"Nem volt ez jó, okos úszás" – Milák Kristóf az új világcsúcsáról
A magyar úszó 200 méter pillangón védte meg címét
"Nem volt ez jó, okos úszás" – Milák Kristóf az új világcsúcsáról

Fotó: MTI/Kovács Anikó

2022. 06. 22.
Milák Kristóf címét megvédve aranyérmet nyert 200 méter pillangón kedden a budapesti úszó-világbajnokságon, amelynek magyar szempontból eddigi legsűrűbb esti programjában nyolc hazai versenyző volt érdekelt.

A 22 éves magyar versenyző, a szám olimpiai bajnoka, világcsúcstartója és Európa-bajnoka 2019-es kvangdzsui rekordját (1:50.73) megjavítva, 1:50.34 perces idővel csapott célba, míg a finálé másik magyarja, Kenderesi Tamás 1:55.20-szal hatodik lett.

A keddi fináléban a zsúfolásig megtelt Duna Arénában Milák már az első pillanattól kezdve uralta a mezőnyt, az első fordulónál közel fél másodperccel volt jobb világcsúcsánál, a különbség pedig csak nőtt az órához képest. Végül az utolsó métereken csak a digitális vonallal versenyzett és végül győzött. Kenderesi - szokásával ellentétben - ezúttal erősebben kezdett, de így nem tudta a tőle megszokott hajrát hozni és hatodik helyen végzett.

ideje volt már egy egyéni csúcsnak

Milák Kristóf szerint ideje volt már annak, hogy "egyéni csúcsot" ússzon, ehhez a közönség és a helyi műsorközlő is hozzásegítette a Duna Arénában, ahol világrekorddal védte meg címét 200 méter pillangón a budapesti vizes világbajnokságon.

"Sokat gondolkodtam az elmúlt három évben, hiszen ennyi idő telt el az előző egyéni csúcsom óta, itt volt az ideje"

- nyilatkozta a 22 éves olimpiai bajnok a Duna Arénában tartott nemzetközi sajtótájékoztatón. A Honvéd klasszisa megjegyezte, azt nem gondolta, hogy ez a tokiói olimpiát követő edzőváltása után - Selmeci Attila után Virth Balázzsal kezdett dolgozni - ilyen gyorsan összejön.

Milák elárulta, az elődöntőt követően megkérte a helyi műsorközlőt, Gundel Takács Gábort, hogy az utolsó 60 méteren tüzelje a közönséget annak érdekében, hogy minél jobb időt érjen el.

„Erősebben kezdtem, mint bármikor máskor, így a maradék három ötven méteren nem tudtam olyan időt hozni, mint korábban. Ha szigorúan szakmai szemmel nézném, nem volt ez jó, okos úszás, de az is egyértelmű, ha kicsit többet edzek és nem hagyom, hogy elvigyen a közönség, akkor ebből még jobb idő lesz.”

A magyar sztárúszót a külföldi újságírók elsősorban arról kérdezték, át lehet-e törni az évekkel ezelőtt még elképzelhetetlennek hitt 1:50 perces határt.

"Megmondom őszintén, ma még az 1:50-es idő sem fordult meg a fejemben. Mindenki a 49-est kérdezi, rajta vagyok a dolgon, de idő kell hozzá. Természetesen szeretném minél hamarabb elérni, hogy utána lehetőleg ne tíz, hanem akár húsz évig is megdönthetetlen legyen" - mondta Milák, aki 2019-ben Kvangdzsuban a legendás Michael Phelps 1:51.51 perces, 12 évig élt rekordját javította 1:50.73-ra, míg mostantól 1:50.34 a valaha volt legjobb eredmény. Milák hozzátette, a mostani időben hatalmas szerepet játszott a közönség, ennél akár okosabban is úszhatott volna, de túlságosan magával ragadta a szurkolók által teremtett hangulat.

Miláké a második világcsúcs - és az ezzel járó 50 ezer dolláros különdíj - a Duna Arénában, hétfőn a olasz Thomas Ceccon 50 méter háton nyert minden idők legjobb eredményével.

A Honvéd klasszisa a harmadik úszó, akinek megadatott, hogy egy egyéni számban hazai közönség előtt ér el világcsúcsot: 2009-ben az olasz Federica Pellegrini, 2011-ben pedig a kínai Szun Jang ünnepelhetett honfitársai előtt.

(hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!