Dollármilliókért kelhet el a pajtában talált Anthony van Dyck-kép csütörtökön
1615 és 1618 között készült az alkotás
Dollármilliókért kelhet el a pajtában talált Anthony van Dyck-kép csütörtökön

illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 01. 23.
Akár hárommillió dollárért (egymilliárd forintért) is elkelhet Anthony van Dyck 17. századi flamand mester egy olajfestménye, amely egy New York állambeli farm pajtájából került elő, és amelyet 600 dollárért vett meg egy műgyűjtő.

A Szent Jeromosról készült tanulmányképet a businessinsider.com beszámolója szerint a Sotheby's bocsátja árverésre csütörtökön New Yorkban.

Az árverési ház közleményéből kiderül, hogy a 17. századi művész alkotására madárpiszokkal borítva egy pajtában bukkantak rá Kinderhookban még 2002-ben. A mű jelentőségét egy műgyűjtő, Albert B. Roberts ismerte fel, aki 600 dollárért (218 ezer forintért) megvásárolta.

A kép becsült értékét 2 és 3 millió dollár (728 millió és egymilliárd forint) közötti összegben határozták meg a Sotheby's szakértői.

Az aukciósház tájékoztatása szerint a mű eredetiségét Susan Barney művészettörténész állapította meg, és azt is hangsúlyozta, hogy a festmény meglepően jó állapotú. Az egy méter magas kép a mester élő modellről készült, és máig fennmaradt két ilyen méretű tanulmányának egyike.

A képet 1615 és 1618 között festette a művész, I. Károly angol király udvari festője tanulmányként a Szent Jeromos az angyallal című festményéhez. A rotterdami Boijmans Van Beuningen Múzeum egy kiállításán már együtt mutatta be a tanulmányt és a kész képet.

A 2021-ben elhunyt Roberts hagyatékának gondozói bocsátják árverésre a ritka olajtanulmányt. A bevétel egy része az Albert B. Roberts Alapítványé lesz, amely művészeket, alkotókat és jótékony szervezeteket támogat. 

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!