelések használata miatt fenyegető nagyfokú veszéllyel indokolták. A légtérzárlat az ukrán és fehérorosz határ mentén minden magasságban érvényes. A tilalom az állami légi járművekre nem vonatkozik.

08:43 - Magyarország kiáll Ukrajna mellett

Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtök reggel közösségi oldalán.

08:35 - Szijjártó: A háború a legrosszabb forgatókönyv

08:34 - Az előzmény röviden

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban rendelte el katonai művelet végrehajtását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak az oroszbarát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken.

08:33 - Jobb, ha most mindenki otthon marad

Az ukrán főváros vezetése a Telegram üzenetküldő portálon közölte, hogy légi fenyegetést rögzítettek Kijevben. A városi adminisztráció arra kérte a kijevieket, hogy ha bekapcsolnak a szirénák, haladéktalanul menjenek az óvóhelyekre. Vitalij Klicsko kijevi polgármester az Ukrajinszka Pravda hírportálnak hozzátette: jobb, ha most mindenki otthon marad, de aki aggódik, lemehet az óvóhelyre.

Zelenszkij csütörtökre virradóan, még a támadás előtt közzétett videoüzenetében az Oroszországi Föderáció állampolgáraihoz fordult, feltéve nekik a kérdést, hogy akarnak-e háborút, mert - mint mondta - Ukrajna népe békét akar.

"Ukrajna az Önök híreiben és Ukrajna a valóságban két teljesen különböző ország.  Azt mondják, hogy utáljuk az orosz kultúrát. Hogyan lehet utálni a kultúrát, bármilyen kultúrát? A szomszédok mindig kulturálisan gazdagítják egymást. Ez azonban nem teszi őket eggyé. Különbözőek vagyunk, de ez nem ok arra, hogy ellenségek legyünk" - hangoztatta Zelenszkij. Hangsúlyozta, hogy az ukránok maguk akarják meghatározni történelmüket "békésen, nyugodtan és őszintén".

"Hallgassatok meg bennünket! Ukrajna népe békét akar. Az ukrán kormány is, és ezért mindent megtesz, amit tud" - szögezte le az elnök. Kijelentette, hogy csakis Oroszország polgárain múlik, hogy ők akarnak-e háborút vagy sem. Zelenszkij közölte, hogy csütörtökön újfent telefonmegbeszélést kezdeményezett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, de nem kapott választ.

08:09 - Bevezetik a hadiállapotot Ukrajnában

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóüzenetben jelentette be, hogy bevezetik a hadiállapotot Ukrajnában. A bejelentést az elnök azután tette, hogy ülésre hívta össze az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsot (RNBO).

"Reggel Putyin különleges katonai műveletet jelentett be a Donyec-medencében. Oroszország megtámadta katonai infrastruktúránkat és határőrségünket. Ukrajna számos városában robbanások hallatszottak. Ukrajna egész területén hadiállapotot vezetünk be" - fogalmazott az államfő.

Hozzátette, hogy "egy perce" beszélt Joe Biden amerikai elnökkel és már megkezdték Ukrajna nemzetközi támogatásának előkészítését.

Az embereket arra kérte, hogy őrizzék meg a nyugalmukat és lehetőleg maradjanak otthon. Közölte, hogy ő maga, a kormány, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) és a fegyveres erők mindannyian teszik a dolgukat és ígéretet tett arra, hogy folyamatosan tájékoztatja a közvéleményt.

08:01 - Oroszország megtámadta Ukrajnát: robbanások, hadiállapot 

Az UNIAN hírügynökség jelentése szerint legalább négy robbanás történt a kelet-ukrajnai Kramatorszkban, erőteljes robbanás volt a déli országrészben lévő Odesszában, továbbá a keleti országrészben Harkivban és az Azovi-tenger partján fekvő Bergyanszkban. A nyugati országrészben Zsitomirból jelentettek robbanáskat. Közben a Donyec-medencei frontvonalon a szakadárok tüzérségi tűz alá vették az ukrán fegyveres erők állásait.

