Amichai Chikli izraeli miniszter tartott előadást a Hit Parkban
Érdekfeszítő témák sora került szóba
Amichai Chikli izraeli miniszter tartott előadást a Hit Parkban

Youtube/Hetek

2024. 03. 11.
Amichaj Chikli Diaszpóraügyekért és Társadalmi Egyenlőségért felelős izraeli miniszter volt a Hit Gyülekezete meghívott vendége a Hit Parkban.

A tárcavezető az „Izrael október 7.-e után, civilizációk összecsapása” c. esemény keretében tartotta meg előadását, amelynek végén újságíróink kérdéseire is válaszolt.

A politikus több ízben is kiemelte, hogy Magyarország itt, Európában világítótoronyként támogatja a zsidó államot a Nyugaton egyre erősödő anticionizmus és antiszemitizmus közepette. Ezzel is összefüggésben kitért rá, hogy a zsidó-keresztény értékrend két legfőbb ellensége ma világszerte az ún. woke-ideológia, valamint az iszlamizmus.

Úgy értékelte, hogy Izrael a heves nemzetközi ellenállás és kritikaözön ellenére is meg fogja nyerni a terroristákkal szemben vívott háborút, és arra is utalt, hogy Izrael jövője azon múlik, hogy a következő generációk hogyan folytatják a közös küzdelmüket.

Az eseményről készült felvétel itt érhető el:

Chikliről

A diaszpóraügyek mellett a Társadalmi Egyenlőség miniszteri posztot is betölti. Több jobboldali párt tagja is volt, most a Likud párt színeiben tagja a Knesszetnek. Mint az esemény leírásából kiderül: a politikus híres/hírhedt bátor megszólalásairól, és akár saját táborát sem kímélő kritikáiról. A jelenlegi konfliktusban élesen szót emel a palesztin állam létrehozása ellen. Feleségével és három gyermekével a Jezréel-völgyi Hanaton kibuc tagjai.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!