„Jézus Krisztus Isten, Ő az út, az igazság és az élet” - vallja a világ legmagasabb IQ-val rendelkező embere
YoungHoon Kim szerint a hit összhangba hozható a tudománnyal
„Jézus Krisztus Isten, Ő az út, az igazság és az élet” - vallja a világ legmagasabb IQ-val rendelkező embere

YT/Arirang TV

2025. 06. 20.
A világ legmagasabb IQ-val rendelkező embere kijelentette, hogy „Jézus Krisztus Isten”, és ezzel tovább erősítette korábbi állítását, miszerint a túlvilági életbe vetett hit összhangban van a tudománnyal.

Kim YoungHoon , a világ legmagasabb 276-os IQ-jával rendelkező embere, az X-en kedden közzétett posztjával keresztény hitét hirdette.

„A világ IQ-rekordereként hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten, az út, az igazság és az élet”

- írta. ”Krisztus az én logikám„ - tette hozzá Kim, aki egy március 18-i bejegyzésében Kim azt írta: „Az egyik legjobb dolog, amit valaha is tettem az életemben, hogy BA diplomát szereztem keresztény teológiából a Yonsei Egyetemen, Ázsia 1. számú magánegyetemén”.

A teológiára úgy utalt, mint "az összes tudományterület legfőbb diszciplínájára."

Kim egy az év elején közzétett videóban azt sugallta, hogy a túlvilági életbe vetett hit és a tudományba vetett hit nem összeegyeztethetetlen. „Szerintem a tudatunk a halálon túl is folytatódik” - mondta. „A tudatunk nem csupán agyi aktivitás, hanem valami mélyebb dolog”.

"A tudomány azt mondja, hogy amikor az agy leáll, akkor a tudatunk is eltűnik. Te ezt most elhiszed, de a kvantumfizika azt mondja, hogy az információ soha nem tűnik el. Soha. Csak a formája változik.

Ha a tudatunk kvantuminformáció, akkor az a test eltűnése után is folytatódhat" - tette hozzá. "Például, ahogy a számítógépes adatok a felhőben tárolódnak, a tudatunk nem biztos, hogy az agyban ragad. A kvantum összefonódás azt sugallja, hogy a tudatunk egy nagyobb, a fizikai világon túli rendszer része„.”

Kim azon tudósok és filozófusok közé sorolta magát, akik „úgy vélik, hogy a mi világunk egy szimuláció lehet, amelyet a létezés egy magasabb dimenziója hozott létre”.

Azzal zárta, hogy kijelentette: „Ha a valóság valami nagyobb dolog része, akkor a halál nem a vég, hanem egy átmenet, egy váltás egy másik valóságba”.

"A tudomány most növekszik, és egyre többet tudunk meg a tudatosságról és a valóságról. A halálunk nem pusztulás, hanem váltás. Az emberiség tovább keresi az igazságot arról, hogy mi jön utána."

Kim 2024-ben a világ legmagasabb IQ-val rendelkező embereként ismerte el a Guinness World Records.

(CP/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!