Bejelentette Boris Johnson a pártvezetői posztjáról való lemondását
Eddig tíz körömmel ragaszkodott a székéhez
Bejelentette Boris Johnson a pártvezetői posztjáról való lemondását

Forrás: Youtube/Telegraph

A brit miniszterelnök bejelentette, hogy lemond a Konzervatív Párt vezetői posztjáról. Johnson beszédében megköszönte a választók támogatását, és elmondta, hogy az elmúlt napokban kötelességtudat miatt nem mondott le.

A kormánya három éves teljesítményének a legfontosabb eredményeként Johnson azt emelte ki, hogy sikerült kilépniük az EU-ból, és elősegítették, hogy a világon elsőként sikerüljön covid ellen vakcinát létrehozni.

Emellett fegyverrel és egyéb módokon is támogatták Ukrajnát a február óta tartó háború miatt.

Hadd mondjam el az ukrán népnek, hogy tudom,
hogy mi az Egyesült Királyságban továbbra is támogatni fogjuk a szabadságért folytatott harcukat, ameddig csak szükséges"

– mondta Johnson.

A BBC közszolgálati médiatársaság és a Sky News kereskedelemi hírtelevízió Downing Street-i forrásai szerint

Johnson a lemondására irányuló, napok óta folyamatosan erősödő nyomásnak engedve döntött úgy, hogy eleget tesz a távozását kérők felszólításainak.

Johnson várhatóan ügyvezető minőségben a kormány élén marad utódja megválasztásáig, amelynek a menetéről jövő héten tájékoztatják majd a lakosságot.

Az elmúlt hetekben kirobbant és egyre terebélyesedő belpolitikai botránysorozat miatt gyakorlatilag összeomlott a Johnson vezette kormány.

Kérlelték, hogy mondjon le

Ahogy arról beszámoltunk, az 1930-as évek óta nem volt példa ilyen méretű lemondási hullámra egyetlen kormányon belül a brit politikatörténetben. Szerda este a kabinet tagjai egymás után keresték fel a kormányfőt Downing Street-i hivatalában, és egybehangzó, nem cáfolt médiaértesülések szerint megpróbálták elérni, hogy jelentse be lemondását. 

Közöttük volt általános meglepetésre Priti Patel belügyminiszter is, aki eddig Boris Johnson feltétlen támogatójaként és szoros szövetségeseként volt közismert.

Ugyancsak távozásra kérte a miniszterelnököt Grant Shapps közlekedési miniszter, Brandon Lewis, az észak-írországi ügyek minisztere, valamint Michael Gove, a kormányzó Konzervatív Párt egyik legbefolyásosabb tagja, aki  szerdáig a gazdasági felzárkóztatásért felelős tárca vezetője volt. Johnson hivatala azonban szerda este bejelentette, hogy a kormányfő menesztette Gove-ot miniszteri tisztségéből. 

A londoni miniszterelnöki hivatal illetékeseinek szerda esti tájékoztatása szerint Johnson még azzal az érvvel utasította vissza a távozására szóló felszólításokat, hogy a jelenlegi feszült gazdasági helyzetben és az ukrajnai háború időszakában felelőtlenség lenne a részéről, ha lemondana.

A két legnagyobb horderejű lemondást Rishi Sunak volt pénzügyminiszter és Sajid Javid, az egészségügyi tárca volt vezetője jelentette be, de szerda délutánig összesen 37 kormánytisztviselő távozott, főleg államtitkári és helyettes államtitkári, illetve, tanácsadói, parlamenti és kereskedelmi képviseleti posztokról. 

BOTRÁNY BOTRÁNY HÁTÁN

Johnson az elmúlt hónapokban több okból is szinte példátlan belpolitikai botránysorozatba keveredett. A legutóbbit az robbantotta ki, hogy kiderült: Johnson úgy nevezte ki februárban a konzervatív frakció szavazási és pártfegyelmének biztosításáért felelős kabinetiroda helyettes vezetőjévé Chris Pincher képviselőt, hogy korábban tájékoztatták a Pincher ellen szexuális molesztálás gyanújával tett bejelentésekről.

Johnson ellen június elején saját pártjának alsóházi frakciója terjesztett be bizalmatlansági indítványt, miután az elmúlt hónapokban kiderült az is, hogy a londoni miniszterelnöki hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt szigorú korlátozások idején több kerti partit, ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket tartottak, nem egyszer Johnson részvételével.

A közkeletűen "partygate" néven emlegetett ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult, különös tekintettel arra, hogy a miniszterelnököt a rendőrség megbírságolta. Az újkori brit politikatörténetben Johnson az első, hivatalban lévő miniszterelnök, akit törvénysértésért rendőrhatósági szankcióval sújtottak.

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!