Elhunyt Ron Kenoly gospelénekes
81 évet élt
Elhunyt Ron Kenoly gospelénekes

forrás: Facebook/Integrity Music

2026. 02. 04.
A legendás amerikai gospelelőadó és dalszerző február 3-án, 81 éves korában hunyt el. Zenei rendezője, Bruno Miranda az énekes hivatalos Instagram-oldalán erősítette meg halála hírét.

„Ma reggel, 2026. február 3-án búcsút vettünk Dr. Ron Kenoly-tól” – írta.

Két nappal korábban, vasárnap Instagram-oldalán az énekes felsorolta azoknak a nevét, akik több mint 40 éven át segítették őt szolgálatában, és külön köszönetet mondott nekik a bejegyzésben.

„81 éves vagyok, és 48 éve szolgálok. Ők azok, akik az elmúlt 20 évben segítettek nekem eljutni a világ több mint 123 országába...”

- fogalmazott Kenoly.

Miranda pedig hangsúlyozta, hogy Oga Kenoly egy dolog kapcsán nagyon határozott volt. Hogy ő nem művész, nem szórakoztató, hanem dicséretvezető. És minden szükséges időt rá szán(t) arra, hogy elmagyarázza, mit is jelent ez voltaképpen. „Az dicséretvezető feladata nem az, hogy dalokat adjon elő, hanem hogy az embereket a Király, a Királyok Királya, Jézus Krisztus jelenlétében bevezesse a valódi istentiszteletbe.”

Ron Kenoly 1944-ben született a kansasi Coffeyville-ben, ahol egy baptista templomban kezdett énekelni. A középiskola elvégzése után csatlakozott a hadsereghez, majd leszerelése után számos műfajban énekelt dalokat, köztük világi számokat is, 1985-től viszont teljes mértékben átállt az istentiszteleti szolgálatra, és háta mögött hagyott minden más zenét.

A népszerű dicséretvezető olyan, az istentiszteletek során játszott dalairól vált ismertté, mint a „Jesus Is Alive”, a „Sing Out” és a „My God Is Able”. Az 1992-ben megjelent „Lift Him Up” című Integrity Hosanna Music album olyan nagy sikert aratott, hogy végül aranylemez lett belőle, több mint 500 000 eladott példánnyal.

(BBC)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!