Gera: a foci legyen a motiváció, ne a Ferrari
Zsoltárolvasással kezdődik a nap a Gera családnál
Gera: a foci legyen a motiváció, ne a Ferrari

2020. 03. 27.
Előnyére vált, hogy kezdetben a foci mellett dolgoznia kellett, és úgy látja, a mostani fiatal tehetségeknek is szüksége lenne arra, hogy ne a pénz vezesse őket, hanem tiszta legyen a motivációjuk – mondta Gera Zoltán a Heteknek adott Instagram-interjúban. A tavaly visszavonult volt válogatott labdarúgó arról is beszélt, hogy családjával miként élik meg a járványhelyzetet, és hogy miért jár rendszeresen börtönökbe. 
 
Komolyan veszik a járványt
 
 „Az elmúlt 15 évben nem igazán volt olyan időszakunk, amikor hosszú heteket együtt tölthetett a család, úgyhogy felüdülésként éljük meg ezt az időszakot” – mondta a beszélgetés elején a járványhelyzettel kapcsolatban Gera Zoltán. Hozzátette: feleségével, Timivel reggel egy kávéval, valamint közös zsoltárolvasással és imádkozással indítják a napot, majd a kezdődik az otthoni tanulás: Timi Hannával, Zoli pedig Jonatánnal veszi át az aznapi tananyagot. 
 
Gera hangsúlyozta, hogy komolyan veszik a koronavírussal kapcsolatos óvintézkedéseket, nem járnak el otthonról – csak ő megy időnként bevásárolni – és a szülőkkel sem találkoznak az ő védelmük érdekében. Otthon viszont nem csak a tanulásara jut idejük: például rendszeresen fociznak és kosaraznak a kertben.
 
A járvány kapcsán arról is beszélt, hogy a szurkolók ezekben a hetekben megismerhetik a futballisták pozitív oldalát, hiszen sokan adakoznak ezekben a napokban, illetve a befolyásukat próbálják arra használni, hogy az embereket meggyőzzék, maradjanak otthon. Zoli a beszélgetés során többször is hangsúlyozta, nagyon szerencsés embernek tartja magát, hogy mindene megvan egy ilyen helyzetben, tudja, hogy sok honfitársa a járvány miatt nagyon nehéz helyzetbe került.
 
Bajnokok reggelije  
 
„Sűrűn csinálok omlettet, szerencsére szereti a család. Zabkását is rendszeresen eszünk, ezt még Angliában kedveltük meg” – árulta el az arra az olvasói kérdésre, hogy mit szoktak reggelizni. Egy másik kérdésre pedig a háttérben látható Gerrard mez történetét is elmondta: egy Liverpool elleni győztes meccs után kérte el a Vörösök legendás középpályásától. 
 
A volt válogatott labdarúgó arról is beszélt, hogy miként sikerült a sportkarrierje utáni váltás. „Talán kellett volna egy fél évet pihennem, hogy átgondoljam, mit szeretnék csinálni, mert egyből elvállaltam több mindent, amikből aztán vissza kellett vennem. Összességében egyébként rosszabbra számítottam, az első évben voltak ugyan elvonási tüneteim, de múlt nyár óta már nem hiányzik annyira a futball” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ezzel párhuzamosan egyházi szolgálatot is vállalt: beállt a Hit Gyülekezete börtönmissziójába. „Először kicsit nehéz megértetni a bentiekkel, hogy nem azért jöttem, hogy a futballról beszéljek, hanem azért, hogy Jézus Krisztusról, és arról, hogy miként változtatott meg engem, és hogyan tud rajtuk is segíteni” – jegyezte meg. 
 
Az U21-es válogatott kapitányi feladataival kapcsolatban elárulta, számára nagy csalódást jelentenek az eddigi eredmények. „Biztos, hogy nekem is másképpen kellett volna csinálnom dolgokat az elején.  Nagyon sok játékost kipróbáltunk, nem mindig a legerősebb kerettel álltunk ki, erre az idei meccseken került volna sor” – magyarázta. A felnőtt válogatott pedig azért van szerinte nehéz helyzetben, mert 15 játékos jelenti az alapkeretet, melléjük pedig körülbelül még egyszer ennyiből lehet behívni játékosokat – ha viszont az alapemberek közül többen nincsenek topon, akkor az nagyban befolyásolja az eredményességet is. 
 
Ne a pénz legyen az első
 
A fiatal tehetségek kapcsán nem csak az önkritika fontosságát emelte ki, hanem azt is, hogy a motivációjuk ne az legyen, hogy „Ferrarit akarok vezetni”, hanem a futball szeretete. „Ahhoz, hogy valaki évről-évre jó teljesítményt nyújtson, nagyon összeszedett életre van szükség, és sokat kell dolgozni. Szerintem hasznos lenne, ha külön szakemberek foglalkoznának ezekkel a fiatalokkal, akik hirtelen sok pénzt keresnek, mert ez sokaknak nagy kihívást jelent” – fejtette ki. Hozzátette: neki előnyére vált, hogy amikor 17 évesen elkezdte a profi pályafutását, még dolgoznia kellett a foci mellett. Ahhoz, hogy pályán maradjon és fejlődni tudjon, a felesége mellett a Hit Gyülekezete vezetője, Németh Sándor szerepét is kiemelte. „Nagyon felkarolt, sok bölcs tanáccsal ellátott az élet minden területén. A pályafutásom egészen máshogy alakult volna ezek nélkül” – mondta. 
 
A teljes beszélgetés a Hetek Instagram oldalán tekinthető meg.
 
(Sebestyén István)
 
---
 
Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Fizessen elő most a digitális, vagy akciósan a nyomtatott formátumra! Részletek a hetek.hu/elofizetes oldalon.
 
 
 
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!