A műanyag emberi egészségre gyakorolt hatásai aggasztó méreteket ölthetnek a jövőben, azonban a tudomány jelenleg még nem rendelkezik biztos válaszokkal arra nézve, hogy a tartós műanyagfogyasztás milyen hosszútávú hatásokkal lesz az emberi szervezetre.
Mint írásában Jurecska fogalmaz: „Bár a szervezetünkből a bevitt mikroműanyag 90%-a kiürül, az egészségügyi kockázatokról továbbra sem tudunk eleget, viszont amit igen, az riasztó. Állatkísérletek és orvosi kutatások szerint a szervezetünkbe bejutó műanyag részecskék gyulladást okozhatnak, károsítva az immun- és az idegrendszert, a tüdő ereibe bejutva magas vérnyomást okozhatnak, és egyes esetekben a daganatos megbetegedések kockázatát is növelik.”
Majd arra is kitér, hogy „még a mikroműanyag hatását sem ismerjük teljeskörűen, de már megjelentek a még kisebb nanoműanyagok, amelyek fizikai érintkezés útján a bőrünkön át is képesek a testünkbe hatolni. Egyelőre nem beszélhetünk akut problémáról, azonban az emberiség túlzott műanyagfogyasztásával olyan egészségügyi orosz rulettet játszik, aminek a hosszútávú következményei veszélyesek, de minimum kérdőjelesek.”
Holland kutatók közlése szerint – folytatja a környezetkémikus – a mikroműanyagok már az emberi vérből is kimutathatók, egy olasz kutatócsoport pedig nemrégiben igazolta, hogy ezek az apró műanyagdarabkák megtalálhatóak a méhlepény szövetében is.
A műanyag részecskék háromféle úton juthatnak a szervezetünkbe: táplálkozással, belélegezve és már a bőrünkön keresztül is.
Egy, a Nature Foodban megjelent kutatás azt vizsgálta, hogy a műanyag cumisüveggel táplált kisbabák milyen mértékű mikroműanyag bevitelnek vannak kitéve. Számításaik szerint a babák szervezetébe bekerülő mikroműanyagok száma 14600 és 4550000 között alakul naponta attól függően, hogy mennyi ideig és hogyan sterilizálják az édesanyák a cumisüvegeket, illetve hogyan melegítik és rázzák fel azok tartalmát.
Vagyis a babák legrosszabb esetben akár 2600-szor annyi mikroműanyagot is elfogyaszthatnak, mint amennyi egy átlagos felnőtt szervezetébe bejut a táplálékkal, az ivóvíz fogyasztással és belégzés útján
– állapítja meg a kutató.
Általánosságban tehát elmondható, hogy minél kisebb és könnyebb az adott részecske, annál mélyebbre képes eljutni – világít rá a szerző.
Azt már régóta tudjuk, hogy szálasanyagok tüdőbe való bekerülése növeli a daganatok kialakulásának kockázatát.
A kutatók daganatos betegségben szenvedőktől származó tüdőszövet-mintákat vizsgálva megállapították, hogy a 114 szövetminta 87%-a cellulóz- vagy műanyagszálat tartalmazott, vagyis ezek az anyagok nemcsak bejutnak a szervezetbe légzés útján, hanem fel is halmozódnak ott.
Annyi bizonyos, hogy a mikroműanyagok nagy felülete oxidatív stressz és gyulladások kialakulását okozhatja a szervezetünkben, a plasztikdarabkák mérgezőek lehetnek a sejtjeinkre, annak köszönhetően pedig, hogy rendkívül lassan bomlanak, a szervezetből való eltávolításuk nem valósítható meg – emeli ki a publikáció.
A műanyagok károsíthatják továbbá az immun- és az idegrendszert.
A tüdő ereibe bejutva magas vérnyomást okozhatnak, rosszabb esetben érelzáródás is kialakulhat. Elérhetik a szervezet számára idegen anyagok eltávolításáért felelős májat és a vesét is, fokozott igénybevételnek kitéve ezeket a szerveket.
Mint írja, a mikroműanyag darabkák közül a 150 mikrométernél (µm) nagyobbak kiürülnek a szervezetből, az ennél kisebb darabkák azonban már átjuthatnak a nyirokrendszerbe, illetve a vérkeringésbe, igaz bőven 1% alatt marad azoknak az aránya, amelyek ténylegesen fel is szívódnak a szervezetben.
Jóval veszélyesebbek a 20 µm-nél kisebb műanyagdarabok, amelyek már a szerveket is képesek elérni. A legkisebb, 10 µm-nél kisebb darabkák pedig akár a sejtekbe is behatolhatnak, átjuthatnak a vér-agy gáton és méhlepényen is.
A műanyagdarabok méretén kívül az alak a másik fontos tényező a hatások becslése szempontjából: a szálak általában mérgezőbbek, mint a törmelékek
– fogalmaz a szerző.
A mikroműanyagok szervezetbe való bejutásának harmadik útja a bőrrel való érintkezés, amelyről elsőre azt gondolhatnánk, hogy nem képesek rajta átjutni.
Egyes kutatási eredmények szerint a verejtékmirigyek, a bőr sérülései és a szőrtüszők ideális bejutási pontok az apró műanyagrészecskék számára, míg más tudósok szerint a nanoműanyagok, vagyis azok a részecskék, amelyek 100 nanométernél kisebbek, nemcsak ezeken a pontokon, hanem máshol is képesek áthatolni a bőrön.
Még a mikroműanyag hatásait sem ismerjük teljesen, de már itt a nano.
A nanoműanyagokra egyelőre még egységes definíció sincs, arról pedig, hogy mi történik velük az emberi testben, gyakorlatilag semmit nem tudunk. Egy nanoanyagokkal foglalkozó tudós, Roman Lehner szerint egyelőre nincs ok aggodalomra, a mikro- és nanoműanyagok mennyisége a környezetben (még) nem éri el azt a szintet, ami már veszélyt jelenthetne az emberi egészségre.
Azonban csak rajtunk múlik, hogy elérjük ezt a szintet
– hívja fel a figyelmet a publikáció.
(Masfelfok/Hetek)