ENSZ: nagy éhínség fenyegeti Szomáliát
ENSZ: nagy éhínség fenyegeti Szomáliát

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 06. 08.
Hatalmas éhínség fenyegeti Szomáliát, több százezren is meghalhatnak, köztük nagyon sok gyermek - figyelmeztetett az ENSZ Szomáliáért felelős humanitárius koordinátora, akit a Middle East Monitor című, londoni székhelyű hírportál idézett szerdán.

New York-i sajtótájékoztatóján Adam Abdel Mawla azt mondta, hogy az egye súlyosbodó szárazság hétmillió embert érint, s máris több, mint 805 ezren hagyták el otthonaikat.

Hozzátette: nagy valószínűséggel az idei esős évszakban sem lesz megfelelő csapadékmennyiség, így a helyzet 2023 közepéig vélhetően nem változik.

Mintegy 7,1 millió szomáliait, azaz a lakosság csaknem felét fenyegeti élelmiszer-bizonytalanság" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a külföldről behozott élelmiszerek ára 160 százalékkal emelkedett.

Szomáliában emellett csaknem 40 év óta nem volt ekkora szárazság, az ENSZ becslései szerint a csapadékhiány okozta éhínségbe akár 330 ezer gyerek is belehalhat.

Szakértők többször figyelmeztettek arra, hogy az ukrajnai háború nyomán elakadó gabonaexport miatt több afrikai országban - köztük Szomáliában - katasztrofálisnak helyzet alakulhat ki.

Ukrajna és Oroszország a világ legnagyobb búzaexportőre.

Az ENSZ szerint Afrika 54 országa a búza csaknem felét Ukrajnából és Oroszországból importálja, de a háború miatt a szállítások akadoznak vagy teljesen leálltak. Oroszország emellett jelentős műtrágya-szállítója is tucatnyi afrikai országnak.

(Hetek/MTI)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!