Hszi Csin-ping beszéde Kína szegénységenyhítési eredményeit összefoglaló konferenciáján (x)
Hszi Csin-ping beszéde Kína szegénységenyhítési eredményeit összefoglaló konferenciáján (x)

A kínai Gansu tartomány Bulenggou faluja 2019. év szeptemberében.(Forrás: cfp.com)

A Kínai Kommunista Párt megalapításának századik évfordulóján Kína befejezte a  mélyszegénység felszámolására irányuló kampányát. 

Ez egy PR cikk.

„A jelenlegi normák szerint 832 szegénységgel sújtott megye, 128 ezer szegénység sújtotta falu 98,99 millió lakosa sikeresen kiszabadult a szegénységből, és az általános regionális szegénységi problémát megoldották” – emlékeztetett rá Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár csütörtökön az ország szegénységenyhítési eredményeket összefoglaló konferenciáján, ahol kitüntetések átadására is sor került.

Kína
A Bulenggou nevű falú 2013. év márciusában      Forrás: cfp.com

Hszi beszédében kiemelte, hogy Kína történetét végig a szegénység elleni közdelem jellemezte. Leszögezte, hogy a Kínai Kommunista Párt megalapítása óta elkötelezetten ragaszkodik küldetéséhez, hogy a kínaiak boldogságát szolgálja és újjáélessze a nemzetet. A Párt hosszú és kemény küzdelemben egyesítette és vezette az embereket saját jólétük megteremtéséért, mondta a pártfőtitkár, hozzátéve, hogy az idők hősöket teremtenek, és a nagyság a hétköznapokból fakad. A kínaiak milliói életük legértékesebb idejét szánták a szegénységenyhítési feladat elvégzésére, és ekközben több mint 1800-an estek áldozatul, közölte Hszi.

Kína saját nemzeti viszonyaihoz alkalmazkodó politikai intézkedést vezetett be, hatékony politikai, munka- és intézményrendszereket épített ki.

A Hunan tartományban fekvő Shibadong falu sokat változott a turizmus-ipar fejlesztésével
A Hunan tartományban fekvő Shibadong falu sokat változott a turizmus-ipar fejlesztésével.   Forrás: cfp.com

„A vidéki revitalizáció átfogó támogatása a fő feladat a kínai nemzet megújulásának megvalósításához. Ragaszkodni kell ahhoz, hogy a vidéki, mezőgazdasági és gazdakérdés megoldását a KKP prioritásaként kezelje. Fenn kell tartani a mezőgazdaság és a vidéki térségek fejlesztése elsőbbségének biztosítását. Fel kell gyorsítani a mezőgazdaság és a vidéki területek modernizációját, és elő kell mozdítani a mezőgazdaság nagy hatékonyságának, a vidék élhetőségének, valamint a gazdálkodók jólétének megvalósítását” – hangzott a kínai pártfőtitkár beszéde.

Összeállította: Hao Yue

(A CHINA MEDIA GROUP fizetett cikke)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!