Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
A szóvivő kedden azt is elmondta, hogy a tanár igazából csak becsukta – de nem zárta be – az ajtót, mikor a fegyveres behatolt az egyetem területére.
Az első jelentések még arról szóltak, hogy a fegyveres fiatal az egyik külső ajtón át jutott az oktatási intézménybe, amit az egyik tanár véletlenül nyitva hagyott, megsértve ezzel az iskolai szabályzatot.
A Robb Általános Iskola alkalmazottai ugyanis kötelesek az ajtókat zárva tartani.
A meg nem nevezett alkalmazott ügyvédje azonban kedden úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy védence becsukta az ajtót és
„azt hitte, hogy az ajtó majd bezárul, hiszen az ajtónak mindig zárva kell lennie".
Don Flanary azt is elmondta, hogy a tanárnő előbb egy kővel támasztotta ki az ajtót, hogy ételt vigyen át az autóból az osztályterembe, de félre is tolta a követ, mikor megtudta, hogy egy fegyveres támadó tartózkodik az iskolában.
A Texasi Közbiztonsági Minisztérium szóvivője, Travis Considine úgy nyilatkozott, hogy a videofelvételek tanúsága szerint az ajtó valóban be volt csukva, de mint mondta, a nyomozók most azt vizsgálják, miért nem záródott be.
„Visszajött (a tanár) telefonálás közben, és azt hallotta, hogy valaki azt kiabálja: Pisztolya van! Látta is, hogy [a fegyveres] átugrik a kerítésen és hogy ott van a fegyver nála, ezért visszarohant"
- mondta Considine.
Az alkalmazott arrébb is tolta a követ, mikor ismét visszament az épületbe, de a becsukódó ajtó nem záródott.
(BBC/Hetek)