A hírportál szerint a flandriai közigazgatás egy éve halogatja, hogy hivatalos elismerést adjon a régió új mecseteinek, azonban a csütörtökön bejelentett új rendelet ezt bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi.
A feltételek között szerepel az, hogy a mecsetek nem kaphatnak török állami finanszírozást, illetve mentesnek kell maradniuk a török állami befolyástól.
Bart Somers az új rendelethez kapcsolódó sajtóközleményében hangsúlyozta: "a Flandriában élő muszlimok társadalmunk teljes jogú polgárai, ezért fontos, hogy helyreállítsuk a bizalmat, és újra elkezdjük elismerni az iszlám vallási közösségeket"
A miniszter hozzátette: véleménye szerint, "a flandriai muszlimoknak nincs szükségük török állami imámokra".
Nem fogadhatjuk el, hogy a vallást külföldi érdekek szolgálatába állítsák, nyomatékosítjuk, hogy a mecseteknek távol kell tartaniuk a külföldi befolyást, amennyiben meg akarják tartani állami elismerésüket
- idézte a The Brussels Times a miniszter sajtóközleményét.
A hírportál arról is írt, hogy a flamand kormány információs szolgálatot hozott létre, hogy figyelemmel kísérjen minden helyi vallási közösséget és támogassa őket a feltételek betartásában.
(MTI/Hetek)