Hiába a magyar kormány ellenállása, újabb Moszkva-ellenes szankciók jöhetnek
Hiába a magyar kormány ellenállása, újabb Moszkva-ellenes szankciók jöhetnek

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 10. 03.
Az Oroszországra nehezedő nyomás növelése érdekében az Európai Unió tovább fogja erősíteni korlátozó intézkedéseit, hogy Moszkva véget vessen az ukrajnai háborúnak. Úgy tűnik, Magyarország ismét magára maradhat a szankcióellenes politikájával. 

Többek között erről szól az a levél, amit Charles Michel, az Európai Tanács elnöke küldött hétfőn a tagállami vezetőknek, az uniós csúcstalálkozóra szóló meghívójában.

A Hetek 25 éve küzd a magzatgyermekek védelméért, áll ki a természetes családok mellett, valamint a hit és szólás szabadságáért. Ha számodra is fontosak ezek az ügyek, legyél te is a támogatónk!

Michel, a kétnaposra tervezett, csütörtökön kezdődő prágai csúcs meghívólevelében hangsúlyozta: az ukrajnai háború folytatódik. A Kreml felelőtlen lépései, köztük a mozgósítás, Ukrajna újabb területeinek jogellenes annektálására tett kísérlet, a színlelt és kényszer alatt tartott népszavazások az elcsatolt területeken a helyzet további elmérgesedéséhez vezetett - hangsúlyozza a belga politikus az MTI szerint.

"E fejlemények fényében egységesen és határozottan kell fellépnünk, miközben szolidaritásunk továbbra is megingathatatlan marad Ukrajnával és népével"

- fogalmazott. Közölte, a Prágában tervezett találkozón a tagállami vezetők meg fogják vitatni, hogy az EU miként nyújthat továbbra is erős gazdasági, katonai, politikai és pénzügyi támogatást Ukrajnának. Meg fogják vizsgálni emellett azt is, hogyan lehet a még jobban védeni a létfontosságú európai infrastruktúrát.

"Elsődleges célunk annak biztosítása, hogy szavatoljuk az ellátás biztonságát és a megfizethető energiát háztartásaink és vállalkozásaink számára, különösen a téli hideg közeledtével"

- fogalmazott Charles Michel, aki a kihívásokra adandó elsődleges szempontok között a magas energiaárak kezelését, illetve a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést említette.

Orbánék dobnák a szankciókat, konzultáció is indul

Mint ismert, a magyar kormány egyre hangosabban áll ki a szankciós politika ellen, legutóbb Orbán Viktor fogalmazott úgy a Kossuth Rádióban, hogy hazudtak Brüsszelben az európai embereknek, amikor azt mondták, hogy a szankciókat nem terjesztik ki az energiára és azok az ukrajnai háború gyors lezárását eredményezik majd.

Orbán Viktor kijelentette: az energiáért az európai emberek szankciós felárat fizetnek, ami bizonytalanná teszi a jövőt. A kérdés, hogy tovább rontunk-e ezen a helyzeten, Brüsszelben ugyanis újabb és újabb szankciókat akarnak bevezetni - folytatta. 

Az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatos nemzeti konzultációról azt mondta: minél válságosabb időszakot élünk, annál nagyobb szükség van az egységre, az egyetértésre. A miniszterelnök hangsúlyozta: az a tapasztalata a politikában, hogy bizonyos helyzetekben a legjobb, ha az emberek bevonhatók a döntéshozatalba, ennek pedig a jogilag legrugalmasabb formája a nemzeti konzultáció.

Az energia árát nem gazdasági összefüggések, hanem a brüsszeli politikai döntések hajtották fel - jelentette ki. Ha nem lennének szankciók, akkor ott állna az energia ára, ahol az áprilisi választások és a kampány időszakában volt. Azzal számoltak a választások idején, hogy 100 dollár környékén stabilizálódik az olaj és a gáz ára, így a rezsiszabályok megváltoztatása nélkül is menedzselhető lesz a helyzet - ismertette.

(Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!