Hetek Univerzum
„A pokol számomra a menny”
A radikális újforradalmárok apostola Lucifernek ajánlotta főművét

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

„A pokol számomra a menny”
A radikális újforradalmárok apostola Lucifernek ajánlotta főművét
Nem hogy 100, de egyetlen napot sem kapott az új amerikai elnök ellenfeleitől arra, hogy bizonyítson. A kritikusok túlnyomó többsége nem Donald Trump egyik vagy másik intézkedésével vitatkozik, hanem kategorikusan elutasítja őt. (2017.02.17)

„Nem az én elnököm” – ezt az üzenetet sulykolják a tüntetők plakátjai, miközben a főáramú média naponta megállás nélkül önti a becsmérlő, gyakran az emberi méltóságot sárba tipró cikkeket, posztokat és videókat az elnökről, feleségéről, gyer­mekeiről és munkatársairól. A cél nem is annyira rejtett: megbuktatni Trumpot, az „erő­szakmentes forradalom” ideológusainak tanítása szerint – természetesen nem katonai puccsal, hanem úgy, hogy egyenként kidöntik Trump legitimitása alól a pilléreket.

Trump
Shutterstock/Puzzlepix

Demokrata kongresszusi képviselők egy csoportja az oregoni Earl Blumenauer vezetésével kezdeményezte, hogy az alkotmány 25. kiegészítése alapján fosszák meg elnöki címétől Donald Trumpot. A vonatkozó cikkely szerint az alelnök a kormány tagjainak többségével együtt  lemondathatja az elnököt, ha úgy ítélik meg, az államfő „mentálisan és érzelmileg” alkalmatlan a hivatala betöltésére. A kezdeményezéshez republikánus honatyák is csatlakoztak, a kaliforniai Ted Lieu például azt szeretné elérni, hogy egy pszichiáter állandó jelleggel tartózkodjon a Fehér Házban, a hagyományos orvosi ügyelet mellett. Csak arra a pillanatra várnak, hogy a folyamatos belső nyomás alatt tartott Trump valamely beszédét, Twitter-üzenetét vagy közszereplését indokként tudják felhasználni egy ilyen eljárás megindításához.

A történelemből eddig csak ellenpápákat ismertünk, most úgy tűnik, van már „ellenelnök” is, mégpedig Barack Obama személyében.

Január 20-a, Donald Trump beiktatása óta folyamatos össztűz zúdul az új kormányzatra, de ez csak a kezdet: Obama mögött egy olyan akciócsoport sorakozott fel, amely 5 millió aktivistával és 40 millió dolláros induló költségvetéssel rendelkezik. Az „árnyékkormány” célja az, hogy minden módon ellehetetlenítse az új kormányzat munkáját, végső soron pedig idő előtt távozásra kényszerítsék Trump elnököt. A lopakodó puccs forgatókönyvét Obama és Hillary Clinton egykori mentorától, a radikális baloldali Saul Alinskytől vették.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Vissza a Hetek univerzumba
Aktuális hetilap
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!