A fővárosban, Kijevben a Boriszpil nemzetközi repülőtér felől, illetve a Dnyeper folyó balpartján lévő kerületekben hallottak helybéliek robbanást. Az eddigi jelentések szerint katonai objektumokat és repülőtereket ért támadás. Az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat szerint Kijevben lakóépületekben is keletkeztek károk, személyi sérülésekről nem érkezett hír.

Az ukrán határőrszolgálat azt közölte, hogy az orosz támadás Fehéroroszországból, Oroszországból és a Moszkva által önkényesen elcsatolt Krím-félszigetről indult. A határmenti ellenőrzőpontokat tüzérséggel, nehézfegyverekkel és kézi lőfegyverekkel támadták öt régióban, Luhanszk, Szumi, Harkiv, Csernyihiv és Zsitomir megyékben, valamint a Krím-félsziget felől.

17:32 - Orbán: Magyarországnak ebből a katonai konfliktusból ki kell maradnia!

16:55 - Orbán Viktor is részt vesz a brüsszeli rendkívüli EU-csúcson

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelbe utazik, ahol az Európai Unió állam- és kormányfői rendkívüli csúcstalálkozót tartanak az orosz-ukrán válság ügyében - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke

csütörtök este nyolc órára hívta össze a tanácskozást.

Meghívólevelében azt írta: a legújabb fejlemények megtárgyalásán kívül szó lesz arról, hogyan védjék meg a szabályokon alapuló nemzetközi rendet; hogyan viszonyuljanak Oroszországhoz, illetőleg Oroszország felelősségre vonásához tetteiért; valamint hogyan fogják tovább támogatni Ukrajnát és népét.

16:46 - Ukrajna külügyminisztere beszédet mondott az Egyesült Nemzetek Közgyűlésén

Dmitro Kuleba, Ukrajna külügyminisztere beszédet mondott az Egyesült Nemzetek Közgyűlésén, ahol "gyors, konkrét és határozott lépések" megtételére szólított fel.

Kijelentette, hogy a világtörténelem kritikus fordulópontjához érkeztünk – és a világ mai tetteinek hatása évtizedekre is kihatással lehet.  Hozzátette, mindannyian olvastunk azokról a hibákról, amelyeket a politikusok elkövettek a többi világháború előtt – és arra buzdította az országokat, hogy ne ismételjék meg a múlt hibáit.

Kuleba szerint abszurd Oroszország azon vádja, hogy Ukrajna fokozza a helyzetet.

"Oroszország kijelentései felháborítóak és borzalmasak, és messze túlmutatnak Ukrajna fenyegetésén."

Utalt Vlagyimir Putyin a hét elején elmondott beszédére is, melyben azt mondta, Ukrajnának nincs létjogosultsága.

„Aki azt hiszi, hogy túlzásokba esem, nézze meg ezt a félelmetes beszédet” – teszi hozzá.

16:37 - Lengyelország és Litvánia is támogatja Ukrajna európai integrációját

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette: kijevi látogatásuk során Gitanas Nauseda litván és Andrzej Duda lengyel államfők aláírtak egy nyilatkozatot, amelyben támogatásukról biztosították Ukrajna EU-integrációs terveit.

16:29 - Zelenszkij azonnali biztonsági garanciákat követel a Nyugattól és Moszkvától

Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij „azonnali” biztonsági garanciákat követelt nyugattól és Moszkvától, hogy elkerülje a rettegett orosz inváziót.

Zelenszkij akkor tette megjegyzéseit, amikor Oroszország megkezdte a diplomaták evakuálását kijevi nagykövetségéről, miután Moszkva hivatalosan jóváhagyta a katonai erő alkalmazását külföldön.

