Magyarország az élen: kiemelkedő szerep az árampiacon
A régió legmeghatározóbb villamosenergia-piacát keressük
Magyarország az élen: kiemelkedő szerep az árampiacon

MVM

2020. 12. 03.
Nem kell messzire mennünk, ha közép-kelet- és dél-kelet-európai régió legmeghatározóbb villamosenergia-piacát keressük, hiszen ez éppen Magyarországon található. Az ország földrajzi elhelyezkedése és infrastruktúrája alapján ezen a téren kiemelkedők az adottságaink. Magyarország nemzetközi árampiaci szerepét az MVM Partner Zrt. szakértőivel jártuk körül. (X)

Az áram országok közötti kereskedelmének alapfeltétele az összeköttetés, vagyis hogy megfelelő kapacitású távvezeték húzódjon az adott országhatárokon keresztül. Magyarország kellően nagy határkeresztező kapacitásokkal rendelkezik a szomszédos országokkal. Kivételt ebből a szempontból egyelőre Szlovénia jelent, bár várakozásaink szerint hamarosan ebben az irányban is kiépül a közvetlen távvezeték-összeköttetés – mondta Hazlach András, az MVM Partner Zrt. proprietary kereskedelmi igazgatója.

Az MVM Partner, mint az MVM Csoport egyetlen villamosenergia-nagykereskedője a villamos energia mellett szén-dioxid-kvótával, szénnel és zöld bizonyítványokkal kereskedik a nemzetközi árupiacokon. A legmeghatározóbb azonban e termékek közül természetesen maga az áram, amelynek piacán az MVM Partner nemzetközi lefedettsége ma már 17 európai országra terjed ki, ahol a vállalat aktív szereplő a villamos energia nagykereskedelem piacán.

A nemzetközi kereskedelmi tapasztalatok alapján a közép-kelet- és dél-kelet-európai régió legmeghatározóbb piaca a magyar. Régiós szinten magasan kiemelkedik a magyar villamosenergia-piac nagykereskedelmi likviditása, amely jelentősen meghaladja  például a cseh, szlovák, román vagy szerb piacok kereskedelmi volumeneit. A magas szintű likviditás kialakulásához jelentősen hozzájárult földrajzi adottságunk, azaz, hogy Magyarország hét országgal is határos, amelyből hattal már a nagyfeszültségű villamosenergia-összeköttetés is megvalósult, az energiamix pedig gyakorlatilag minden szomszédos országban más, mindez tovább bővíti a potenciális kereskedési lehetőségeket. Mindemellett nagyon fontos szerepet játszott a piaci transzparencia és likviditás szempontjából a magyar villamosenergia-tőzsde (HUPX) 2010-es megjelenése.

– Az MVM stratégiájának is megfelelve, az MVM Partner regionális és nemzetközi szinten is erősíti kereskedelmi tevékenységét.

Ebből a szempontból az egyik legfontosabb a Balkán piaca, amely ugyan fejletlenebb a hazainál, de épp ezért az ottani országoknak a magyar piac az első és legfontosabb kereskedelmi hub-ként szolgál – tette hozzá Varga Viktor, az MVM Partner eszközalapú kereskedelmi igazgatója. Nem véletlen, hogy a Balkán piacai referenciaként tekintenek a magyar piacra, az ottani, helyi szerződéseiket az itteni árakhoz kötik. A másik oldalon olyan plusz likviditást jelenthetnek Magyarország számára, ami jó hatással van az itteni piaci viszonyokra is. A balkáni országokban kialakuló helyzet például a magyarországi villamosenergia-árat is meghatározza. Ha ott aszályos időszak van, és csökken a vízenergia-termelés, akkor Magyarországról vásárolnak áramot az ottani országok. Magas vízhozam esetén pedig a megtermelt többlet villamos energiát Magyarország felé adják el. Mindezek alapján a magyarországi portfólió optimalizálására jó lehetőségeket teremt a balkáni kereskedés az MVM Partner számára.

MVM
Forrás: MVM

Hogy miért van szükség nemzetközi kereskedésre? Az áramot különböző időtávokra vonatkozó „csomagokban”, termékként értékesítik. Ezek a termékek általában minden országban megtalálhatók, az értük fizetendő összeg azonban változik, alkalmanként eltérő. Előfordul, hogy egy itthon termelő erőműnél olcsóbban adja az áramot egy külföldi, ebben az esetben megéri onnan vásárolni.

Általánosságban igaz, hogy minél fejlettebb egy piac, annál több a szereplő, annál nagyobb a likviditás, vagyis a kereskedett mennyiség, és annál kisebb a volatilitás, vagyis az árfolyamok hullámzása.

Ahhoz, hogy egy kereskedő kereskedhessen, akár a nemzetközi platformokon, megfelelő infrastruktúrára van szüksége. Ebben az esetben persze nem a villamosenergia-hálózatról, csövekről és egyebekről van szó infrastruktúraként, hanem arról, hogy a kereskedőnek hozzá kell férnie a különböző piacokhoz. Ehhez általában minden országban, ahol ilyen tevékenységbe kezdene, be kell jelentkeznie a rendszerirányítónál, valamint szükség van mérlegkör-tagságra is. A mérlegkör egy virtuális egység, amelyben termelők (erőművek), illetve fogyasztók találhatók, és általában egy kereskedő menedzseli, hogy a bekerülő és kikerülő (termelt, importált, exportált és felhasznált) áram egyenlege nulla legyen. Cél, hogy minden pillanatban nullás legyen a mérlegkör: azaz ugyanannyi áram kerüljön be, mint amennyit fogyasztanak a tagjai. A legtöbb országban ezen kívül nagykereskedelmi engedélyre is szükség van, a kereskedőnek pedig ehhez meg kell felelnie számos feltételnek, továbbá pénzügyi biztosítékot is le kell tennie.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!