A hazánk nem játszótér
Vélemény
A hazánk nem játszótér

Forrás: Youtube/444

2023. 04. 05.
Miközben Magyarország történelme egyik legkomplikáltabb gazdasági válsághelyzetében van, óriási kihívást jelent az átalakuló energiapiac, komolyan fenyeget a harmadik világháború kirobbanásának a veszélye - addig Hadházy Ákos és a Momentum kordonokkal bohóckodik.

Ez egy véleménycikk.

Kismillió szempontból lehetne kritizálni és támadni a kormányt és a munkáját, lehet komoly szakmai aggályokat és ellenjavaslatokat megfogalmazni, volt már példa frappáns ellenzéki akcióra is - de ami a Karmelita kolostor előtt történik, az zavarbaejtően kínos.

Utoljára az óvoda udvarán pár éves gyerekeknél láttam olyan dulakodást a homokozós játékokkal, mint amit elvileg felelősségteljes politikusok művelnek most a budai várnál a felállított kordonokkal. Leszerelik őket, betakargatják, ráülnek, majd a rendőrök visszaépítik azokat, és folytatódik az egész előről. A nyilvánvalóan zavartan viselkedő Hadházy Ákos pedig előveszi azt a korábban is nyilvánvalóan *jól bevált* receptet, hogy elkezd dulakodni a rendőrökkel, majd a képviselői mentelmi jogára hivatkozik.

Ezúttal sikerült véráldozatot is adnia a hazáért, az arcán jelent meg egy tizedcentiméternyi harci sebesülés.

Legutóbb hasonló alakítást az MTVA-székház ajtóinak "töréstesztje" során lehetett látni. A páratlan színészi bravúrt a magyar társadalom egy negyedik kétharmaddal jutalmazta.

Úgy tűnik, Hadházy szépen leamortizálja maga körül az ellenzéket, most a Momentum jelentkezett be a következő áldozatnak.

Vajon a zuglóiak mennyire örülnek annak, hogy a képviselőjük a médiának produkálja magát, áhítozva a rendőrségi igazoltatásra?

Fura ez a magyar diktatúra, hogy így engedik ezt az idétlenkedést és magamutogatást, miközben a falakon belül a megválasztott kormány éppen a magyarok jövőjéről hoz súlyos döntéseket.

A végén még kiderül, hogy Hadházy is azt a bizonyos szekeret tolja.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!