Hol a legboldogabb az élet Kínában? (x)
Hol a legboldogabb az élet Kínában? (x)

Hsziamen, Kína( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

Kína hatalmas ország, izgalmas kérdés tehát, hogy vajon hol, mely vidéken, településen élnek a legboldogabban az emberek, és miért. A Kínai Állami Statisztikai Hivatal és a CCTV által közösen végzett közvélemény-kutatás eredményei alapján meghatározták Kína legboldogabb városainak legfrissebb (2020-2021) top 10-es listáját, melyet a délkelet-kínai Hsziamen vezet, majd a nyugat-kínai Lhasza, a délnyugat-kínai Csengtu, a főváros Peking, a kelet-kínai Csingtao, az északnyugat-kínai Hszining, a dél-kínai Guangzhou (Kanton), a dél-kínai Hajkou, a kelet-kínai Sanghaj, és a szintén déli Csangsa követik. Lhasza és Csangsa egymást követően hét éven át került fel a listára.

Ez egy PR cikk.

A települések szempontjából az elmúlt tíz évben a városi lakosság boldogságérzete mindig magasabb volt a vidékiekénél. Elégedettebbek a fejlett városokban élők, ezért jobban szeretnek ott lakni az emberek. A listából az is kiderül, hogy az ott felsoroltak többsége Kína leggazdagabb városai közé tartozik. Peking és Sanghaj például évek óta őrzi helyét a legfejlettebb városok listáján. 

Mint ismeretes, Kínában a különböző országrészek gazdasági fejlettségi színvonala kézzelfoghatóan különbözik. Ebből fakadóan egyre többen vándorolnak fejlettebb térségekbe. Különösen jellemző ez a kínai földművesekre, akik szülőföldjüket elhagyva nagy arányban a nagyvárosokban próbálnak szerencsét.

Lang Lihua, a Fővárosi Gazdasági és Kereskedelmi Egyetem gazdasági karának vezetője, egyben a szóban forgó kutatás egyik szervezője így foglalta össze tapasztalataikat: „láthatjuk, hogy a városi lakosságra hatátozottan erősebb boldogságérzet a jellemző. Életszínvonaluk emelkedésének köszönhetően a városiak elégedettebbek a körülményeikkel. A kutatásba bevont városok fogyasztóinak bizalomindexe egyöntetűen meghaladta a százat. Közülük a sanghajiaké volt a legmagasabb, 122,8, míg a hsziningieké a legalacsonyabb, 115,48.” 

Hozzátette, hogy a lakosok a közlekedés fejlettségét tekintik a komfortérzetüket leginkább meghatározó tényezőnek. Ebben szerepe van a nagysebességű vonatok gyors terjedésének, hiszen több szomszédos kínai város között megvalósult az egy órán belüli elérés célja, ami sokkal elfogadhatóbbá és kényelmesebbé teszi az utazást, ráadásul  rengeteg időt lehet megtakarítani. Ez is fontos tényező a fiatalok körében, akik közül egyre többen szeretnének nagy városokba vándorolni. 

Statisztikai adatok szerint 2020-ban 245 millióan ingáztak az országban, 1,71 millióval kevesebben, mint az azt megelőző évben. Ugyanakkor az elvándorlás trendje nem változott, a népesség jelentős része továbbra is a városokba költözik. Nem véletlen, hogy a legboldogabb városok top 10-es listáján szereplő települések mind vagy tartományi székhelyek, vagy gazdaságilag fejlett térségek, vagy tartományi szintű városok.   

Az utóbbi években Kínában egyre jellemzőbb a népesség elöregedése. A legboldogabb városok listáján szereplő Hszining, Qinghai tartormány székhelye például gazdaságilag nem annyira fejlett, de ennek ellenére fejlett időskori szolgáltatási rendszerrel rendelkezik. Ennek köszönhetően a helyi időskorúak boldogság- és biztonságérzete tartósan emelkedett.  

A felmérés szerint az elmúlt években a gyerekek oktatása körüli bizonytalanság és aggodalom közvetlenül befolyásolta egyes rétegek boldogságérzetét. Ebből a szempontból a gyerek nélküli családok boldogabbnak érezték magukat, míg a gyerekes családok esetében a gyerekszám növekedésével egyidejűleg az aggodalom felerősödött.  

Vajon mennyi pénzt kell keresni ahhoz, hogy valaki boldognak érezze magát? A közvélemény-kutatásból az derült ki, hogy a jövedelem nem feltétlenül tükrözi a boldogság fokát. A 120-200 ezer jüanos (1 jüan = 46 forint) éves jövedelem ugyanakkor fontos határértéknek mutatkozott. Az ennél alacsonyabb jövedelműek boldogsága jelentősen csökkent. A magasabb jövedelműek boldogságérzetében azonban nem mutatható ki szignifikáns emelkedés, sőt az 500 ezer jüan éves jövedelemmel rendelkezők körében a boldogságérzet még csökkenést is mutatott. 

Összeállította: An Xin

(Fizetett cikk.)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!