Elsősorban Európa szenvedheti meg az orosz olajembargót
Oroszország Ázsiában talált piacot a kőolajának 
Elsősorban Európa szenvedheti meg az orosz olajembargót

Oroszország Ázsiában talált piacot a kőolajának (Forrás: Shutterstock)

2022. 06. 02.
Megszületett az uniós megállapodás az orosz olajimport-tilalomról, mellyel az EU Oroszországra akart nyomást helyezni, azonban a döntés miatt az európai országok fognak nehéz helyzetbe kerülni.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében úgy értékelte az orosz olajembargót, hogy az orosz „hadigépezetet hatalmas finanszírozási forrástól fosztja meg”. Az EU idén év végéig 90 százalékkal csökkenti az orosz olaj importját, de az olajvezetékeken keresztül érkező nyersanyagra nem vonatkozik a tilalom.

Szakértők szerint az embargó szakaszos bevezetése előnyös lehet Oroszország számára, hiszen időt nyer ahhoz, hogy az eddig az uniós tagállamok számára értékesített kőolajat más kereskedelmi partnereknek adja el. 


Az Európai Unió intézkedései ijesztőnek tűnnek, de nem úgy látjuk, hogy akár most, akár fél év múlva bénító hatása lesz az orosz olajszektorra”

állapították meg az orosz Sinara Befektetési Bank (SIB) elemzői.

Ennek az az oka, hogy 2021 végére az ázsiai országok már több orosz kőolajat importáltak, mint az uniós tagállamok, és hiába csökkent az EU-ban az orosz olajimport napi 3 millió hordóról a felére idén márciusra, a megmaradt 1,5 millió hordó kőolajat Kína és India felvásárolta. 

Oroszország 2021-ben összesen 524 millió tonna kőolajat termelt ki, azonban az orosz gazdasági minisztérium előrejelzése szerint idén 17 százalékkal csökkenhet a termelés.

Az uniós országok összesen 2,2 millió hordó kőolajat importáltak tavaly, és az importtilalom elsősorban azokat az államokat fogja negatívan érinteni, melyek a leginkább függtek az orosz olaj importjától. Az EU-s tagállamok közül Németország importálta tavaly a legnagyobb mennyiségű orosz nyersolajat (687 000 hordó/nap), de az ország csak a hetedik az orosz olajtól leginkább függő uniós ország rangsorában. 

Az embargó gazdaságilag is megviselheti az uniós országokat, hiszen megemelkedik a kőolaj ára, és ez kihatással lesz a szállítmányozásra is, így általános drágulás várható Európa-szerte.

Az importtilalom miatt leginkább Litvánia és Finnország kerülhet nehéz helyzetbe, hiszen a kőolajimportjuk 80 százaléka eddig Oroszországból származott, de Szlovákia, Lengyelország és Magyarország is nagymértékben függött az orosz olajtól. A Barátság kőolajvezetéken keresztül érkező olajra viszont nem vonatkozik a behozatali tilalom, így Csehország, Magyarország és Szlovákia haladékot kapott, hogy más országokból származó kőolajjal váltsa ki az orosz energiahordozót. 

(Reuters/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!