Jogszabályi védelem alá helyeznék Amerikában az azonos neműek házasságát
A republikánusok közül is majdnem 50-en megszavazták
Jogszabályi védelem alá helyeznék Amerikában az azonos neműek házasságát

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 07. 20.
Az amerikai képviselőház megszavazta azt a jogszabályt, mely védelem alá helyezné az azonos neműek és eltérő rasszhoz tartozók közötti házasságot.

A jogszabály azért került a képviselőház elé szavazásra, mert a legfelsőbb bíróságnak az abortusszal kapcsolatos döntése nyomán a demokrata párti politikusok attól tartottak, hogy a következő lépés az lehet, hogy “veszélybe kerül” az azonos neműek házasságkötéshez való joga is.

A demokrata párti politikusok célja az, hogy szövetségi szintű védelmet kapjon a melegházasság, a republikánusok pedig nem merték ezt nyíltan elutasítani, ezért inkább azzal érveltek, hogy az Egyesült Államokban most nem ez a legsürgetőbb dolog, amivel foglalkozni kellene.

A republikánusok közül végül majdnem ötvenen megszavazták a homoszexuális házasságot védelmező jogszabályt.

Számomra ez személyes ügy. Képzeljük el, mi lenne, ha az amerikaiak következő generációjának azt kellene mondanunk, hogy már nincs joguk házasságot kötni azzal, akit szeretnek. A Kongresszus nem hagyhatja, hogy ez megtörténjen”

- mondta Mondaire Jones homoszexuális demokrata párti képviselő.

A republikánus képviselők egy része az elmúlt években megváltoztatta az azonos neműek házasságával kapcsolatos álláspontját.

“Ha a homoszexuális párok legalább annyira boldog vagy pocsék házasságban akarnak élni, mint a heteroszexuális párok, akkor hajrá!” - indokolta Liz Cheney republikánus párti képviselő a jogszabály támogatására vonatkozó döntését.

A jogszabály hamarosan a Szenátus elé kerül, ahol a republikánusok várhatóan meg fogják akadályozni, hogy hatályba lépjen. A demokraták azonban a hétre egy másik tervezettel is készültek, mely a fogamzásgátlással kapcsolatos szolgáltatások igénybevételéhez való jogot rögzítené.

(AP News / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!