"Ukrajnának biztonsági garanciákra van szüksége. Világosakra, konkrétakra és azonnaliakra. Úgy gondolom, hogy Oroszországnak azon országok közé kell tartoznia, amelyek egyértelmű biztonsági garanciákat nyújtanak."

16:17 - Rendkívüli EU-csúcstalálkozó jöhet csütörtök este

Csütörtök este rendkívüli csúcstalálkozót tartanak az EU vezetői – közölték brüsszeli diplomáciai források. A 27 állam- és kormányfő megvitatja, hogy milyen további reakciót adjanak az orosz "agresszióra".

15:56 - Médiaértesülés szerint hatalmas kibertámadás ért több ukrán kormányzati intézményt

Hatalmas kibertámadás érte számos ukrán kormányzati szerv weboldalát.

Az ukrán parlament (a Rada), a külügyminisztérium és a biztonsági szolgálatok oldalai is érintettek. (BBC)

15:27 - Itt az amerikai szankciók listája

Az Egyesült Államok a szövetségesekkel és partnerekkel együtt a gyors és súlyos szankciók első hullámát veti ki Oroszországra, válaszul arra, hogy Putyin elnök megkezdte Ukrajna lerohanását.

➡Két jelentős, a Kremllel szoros kapcsolatban álló orosz pénzintézet teljes blokkolása.

➡Oroszország elzárása az amerikaidollár-finanszírozástól.

➡Teljes körű szankciók az orosz elit öt tagja és családtagjaikkal szemben.

➡Együttműködés Németországgal annak érdekében, hogy az Északi Áramlat 2 projektje ne haladjon előre.

14:55 - Rendkívüli állapotot vezet be az ukrán védelmi tanács

Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) úgy határozott, hogy az egész országban rendkívüli állapotot vezet be, kivéve Donyeck és Luhanszk megyéket, ahol ez a vészhelyzeti jogi rendszer már érvényben van - közölte Olekszij Danyilov, az RNBO titkára szerdán, a tanács ülését követően.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint a törvényhozásnak erről 48 órán belül határoznia kell. A hírportál úgy tudja, hogy a parlament még szerdán dönteni készül róla.

Danyilov kifejtette, hogy a rendkívüli állapothoz kapcsolódó korlátozások régiónként eltérőek lesznek. Közölte, hogy

a rendkívüli állapotot a Tanács harminc napra javasolja bevezetni.

Szavai szerint ez a legtöbb állampolgár életét semmilyen módon nem fogja érinteni.

"Ez a közrend, a lakosság és a nemzetgazdaság létfontosságú tevékenységét biztosító létesítmények védelmének erősítése lesz, lehet szó a forgalom korlátozásáról, a közlekedés fokozottabb ellenőrzéséről, illetve a magánszemélyek okmányainak ellenőrzéséről. Ezek megelőző jellegű intézkedések, hogy a béke fennmaradjon az országban, a gazdaság működjön, és megakadályozzuk a destabilizációt" - mondta Danyilov.

14:20 - Több száz embert érintenek a brit szankciók

Több száz embert és több tízmilliárd font értékű vagyoneszközt érintenek a brit kormány által Oroszországgal szemben eddig érvénybe léptetett szankciók - mondta szerdán Boris Johnson. 

A brit kormányfő kijelentette: a brit szankciók eddig 275 személyre terjednek ki, az orosz pénzintézetek és oligarchák elleni intézkedések pedig 37 milliárd font (több mint 15 800 milliárd forint) értékű vagyoneszközt érintenek.

14:09 - Orbán: A békéhez erő kell

A miniszterelnök a Facebookon posztolt. "Magyarország biztonsága a legfontosabb" - írta.

13:35 - Ferenc pápa nagy fájdalmat érez

 A "népeknek szenvedést okozó lépések" leállítását sürgette Ferenc pápa az általános audiencián mondott beszédében a Vatikánban szerdán, ima- és böjtnapot hirdetve meg március 2-ra a békéért. Ferenc pápa kijelentette, hogy nagy fájdalmat érez, mivel "az utóbbi hetek diplomáciai erőfeszítései ellenére egyre aggasztóbb helyzet körvonalazódik". 

