Kilencedik napja tombol a brutális tűzvész Törökországban, Athénból is ezrek menekülnek
A 40 Celsius-fok feletti hőmérséklet és a viharos szelek egyáltalán nem segítenek
Kilencedik napja tombol a brutális tűzvész Törökországban, Athénból is ezrek menekülnek

Forrás: Twitter/The Atlantic Photo

2021. 08. 06.
Több mint egy héttel az első törökországi erdőtüzek kitörése után, még mindig tucatnyi helyen pusztítanak a lángok az ország délnyugati részében - közölte Bekir Pakdemirli török mezőgazdasági és erdészeti miniszter a Twitter-oldalán.

A beszámoló szerint a tüzek jelenleg öt tartományt érintenek. Leginkább Mugla tartományt sújtják, de Antalyában, Aydinban, Denizliben és Ispartában is küzdeni kell a lángokkal.

Múlt szerda óta 180 tüzet vontak ellenőrzésük alá a hatóságok

- áll Pakdemirli bejegyzésében.

Szerda este Mugla tartományban a kemerköyi hőerőmű területét is elérték a lángok, de csütörtökön sikerült megfékezni őket.

A létesítményből a dolgozókat evakuáltak, a veszélyes anyagokat pedig már korábban elszállították, így a széntüzelésű üzemben nem történt robbanás.

Fatih Dönmez török energiaügyi miniszter arról számolt be, hogy a hőerőmű főegységeiben nem keletkezett komoly kár. Az üzemeltető cég továbbá azt a tájékoztatást adta, hogy jelenleg a létesítmény hűtése zajlik, egyúttal azon dolgoznak, hogy visszaállítsák az áramtermelést, és mihamarabb működésbe hozzanak minden egységet.

Törökországban kilencedik napja tombol a soha nem látott tűzvész.

Az oltást Oroszország, Irán, Ukrajna, Azerbajdzsán, Spanyolország és Horvátország tűzoltó repülőgépei, valamint helikopterei segítik. A munkálatokat a 40 Celsius fok körüli hőmérséklet, a szél és az alacsony páratartalom is nehezíti, miközben időre időre újabb és újabb tűzgócok keletkeznek.

A meteorológusok szerint a hétvégén országszerte 5-6 Celsius fokkal csökken majd a hőmérséklet, illetve elered az eső, és a tenger felől érkező széllel a páratartalom is nőni fog.

Az erdőtüzek következtében eddig nyolc ember vesztette életét a kis-ázsiai országban, miközben emberek tízezreit kellett evakuálni.

Válsághelyzetet hirdettek Észak-Macedóniában az erdőtüzek miatt

Válsághelyzetet hirdetett az észak-macedón kormány az országban tomboló erdőtüzek miatt - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál pénteken. A harmincnapos válsághelyzet idején a tűzoltók, a hadsereg és a belügyminisztérium munkatársai közösen igyekeznek megfékezni a tüzeket.

Helyszíni jelentések szerint jelenleg nyolc helyen pusztítanak a lángok az országban. Szerda óta helikopterekkel igyekeznek segíteni az oltást, az észak-macedón hadsereg gépeinek három szerbiai helikopter is segít, de érkezett segítség Szlovéniából, Bulgáriából és Ausztriából is.

Kedden betiltották a hegyi kirándulásokat és túrázásokat a tűzveszély miatt. Eddig egy áldozatról tudnak, egy tűz elől menekülő nő zárkózott be otthonába, amelyet szintén elértek a lángok.

A 40 Celsius-fok feletti hőmérséklet és a viharos szelek miatt az elmúlt napokban a térség több országában pusztítanak erdőtüzek, így Koszovóban, Görögországban és Horvátországban is.

Több ezren menekültek el Athénból és környékéről a tüzek miatt

Több ezer lakos menekült el a görög fővárosból és környékéről péntek reggelre az Athéntól északra negyedik napja tartó erdőtüzek elől a hőséghullám közepette.

A csütörtökről péntekre virradó éjjel dolgoztak igyekeztek megakadályozni a görög tűzoltók, hogy a tűz elérje a sűrűn lakott területeket, az elektromos berendezéseket és létesítményeket, valamint a történelmi görög helyszíneket.

Az Athéntól észak-keletre fekvő Évia szigetén a parti őrség kiterjedt mentőakcióba kezdett járőrhajókkal, magáncsónakokkal és kirándulóhajókkal.

AZ ÉJSZAKA FOLYAMÁN MINTEGY 631 EMBERT EVAKUÁLTAK A SZIGETRŐL.

A szárazföldet perzselő hőhullám hatására a tűzvész végigsöpört a fővárostól 20 kilométerre északra fekvő erdőségeken, ahol rengeteg otthon vált a tűz martalékává.

A több száz tűzoltó földbe ásott árkokkal próbálta megtörni a tűz útját, közben tömlőkből locsolva a lángokat.

Lezárták a forgalom elől az ország egyik legfontosabb autópálya-szakaszát, amely Athént köti össze az északi országrésszel, mivel a katasztrófavédelem az úttestet próbálta tűztörő akadályként használni a lángok megfékezésére. Hajnalban újra felszálltak a vízszállító repülőgépek is, de addigra a szikrák és az izzó fenyőtobozok miatt több helyen átterjedt a tűz az autópálya másik oldalára is.

TÖBB HIVATÁSOS ÉS ÖNKÉNTES TŰZOLTÓT ÉGÉSI SÉRÜLÉSEKKEL KÓRHÁZBA KELLETT SZÁLLÍTANI

- adtak tájékoztatást görög egészségügyi tisztségviselők.

Csaknem 60 falut és települést kellett kiüríteni Dél-Görögországban csütörtökön és pénteken kora reggel, mert az előrejelzések szerint továbbra is erős szelek várhatók az országban.

Az Évia szigetén tomboló tűzvész mellett több helyen erdő- és bozóttüzek pusztítanak a Peloponnészoszi-félsziget dél-nyugati részén is, ahol sikerült megállítani egy tüzet, mielőtt elérte volna az ókori olimpiai játékok szülővárosának, Olümpiának az emlékműveit.

A Franciaországból, Romániából, Svédországból és Svájcból érkező tűzoltó csapatok, vízszállító repülőgépek, helikopterek és egyéb járművek terv szerint pénteken és a hétvége folyamán érkeznek a helyszínre. A ciprusi tűzoltó egységek és repülőgépek már Görögországban vannak.

Mindeközben az Európai Unió felgyorsította a segélynyújtást a tűzvészek által sújtott délkelet-európai országok részére.

A több mint ezer tűzoltót a görög hadsereg katonái és önkéntesek csapatai segítik a csaknem húsz vízszállító repülőgép és helikopter mellett az országban tomboló öt nagyobb tűzvészben

- tájékoztatott a görög tűzoltóság vezetése.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!