Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
A brit vízügyi társaságok ugyanis egy ideje már ún. „WC-től a csapig” rendszereket terveznek, amelyek lényegében víz-újrahasznosítást végeznek.
Vagyis a mosdókból kikerülő szennyvizet speciális kezelések útján megtisztítják, és ezzel ihatóvá teszik a vizet.
A tervek szerint ennek köszönhetően 2030-tól az Egyesült Királyság területén a „vécévizet” a tisztítótelepek közelében lévő folyókba lehet majd csatornázni, ami aztán később ivóvízként hasznosítható.
Sir James Bevan úgy nyilatkozott, hogy a „népszerűtlen” lépés segít majd az Egyesült Királyság vízellátásának biztosításában. Mint hangsúlyozta, a szennyvízből nyert ivóvíz
"Tökéletesen biztonságos és egészséges, bár sokan nem szeretik."
A Thames Water nevű társaság még 2013-ban jelentette be, hogy a szennyvizet szeretné felhasználni, hogy biztosítsák a londoni csapvíz-ellátást.
Hasonló lépések azért váltak szükségessé a szigetországban, mert az éghajlatváltozás következtében a vízkészletekre egyre nagyobb szükség van, és erre jelent megoldást többek között a szennyvíz „újrahasznosítása”.
Sir James úgy fogalmazott, hogy az embereknek „meg kell változtatniuk a vízről alkotott elképzeléseiket", és értékes erőforrásként kell tekinteniük rá, nem ingyenes ’jószágként’.
„Emlékezzünk csak rá, honnan jön (a víz): mikor kinyitjuk a csapot, mi folyik ki – az egy folyóból, tóból vagy egy víztárolóból indult. Minél többet veszünk el onnét, annál jobban elszívjuk ezeket a forrásokat, és ezzel nyomást helyezünk a természetre és a vadon élő állatokra.”
„Ezen intézkedések némelyike népszerűtlen lesz, ezért a következő kormányoknak politikai akaratot kell felmutatniuk”
– mutatott rá.
A szakértő szerint ugyanakkor az is fontos lépés lenne, hogy az emberek változtassanak életmódjukon – például, hogy fürdés helyett inkább zuhanyozzanak. Ezzel is csökkentve a vízfogyasztás mértékét.
(BBC/Hetek)