A Lishui Magyarországi Kereskedelmi Kamara tagjai segélyanyagokat szállítanak a lónyai határállomásra( (Forrás: Lishui Magyarországi Kereskedelmi Kamara))
Ez egy PR cikk.
A Lishui Magyarországi Kereskedelmi Kamara február 26-án arra szólította fel a helyi kínaiakat, hogy nyújtsanak segítő kezet a menekülteknek. „A háború kíméletlen, de van szeretet is a világon. Szorgalmazzuk, hogy a Magyarországon élő kínaiak a magyarokkal együtt dolgozzanak az ártatlan civilek mentésén” – áll a kezdeményezésben.
„Eddig több mint 10 000 euró adományt gyűjtöttünk össze, elsősorban magyarországi kínai üzletemberektől” – mondta Xu Zhongnan, a kamara igazgatója a China Media Groupnak (CMG) adott interjújában. Xu hozzátette, hogy először készpénzt gyűjtöttek, majd élelmiszereket, italokat, takarókat, paplanokat és járványvédelmi termékeket vásároltak, amelyeket a határra küldtek, hogy szétosszák az érkező ukrán menedékkérők közt.
„Az adományokat személyesen vittük el a határ menti segélyállomásokra, majd átadtuk a beengedett menekülteknek. A fővárostól a határig közel ezer kilométert autóztunk oda-vissza” – fogalmazott az igazgató.
Ji Honglian asszony, a kamara főtitkára a CMG-nek adott interjújában mondta: „Mielőtt leszállítottuk a csomagokat, felvettük a kapcsolatot a helyi segítőkkel, és egyben megkérdeztük, konkrétan mire van még szükségük. Azt mondták, hogy a legnagyobb hiány takarókból, hétköznapi cikkekből és gyógyszerekből van. Két határ menti városba szállítottuk a csomagokat, a polgármesterek fogadtak bennünket. Nagyon örültek, hogy a kínaiak is részt vesznek a segélyezésben.”
Amikor a Lishui Magyarországi Kereskedelmi Kamara elindította az adományozási kezdeményezést, egy helyi kínai származású hölgy felvette Jivel a kapcsolatot, és a korábban családi fogadóként üzemeltetett kétemeletes házát a háború elől menekülők fogadására rendezte be. Arra a kérdésre, hogy ezt miért tette, a főtitkár azt mondta: „A magyar nemzet nagyon testvéri hozzáállást tanúsított a háború elől menekülő civilekkel szemben, és széles körben befogadta őket. A Magyarországon élő kínai csoportok gyakran vesznek részt a helyi közjóléti tevékenységekben is. Ezúttal mi is szeretnénk csatlakozni a magyar közösséghez, és a magyarokkal együtt akarunk tenni valamit.”
Xu tájékoztatott arról, hogy az Ukrajnában tartózkodó összesen több mint 400 kínai érkezett Magyarországra különböző határállomásokon át, közülük több mint 50 kínait vett fel Záhonynál és helyezett el Budapesten a kereskedelmi kamara. A háborús káosz miatt sok a bizonytalanság, de amíg a Lishui Magyarországi Kereskedelmi Kamara tagjai olyan híreket kaptak, hogy kínaiak érkeztek a határhoz, addig mindent megtettek, hogy támogassák őket. „Egyszer hallottuk, hogy 20 kínai érkezik, de nem tudtuk, pontosan mikor. Aznap kora reggel indultunk a határ felé és vártunk, de délutánig semmi hír nem volt róluk. Talán azért, mert gyenge volt a vétel a határon, nem tudtunk kapcsolatba lépni velük. Nem mertünk máshova menni pihenni, féltünk, hogy elkerüljük egymást, csak ültünk a kocsiban és vártunk egész éjszaka” – emlékeztetett rá az asszony.
„Az úton csupán száraz ételt ettek. Sokan már négy-öt napja, sőt tíz napja nem ettek nyugalmasan. Meghívtam őket vacsorázni, nagyon örültek. Tegnap élénkebb volt a hangulat, hét asztalnyi embert fogadtunk” – mondta Xu Zhongnan kamaraigazgató.
Kína kijevi nagykövetsége szerint az ukrajnai kínaiak nagy részét evakuálták. Xu szerint a jelenleg Budapesten tartózkodó kínai menekültek egy része a nagykövetség által koordinált, Kínába induló repülőre vár, míg mások a háború végéig várnak, hogy visszatérjenek Ukrajnába.
Hao Yue riporter
(Fizetett cikk)