Belga kormányfő: nehéz télre kell készülnie Európának
Ha a németek gázhiányra számítanak, annak "rendkívüli hatása a többi tagállamra nézve is"
Belga kormányfő: nehéz télre kell készülnie Európának

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 06. 24.
Várhatóan nehéz télre kell készülnie Európának, a gazdasági problémák megoldására közös európai válaszokat kell találni - jelentette ki Alexander De Croo belga miniszterelnök pénteken, az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek brüsszeli találkozójára érkezve.

"Ha ezen a nyáron nem készülünk közösen a télre, akkor nagy a veszélye annak, hogy ezen a télen komoly problémákkal kell szembenéznünk"

- fogalmazott Alexander De Croo.

Emlékeztetett arra, hogy vannak EU-tagországok, melyek már intézkednek a gázhiány elkerülésére, azonban - hangsúlyozta - hatékonyan csak a közös cselekvés útján lehetséges kilábalni a nehéz időszakból.

"Nálunk már most is magas az infláció, és magasak az energiaárak" - fogalmazott.

Közölte továbbá, hogy kormánya támogatja az energiahordozók közös beszerzésére vonatkozó európai bizottsági javaslatot, valamint az árak plafonjának megállapítását is. Véleménye szerint az Európai Bizottságnak kézbe kell vennie az ügyet, a tagállamok eltérő intézkedései ugyanis negatív hatással járhatnak.

Azzal összefüggésben, hogy Németország az energiafelhasználás lakossági csökkentését szorgalmazza, De Croo aggodalmának adott hangot, és azt mondta:

ha a német kormány gázhiányra számít, annak rendkívüli hatása lesz nem csak Németországra, hanem a többi tagállamra nézve is.

Olaf Scholz német kancellár a csúcstalálkozó második napjára érkezve szintén azt hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány, valamint az orosz-ukrán háború miatt kialakult válságra csak közös európai megoldás lehetséges.

A kiutat egyebek mellett Európa energiafüggetlenségének biztosítása, a gazdasági szerkezet fejlesztése, a gazdaságosabb, szén-dioxid-kibocsátástól mentes rendszerek, valamint az energiahordozók új szállítási útvonalainak kiépítése jelentheti - mondta.

Arturs Krisjanis Karins lett miniszterelnök azt mondta, mindenki megszenvedi az ukrajnai orosz háború hatásait, de nem szabad elfelejteni, hogy "egyedül Oroszország okozza a szenvedést".

Reményét fejezte ki, hogy a brüsszeli csúcstalálkozó eredményesen zárul, és "európai szinten is lehet tenni valamit az árak csökkentésére". Ez véleménye szerint akár az energiahordozók közös megvásárlását is jelentheti közép- vagy hosszú távon.

Eduard Heger szlovák miniszterelnök szükségesnek nevezte, hogy a tagállami vezetők gyorsan intézkedjenek az inflációval kapcsolatban, ugyanis - mint mondta - "az infláció hosszabb ideig velünk marad". Véleménye szerint nagyon fontos a nemzeti megoldások áttekintése a képességek és a lehetőségek feltérképezésére.

(MTI/Hetek)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!