Csoda: négy nappal a borzalmas földrengés után élve mentettek ki egy hároméves kislányt a romok alól
A pénteki, 7-es erősségű rengést Athéntől Isztambulig érezni lehetett
Csoda: négy nappal a borzalmas földrengés után élve mentettek ki egy hároméves kislányt a romok alól

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 11. 03.
Csaknem négy nappal a nagy erejű égei-tengeri földrengés után kedden a nyugat-törökországi Izmirben a mentőcsapatok kimentettek egy hároméves kislányt egy ház romjai alól. A földmozgás halálos áldozatainak száma eközben 104-re nőtt, a sérültek száma több mint ezer.

Kövesse nálunk az amerikai választás eseményeit a hetek.hu-n! Kedd reggeltől szerda estig megállás nélkül követjük a legfontosabb eseményeket, legfrissebb eredményeket!

A jelenlévők tapssal fogadták Ayda Gezgint, akit a 91. órában sikerült kihúzni a törmelékek közül, 107-ikként. Legutóbb a 65. órában, tehát még előző nap került ki élve ember a szabadba, a szintén hároméves Elif Perincek.

A pénteki földrengés közép-európai idő szerint 12 óra 51 perckor történt. A török katasztrófaelhárítás 6,6-os erősségűnek, az amerikai földtani intézet 7-esnek mérte. A földmozgást - amelyet csaknem másfélezer utórengés követett - Athéntől Isztambulig érezni lehetett, és kisebb szökőárt váltott ki.

A görögországi Számosz szigetén ketten vesztették életüket a katasztrófában, Törökországban kedden 102-re emelkedett a halálos áldozatok száma. Több mint ezren megsérültek, túlnyomó többségük szintén törökországi. A kis-ázsiai országban 143-an szorulnak továbbra is kórházi ellátásra.

A több mint négymillió lakosú Izmirben tizenhét épületnél kezdődtek mentési munkálatok, kedd délelőtt ötben folytatódott a kutatás. A mentésben mintegy nyolcezer ember vesz részt, és huszonöt keresőkutyát is bevetettek.

Törökországban sok régi, valamint olcsó alapanyagból, esetenként illegálisan felhúzott épület található, amelyek nagy kockázatokat rejtenek magukban. Bár a hatóságok szigorítottak a szabályozásokon és előírták a szerkezetileg gyenge épületek megerősítését, illetve lerombolását, a török városok átalakulása és megújulása egyelőre lassan halad.

Törökország földtani törésvonalak találkozásánál fekszik, a területén gyakoriak a földrengések. 1999-ben két erőteljes rengésben mintegy 18 ezer ember vesztette életét az ország északnyugati részén. Görögországban szintén sűrűn fordulnak elő földmozgások.

(MTI/Hetek)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!