Lavrov szerint újabb országok sodródhatnak a háborúba amiatt, hogy Kijev még több fegyvert akar
„Vannak olyan politikusok, akik készek bekapcsolódni ebbe az őrületbe" - fogalmazott
Lavrov szerint újabb országok sodródhatnak a háborúba amiatt, hogy Kijev még több fegyvert akar

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 06. 02.
Az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítmányok növelik annak kockázatát, hogy más országok is belesodródjanak az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktusba – figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Szaúd-Arábiában tett szerdai látogatása során.

Úgy vélte, a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Ukrajna újabb és újabb fegyvereket kér.

"Ez közvetlen provokáció, amely kifejezetten arra irányul, hogy a Nyugatot belesodorják a katonai cselekményekbe"

– jelentette ki.

A külügyminiszter szerint nem minden józan gondolkodású nyugati politikus van tudatában a kockázatoknak, „különösen az EU északi részén”.

Szerinte „vannak olyan politikusok, akik készek bekapcsolódni ebbe az őrületbe, csak hogy elősegítsék saját törekvéseiket”. Mindemellett vannak felelősségteljes országok is, amelyek megértették, hogy ezek a forgatókönyvek elfogadhatatlanok – fűzte hozzá, de nem említett példákat.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!