A katolikus egyházfő a politikai felelősökhöz intézett felhívást, arra kérve őket, "komoly lelkiismeret-vizsgálatot végezzenek Isten előtt, aki a béke és nem a háború istene, mindenki atyja, nem csak egyeseké, és aki testvérként, nem ellenségként akar bennünket látni". 

13:31 - Szükségállapotot rendeltek el Ukrajnában

Egész Ukrajnában szükségállapotot hirdettek, Donyeck és Luhanszk kivételével, mert ott már korábban elrendelték azt. A kormány a felhatalmazás szerint korlátozhatja a szabad mozgást, és kijárási tilalmat is elrendelhet. A szükségállapotot 30 napra rendelték el.MTI

13:12 - Civilek haltak meg

Orosz médiajelentések szerint az ukrán fegyveres erők kedden többtucatnyi lövést adtak le nehézfegyverekből a Donyec-medencében, gyakran lakott településekre. A beszámolók szerint öt polgári lakos és egy katona életét vesztette. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy a Krím félszigeten kedden elfogta az ukrán szélsőséges nacionalista Jobboldali Szektor hat követőjét, akiket azzal gyanúsított meg, hogy robbantás elkövetésére készültek egy ortodox templomban. Az őrizetbe vettek egyikének garázsában az FSZB pokolgép elkészítéséhez szükséges összetevőket foglalt le.

12:44 - Tízezreket menekítettek Oroszországba

Kedd reggeli orosz összesítés szerint eddig több mint 96 ezer embert menekítettek át a délkelet-ukrajnai szakadár köztársaságokból Oroszországba. A hatóságok az ország 85 régiójából 47-ben 656 befogadópontot alakítottak ki a számukra, de sajtójelentések szerint a lakosság részéről is jelentős befogadási szándék jelentkezett.

11:58 - "Biztosított Németország földgázellátása"

Nem okoz bajt Németországban az Északi Áramlat-2 földgázvezeték üzembe helyezésének felfüggesztése, a kormány gondoskodott az ellátás biztonságáról - mondta a szövetségi kormány gazdasági minisztere egy szerdai interjúban. 

Robert Habeck egy interjúban elmondta, hogy a kormány komoly előkészítő munkával, egyebek között vásárlásokkal, beszerzésekkel gondoskodott az ellátási válság elkerüléséről.

"A legfontosabb az, hogy van elég földgáz" - emelte ki a Zöldek politikusa, hozzátéve, hogy az energiaellátás kérdése biztonságpolitikai kérdéssé vált, ezért ennek megfelelően kell cselekedni.

11:41 - Jourová: Gyenge volt az EU, Putyint kellett volna szankcionálni

Elsősorban az orosz államfőt kellett volna szankcióval sújtania az Európai Uniónak - vélte Vera Jourová. A cseh európai biztos szerint az a tény, hogy Vlagyimir Putyin nincs a szankcióval sújtott orosz személyiségek között, inkább a gyengeség, semmint a diplomáciai ügyesség jele.

"Vlagyimir Putyinnak a lista első helyén kellett volna szerepelnie" - jelentette ki Jourová, bírálva az Európai Unió álláspontját. "Mindig kérdés, hogy ez a diplomácia szakmai tudásának vagy a gyengeségnek a jele. Én inkább ez utóbbit látom" - fejtette ki Vera Jourová egy interjúban.

11:33 - Putyin haveri körét ütné az ukrán külügyminiszter

Ukrajna külügyminisztere arra kéri a Nyugatot, hogy alkalmazzon keményebb szankciókat Vlagyimir Putyin belső körével szemben. Ahogy arról a Hetek is beszámolt, tegnap Amerika, az Egyesült Királyság és az EU is szankciókat jelentett be orosz magánszamélyekkel és bankokkal szemben – de Dmitro Kuleba szerint további lépésekre van szükség. 

