Dráma Budapesten: Késsel támadtak rendőrökre Újbudán, egyikük meghalt
Az elkövetőt a villamosmegállóban lőtték lábon
Dráma Budapesten: Késsel támadtak rendőrökre Újbudán, egyikük meghalt

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

2023. 01. 13.
Három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy támadó a XI. kerületben, egyikük belehalt sérüléseibe. A támadót elfogták - közölte a rendőrség a honlapján péntek hajnalban. Orbán Viktor is megszólalt. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központjába csütörtökön 22 óra után érkezett bejelentés arról, hogy Budapest XI. kerületében - egy Lecke utcai társasházban – 

egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és be akar jutni az ingatlanba

– áll a tájékoztatásban.

A megerősített létszámban kiérkező rendőrök a férfit intézkedés alá vonták, de ő az egyenruhásokra támadt. A támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták. 

Az elfogásról videófelvétel is készült, amit itt lehet megtekinteni

A mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték. Az egyik rendőr, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.

mti
MTI/Mátyus Tamás

Kitűzték a fekete lobogókat

A rendőrségi épületeken fekete zászlóval, a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tisztelegnek Baumann Péter rendőr főtörzsőrmester, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjának helytállása előtt, aki szolgálatteljesítés közben halt meg, miután egy támadó késsel megsebesítette csütörtökön Újbudán.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata azt közölte pénteken a police.hu oldalon, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság és Magyarország rendőrsége mély megrendüléssel osztozik az elhunyt kolléga családjának fájdalmában. A főtörzsőrmester februárban lett volna 30 éves - tették hozzá.

"Nyugodj békében, Péter!" 

- írták.

Orbán is megszólalt

Együttérzésünket fejezzük ki a meggyilkolt rendőr hozzátartozói felé - mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A miniszterelnök hozzátette, a tegnapi esetből is látszik, hogy a rendőri munka veszélyes munka, de mivel igen ritka a tegnap esti, rendőrgyilkossággal végződő, újbudai eset, a rendfenntartók jól végzik a munkájukat.

Hősi halottá nyilvánítanák

A rendőrség elindította a csütörtök este megölt Baumann Péter körzeti megbízott hősi halottá nyilvánítási folyamatát - jelentette be a rendőrség szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Gál Kristóf elmondta, hogy együttérzésükről biztosítják kollégájuk hozzátartozóit.

(Hetek / Police.hu / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!