Irán új atomlétesítményt épít a natanzi hegyek gyomrában
Urándúsító centrifugáinak összeszerelésére szolgáló hasonló létesítményét tavaly nyáron robbanás rázta meg
Irán új atomlétesítményt épít a natanzi hegyek gyomrában

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 10. 28.
Irán megkezdte az építkezést a natanzi atomközpont közelében, ahol új csarnokot alakít ki  urándúsító centrifugák összeszereléséhez a föld alatt - derült ki hétfőn nyilvánosságra került műholdképekből. A jelentések szerint az előző, hasonló célú csarnokban tavaly nyáron egy Izraelnek tulajdonított szabotázsakció következtében robbanás történt.

A kaliforniai székhelyű Planet Labs magánvállalat által műholdról készített felvételeken az látható, hogy Irán augusztus óta egy új utat épített Natanztól délre, egy olyan területre, amelyről elemzők úgy vélik, hogy korábban a biztonsági erők lőtere lehetett. A műholdképek szerint a területet megtisztították építkezés céljára.  

A felvételek alátámasztják azt, amiről a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) korábban már beszámolt.    

Az amerikai Middlebury Egyetem fegyverzetellenőrzési kérdésekre szakosodott elemzői úgy vélik, hogy a területen mélyépítés kezdődik.

Jeffrey Lewis, az iráni atomprogramot figyelemmel kísérő szakértő azt mondta, hogy az építendő út a hegyekbe vezet. Elképzelhető, hogy az irániak valamilyen, a hegyekbe vezető alagúthoz készítik elő a terepet.

Az iráni nukleáris program vezetője, Ali Akbar Szalehi az Iszlám Köztársaság állami tévéjében a múlt hónapban azt mondta, hogy a

megsemmisült földfelszíni létesítményt a Natanz környéki hegyek szívében építik újjá.

Izraelt sejtették az incidens mögött, melynek során tűz ütött ki Irán egyik legfontosabb atomlétesítménye, Natanz fejlett centrifugáinak közelében, óriási pusztítást véghezvíve az épületben. Az Iráni Forradalmi Gárda szintén amellett foglalt állást, hogy az ügy bombához, és nem más, természetes okhoz köthető. Idén több tucat szabotázsgyanús hasonló incidensre, tűzesetre került sor iráni ipari létesítményekben, melyeket szintén sokan a zsidó állam számlájára írtak

Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója kedden azt mondta, hogy ellenőreik tudnak az építkezésről. Teherán ugyanis tájékoztatta a NAÜ ellenőreit, akik továbbra is hozzáférnek Irán telephelyeihez a nukleáris megállapodás összeomlása ellenére. A natanzi központ egyike azon iráni atomenergetikai létesítményeknek, amelyek ellenőrzését Teherán engedélyezte a NAÜ-nek.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!