„Tegnap megtörténtek az első fontos lépések, és nagyon hálásak is vagyunk értük. Most fokozni kell a nyomást Putyin megállítása érdekében. Ütni kell a gazdasági érdekeltségeit és a haverjait. Többet ütni. Keményebben ütni. Most” – fogalmazott a külügyminiszter. 

11:18 - Megkezdődött a tartalékosok behívása

Megkezdődött szerdán Ukrajnában a hadműveleti állományhoz tartozó tartalékosok behívása szolgálatra - közölte a szárazföldi fegyveres erők sajtószolgálata a Facebookon. Behívót a 18 és 60 év közötti korosztályba tartozó tartalékosok kapnak, tisztek, altisztek és közállományú katonaként leszereltek egyaránt. A szolgálati idő legfeljebb egy év lehet. Ez idő alatt a behívott tartalékosok polgári munkahelyét megőrzik, és havi átlagbérüket kapják fizetésként. 

10:53 - A magyar ellenzék elítéli az orosz agressziót

A magyar ellenzék elítéli az Ukrajna elleni nyílt orosz katonai agressziót, és kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett - tudatta az ellenzék sajtóosztálya az MTI-vel szerdán. Az ellenzéki pártok visszautasítják minden olyan harmadik ország magatartását, amely szemet huny az agresszió felett vagy hátráltatja a nemzetközi közösség szankcióit az agresszorral szemben.

A nemzetközi jog, az érvényes nemzetközi szerződések - közöttük az 1994-es Budapesti Memorandum - és a civilizációs normák durva megsértésének minősül, hogy Oroszország  katonai eszközökkel kívánja rákényszeríteni akaratát a szomszédos Ukrajnára - írták, hozzátéve: "felháborító hazugság, hogy az orosz támadás ukrán provokációra adott válasz lenne". 

10:25 - Ukrán külügy: ne menjenek ukránok Oroszországba

Ukrajna felszólította a lakosságát, hogy ne utazzanak Oroszországba, az ott tartózkodó ukránokat pedig arra kérik, hogy haladéktalanul hagyják el az országot. „A Külügyminisztérium felszólítja Ukrajna lakosságát, hogy tartózkodjon az Orosz Föderációba való utazástól, azok pedig, akik ott tartózkodnak, haladéktalanul hagyják el a területet” – áll a közleményben. Bővebben itt.

10:07 - A közmédia szerint nincs pánik Kijevben

Kijevben a kiéleződött orosz-ukrán konfliktus ellenére nincs nyoma pánikhangulatnak a közmédia helyszíni tudósítása szerint. Az ukrán fővárosból az M1 aktuális csatorna híradójában szerda délelőtt bejelentkező tudósító úgy fogalmazott: az ukránok igyekeznek nyugodtak és higgadtak maradni. Jelezte: Kijevben élő magyarok is azt mondták neki, hogy a város megőrizte nyugalmát.

10:02 - Putyin a hadsereget méltatta

Vlagyimir Putyin szerdai videóüzenetében arról beszélt: Moszkva továbbra is kész a diplomáciai megoldásra Ukrajna kapcsán, de leszögezte: nem engednek Oroszország érdekeiből, és az orosz állampolgárok biztonságából.

Hozzátette: mindig nyitott az őszinte párbeszédre.

