Európa Tanács emberi jogi biztosa: Magyarország menekültügyi rendszere méltányos és hatékony
Dunja Mijatovic Pintér Sándornak címzett levelében azonban kritikájának is hangot adott
Európa Tanács emberi jogi biztosa: Magyarország menekültügyi rendszere méltányos és hatékony

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 06. 21.
Elismerését fejezte ki Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa Magyarországnak az Ukrajnából menekülők számára nyitott határpolitikája, valamint méltányos és hatékony menekültügyi rendszere miatt, ugyanakkor aggodalmának adott hangot, amiért véleménye szerint a magyar szabályozás az unión kívüli országokból érkezőket és az érvényes személyazonossági okmányok nélkülieket kizárja az ideiglenes védelmi rendszerből.

Dunja Mijatovic Pintér Sándor belügyminiszternek címzett, kedden közzétett levelében amellett, hogy "mélységes elismerését" fejezte ki a magyar hatóságok és a magyar emberek által az Ukrajnából menekültek befogadása során tanúsított szolidaritásért és nagylelkűségért, azt írta:

ismeretei szerint az Ukrajnából menekülők túlnyomó többsége "csupán" átutazott Magyarországon, és június 1-ig "mindössze" mintegy 23 ezer ideiglenes védelem iránti kérelmet nyújtottak be az országban.

Szavai szerint ez "meglehetősen csekély" hányadát teszi ki annak a csaknem 700 ezer ukrajnainak, akik érkezését ugyanebben az időszakban a magyar hatságok jelentették, továbbá - mint írta - aggodalomra ad okot, hogy a menekülők esetleg nem kapnak kellő tájékoztatást a számukra járó védelmi lehetőségekről.

Közölte továbbá, hogy számos panasz érkezett a roma jogvédő szervezetektől a határ menti településeken és Budapesten, az átmeneti szállásokon és a humanitárius segítségnyújtás során tapasztalt, romákat ért diszkriminatív viselkedés miatt.

"Szeretném megismételni, hogy a segítségnyújtást és a jogokhoz való hatékony hozzáférést mindenki számára megkülönböztetéstől mentesen kell biztosítani.

Ösztönözni szeretném önöket, hogy fokozzák erőfeszítéseiket annak biztosítására, hogy a romák sajátos helyzetét, sebezhetőségüket és nehézségeiket megfelelően vegyék figyelembe"

- fogalmazott.

Az emberi jogi biztos arra kérte a magyar hatóságokat, hogy ismerjék el, értékeljék és minden lehetséges módon támogassák a menekülteket segítő, számukra tájékoztatást és jogi tanácsadást nyújtó civil szervezeteket annak érdekében, hogy minden rászoruló megfelelő ellátást és segítségek megkaphasson.

Mijatovic "mélységesen aggasztónak" nevezte egyes unión kívüli országok állampolgárainak és az érvényes személyazonossági okmányok nélkülieknek a helyzetét, akiket - mint írta - a magyar szabályozás kizár az ideiglenes védelmi rendszerből, és akiknek a 2015 szeptemberében bejelentett "tömeges migrációs válsághelyzet" miatt nincs lehetőségük nemzetközi védelem iránti kérelmet benyújtani Magyarországon.

Véleménye szerint a számukra biztosított humanitárius tartózkodási engedély nem szolgál előnyökkel, és nincs jogbiztonságuk. A jelenlegi jogszabályi keretek ugyanis arra köteleznék az ilyen embereket, hogy Kijevbe utazzanak, és időpontot kérjenek az ottani magyar nagykövetségen, hogy bejelentsék magyarországi menedékkérési szándékukat, ha nem utasítják ki őket Szerbiába - írta az emberi jogi biztos.

"Ez a helyzet véleményem szerint a Magyarországon jelenleg érvényben lévő menekültügyi jogszabályi keret elégtelenségét és fenntarthatatlanságát mutatja"

- fogalmazott.

Mijatovic sajnálatosnak és problematikusnak nevezte a magyar kormánytisztviselők retorikáját is, amely - véleménye szerint - az ukránokat "igazi menekültként" tartja számon, amíg az atrocitások és háborúk elől máshonnan menekülőket gazdasági bevándorlóként. 

A retorika ellentmond annak az alapelvnek, hogy az emberi jogok azért léteznek, hogy mindenkit azonos módon védjenek, nemzeti vagy etnikai származástól, bőrszíntől vagy meggyőződéstől függetlenül - írta levelében a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa.

(MTI/Hetek)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!