„Miről kellene beszélnünk Robi, miről?” – Schiffer András és Puzsér Róbert éles vitája a Heteken
A Halálcsillag, az Underwood-házaspár és Márki-Zay Péter is téma volt
„Miről kellene beszélnünk Robi, miről?” – Schiffer András és Puzsér Róbert éles vitája a Heteken

2021. 11. 05.
Schiffer András és Puzsér Róbert a Hetek studiójában vitázott többek között a kormány járványkezeléséről, az ellenzéki összefogás céljairól és Márki-Zay Péter személyéről.

Abban Schiffer András és Puzsér Róbert is egyetértett, hogy a járványkezelés és a gazdasági válság kezelése szempontjából a kormányzati politika „ezer sebből vérzik”. A volt országgyűlési képviselő azonban felvetette azt is, hogy az ellenzék nem jogos kritikákat fogalmaz meg erre reagálva, hanem „versenyeznek abban, hogy ki tud nagyobbat mondani”.

A globális krízis vámszedői

„Ma a magukat liberálisoknak nevezőknél nagyobb ellensége a szólásszabadságnak és a magánszféra szentségének, nincsen”

– fogalmazott Schiffer, aki szerint az elmúlt időszakban a „liberalizmus felkent papjai lettek a korlátozások legnagyobb hívei”.

A kötelező oltásokkal és a fertőződés valós veszélyeivel kapcsolatban az ügyvéd elmondta személyes benyomását is. Schiffer személy szerint jobban tart a „meghekkelt” vírus hosszútávú eddig ismeretlen szövődményeitől és következményeitől, mint az oltások esetleges utóhatásaitól. „Én azt tartom felháborítónak, hogy

ezek az államok hagyják ezeket a Big Pharma cégeket szabadon garázdálkodni, hogy vámszedői legyenek egy ilyen globális krízisnek”

– vélekedett.

Puzsér Róbert ezt kiegészítve arról beszélt, hogy „kinyírták és megfojtották” az egyetlen európai vakcinát, az AstraZenecát. A publicista szerint önmagában ez is kifejezi a Kínai Népköztársaság és az Egyesült Államok egyfajta szövetségét, és azt, hogy mire tartja Európát.

A leválthatóság íze

„Én Márki-Zay politikai képességeiről és meggyőződéséről nem tudok semmit” – fogalmazott Schiffer, aki szerint az egyik legaggasztóbb kijelentése az összefogás miniszter-elnökjelöltjének az volt, amikor úgy fogalmazott, hogy nem akarja nyomásgyakorlásra használni a V4-ek szövetségét. Szerinte ez eldöntötte a kérdést: „aki nem akarja a V4-eket nyomásgyakorlásra felhasználni, az feladja a magyar érdekeket.”

„Ha stabilabb, erősebb, hatékonyabb Magyarországot akarunk, akkor tessék Orbán Viktorra szavazni”

– mondta félig ironikusan Puzsér Róbert, aki szerint a stabilitás túlhangsúlyozásával az a probléma, hogy az Orbán-féle stabilitás „már nyomasztó”. A publicista szerint Márki-Zay Péter győzelmével most elméleti esélyt nyílt a rendszerváltásra.

„A feles alkotmányozástól kezdve a bilincscsörgetős fenyegetésig ezek üres, a nép megtévesztésére szolgáló politikai szlogenek”

– hangsúlyozta a műsorban Schiffer András, aki szerint arról kéne beszélni, hogy az elmúlt 30 évben mit szúrt el a politikai elit, amelynek egy rész „ma ott áll Márki-Zay Péter mellett a színpadon”. A volt országgyűlési képviselő azt elismerte, hogy a leválthatóság megízlelése önmagában nagy dolog, ugyanakkor hozzátette, hogy most azok akarják leváltani Orbán Viktort, és azok állnak Márki-Zay mögött, akik előidézték a NERT.

Számít, hogy mit gondol Márki-Zay?

  „Márki-Zay Péter az előválasztást a legjobb értelemben véve meghekkelte” – vélekedett Puzsér, aki szerint az ő általa képviselt centrum elfoglalta az O1G-koalíciót.

„Nem állítom, hogy Márki-Zay Péter megpuccsolhatatlan. Ezt az embert, ha meg akarja puccsolni Gyurcsány, akkor rendesen meg is kell puccsolnia”

– fogalmazott a publicista, aki erről a Márki-Zay Péterről el tudja hinni, hogy nem csak Orbán Viktort képes legyőzni, de kormányozni is fog tudni.

Ugyanakkor abban Schiffer András és Puzsér Róbert is egyetértett, hogy politikai hátország nélkül a kormányzás során Márki-Zay Péternek nagyon-nagyon kötött lesz a politikai mozgástere, mert alkalmazkodnia kell majd a többségét képező pártok politikájához. A publicista szerint éppen ezért, nincs nagy jelentősége annak, hogy Márki-Zay mit gondol erről, meg arról.

Schiffer szerint viszont Puzsér okfejtésével a legnagyobb gond az, hogy parlamenti politikáról van szó, és nem valóságshowról, vagy szépségversenyről.

„A kulcs az, hogy itt törvényeket kell elfogadni ez bizonyos számú többséggel, és ezt a többséget valakik ki fogják adni”

– zárta mondandóját a volt politikus.

A teljes beszélgetés a Hetek Youtube-oldalán hallgatható meg. 

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!