New York-i bírói döntés: a poliámor kapcsolatok kapják ugyanazt a jogi védelmet, mint a házasságok
New York-i bírói döntés: a poliámor kapcsolatok kapják ugyanazt a jogi védelmet, mint a házasságok

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 10. 06.
Karen May Bacdayan New York-i bírónő azt írta egy ügy bírósági ítéletében, hogy “eljött az ideje” annak, hogy a poliámor kapcsolatok jogi védelmet élvezzenek, és kritizálta a korábbi, azonos neműek közötti házasságra vonatkozó döntéseket, mert azok csak a két ember közötti kapcsolatokra vonatkoztak.

A Hetek 25 éve küzd a magzatgyermekek védelméért, áll ki a természetes családok mellett, valamint a hit és szólás szabadságáért. Ha számodra is fontosak ezek az ügyek, legyél te is a támogatónk!

“Ami ‘normális’ vagy ‘nem hagyományos’ volt 1989-ben, az nem mérvadó arra vonatkozóan, hogy most mi normális és nem hagyományos. 1989 óta jelentősen megváltozott a ‘család’ fogalma. Sok rendelkezés született a többszemélyes kapcsolatokról az elmúlt években, ami nyilvánvalóvá tette, hogy az emberek egy részének már régóta más a preferenciája”

- írta a bírónő.

Bacdayan szerint most már eljött az ideje annak, hogy az előző szabályozást is felülírják, mert az még “a hagyományos ideológián alapul” és nem ismeri el a többszemélyes nem hagyományos családi kapcsolatokat.

Az amerikai Családkutató Tanács (FRC) kritizálta a bírónő döntését, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a demokraták már 20 évvel ezelőtt szexualizálni próbálták például az amerikai hadsereget, de a több évtizedes tevékenységüknek most látszik meg az eredménye: a szülőknek a transzgenderizmus ellen kell küzdeniük, a bírók pedig olyan döntéseket hoznak, melyekkel azonos szintre emelik a “többszemélyes házasságot” a hagyományos házassággal.

Az LMBTQ harca sosem a házasságról szólt,
hanem minden társadalmi normáról”

- írta a szervezet az ügyről.

A Gallup felmérése is azt igazolja, hogy az LMBTQ-mozgalom sikeresen változtatja meg az emberek gondolkodását, hiszen az amerikaiak 23 százaléka már úgy véli, hogy a poliamoria “erkölcsileg elfogadható”.

(CBN News / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!