Az orosz elnök a Haza Védelmezőinek Napja nevű nemzeti ünnep alkalmából méltatta az orosz hadsereg harckészültségét, amelyek készek kiállni Oroszország érdekeiért. (BBC)

09:45 - ATV: Félnek a kárpátaljai fiatalok, hogy besorozzák őket

Kárpátalján is félnek az emberek az orosz-ukrán háborútól, mert a magyarlakta területekre is bármikor megérkezhet a katonai behívó parancs. Akik tehették, már korábban külföldre költöztek egy jobb élet reményében, ám egy Ukrajna elleni átfogó orosz támadás újabb menekülthullámot indíthat el Európa felé. Az ATV Híradójának riportja:

 

 

09:04 - Bejelentette az első szankciókat az amerikai elnök

Az Egyesült Államok súlyos pénzügyi szankciókat rendelt el orosz bankok és oligarchák ellen, miután Moszkva kirívóan megsértette a nemzetközi jogot azzal, hogy behatolt Ukrajnába - jelentette be Joe Biden amerikai elnök kedden, a Fehér Házban elmondott beszédében. Az amerikai elnök Moszkva lépéseit az "Ukrajna elleni orosz invázió kezdetének" minősítette. Majd közölte:

"bejelentem a szankciók első részletét, amely súlyos költségekkel sújtja Oroszországot tegnapi tettei miatt".

Leszögezte, hogy amennyiben Oroszország fokozza katonai jelenlétét, az Egyesült Államok is további szankciókat vezet majd be. Oroszország "nagy árat fizet majd", ha folytatja akcióit - tette hozzá. További részletek itt. 

08:48 - Zelenszkij tartalékosok behívását jelentette be

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedd este újabb videóüzenetben fordult az ukránokhoz, és bejelentette, hogy rendeletet adott ki tartalékosok behívásáról az ukrán hadseregbe. Az államfő utána pontosította, hogy nem általános mozgósításról van szó, hanem csak azokat hívják be a seregbe, akik a "hadműveleti tartalékhoz" tartoznak. "Ma nincs szükség általános mozgósításra. Gyorsan ki kell viszont egészítenünk az ukrán hadsereget és más fegyveres alakulatokat. Ukrajna fegyveres erőinek legfelsőbb parancsnokaként rendeletet adtam ki tartalékosok behívásáról a mostani különleges időszakban" - fejtette ki az elnök.

08:39 - "Nincs értelme a találkozónak"

Nincs értelme a találkozónak Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, miután Oroszország katonai csapatokat küldött Kelet-Ukrajnába - jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedden. A Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón Blinken úgy fogalmazott:

"Most, hogy látjuk, az invázió elkezdődik, és Oroszország egyértelműen kinyilvánította, hogy teljesen elutasítja a diplomáciát, jelenleg nincs értelme ennek a találkozónak."

Az amerikai tárcavezető elmondta: levélben értesítette orosz hivatali partnerét, hogy lemondja a találkozót. A korábbi tervek szerint Blinken csütörtökön, Genfben találkozott volna Lavrovval.

19:30 – Nézze élőben Biden beszédét a Fehér Házból

Embedded Video (Alkalmazkodó).

19:25 – Ezekkel a szankciókkal válaszol az EU

Az Európai Unió tagországai megállapodtak az Oroszország elleni új szankciókról, az Európai Bizottság a partnereivel egyeztetve mihamarabb véglegesíti a megszorító intézkedések csomagját - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden.

Ursula von der Leyen a kora esti sajtótájékoztatóján kijelentette: Oroszország idézte elő a válságot, egyedül Moszkva felelős a helyzet jelenlegi elmérgesedéséért. Az uniós szankciós csomag egyértelmű válasz a nemzetközi jog orosz megsértésére. A megszorító intézkedések a jogellenes döntésben érintett magánszemélyeket, cégeket és bankokat célozzák - fogalmazott az EB elnöke.

"Megtiltjuk a kereskedelmet a két szakadár régió, Donyeck, Luhanszk, valamint az EU között, és korlátozzuk Oroszország hozzáférését az EU tőke- és pénzügyi piacaihoz és szolgáltatásaihoz"

- közölte az uniós bizottság elnöke.

A tegnapi percről percre tudósításunkat itt tudja elolvasni. 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!