Forrás: MTI/Illyés Tibor
Lélegzetvisszafojtva szurkolunk a magyar versenyzőknek és mi tagadás, fogjuk a fejünket az utolsó másodperces vereségeken, visszacsúszásokon, elrontott asszókon. Valljuk be őszintén, nem csak az olimpikonjaink arcára ül ki ilyenkor a csalódás, hanem a miénkre is. Kezdtünk már jobban olimpiát, mi tagadás. De igazságtalan lenne csak a bánatról beszélni, Milák Kristóf váratlanul jó állapotban robbant vissza a versenysportba, a kardcsapat feledtette az egyéniben elszenvedett kudarcokat, Mészáros Krisztofer fantasztikus teljesítményt nyújtott tornászként, évtizedes "átkokat" sikerült megtörni. Reméljük, bízunk, szurkolunk, hogy a párizsi olimpiáról ne csak a botrányos megnyitó, problémás rendezés, hanem a magyar érmek is eszünkbe jussanak évtizedek múlva is. Hajrá magyarok!
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »