Az állításnak a háttere
egy organikus, misztikus
nemzetfelfogás, amely a
nemzetre mint egységes,
misztikus testre tekint
Orbán egyébként is kifejezte, hogy most ez a ruha jól áll nekünk - a nemzetnek -, jól érezzük magunkat ebben. Higgyük el, hogy tényleg így gondolja, és hogy ez neki mennyire áll jól, azt mindenki döntse el a maga ízlése szerint.
Azért van, ami miatt ezen mégis el kell gondolkoznunk. A klasszikus polgári nemzetfelfogás szerint a nemzet születésének a pillanata az, amikor a jogegyenlőség létrehozásával a polgári jogok birtokába jut minden állampolgár. Az egyén személyi szabadságának és méltóságának, a lelkiismereti és vallásszabadságnak, a sajtószabadságnak, a vállalkozás szabadságának stb. birtoklása teszi polgárrá az egyént, és ezekből következően jön létre a választójog, ezekből fakadóan a parlament a köztársaság alapintézménye. Ez a köztársaság születésének pillanata, a nemzet születése is, ugyanis ettől a pillanattól érezheti mindenki valójában hazájának az országot, így lesz mindenki a nemzet része. Erre a célra törekedve – leegyszerűsítve – éltek és alkottak reformkori politikusaink, a kor irodalmi művei erről szóltak. Ezért a nemzet születésének a pillanata a 48-as áprilisi törvények, ezt idézzük fel március 15-én. Az a kijelentés, hogy a köztársaság a nemzet testén a ruha, ettől a nemzeti, közösségi élménytől akar megfosztani minket. Ennek az állításnak a háttere egy organikus, misztikus nemzetfelfogás, amely a nemzetre mint egységes, misztikus testre tekint. Ebben már volt részünk 1998-tól 2002-ig, a Szent Koronáról szóló értelmetlen megnyilvánulások, a Szent István-i állameszme feltámasztása körüli huzavonák erről szóltak. Ennek a felfogásnak a középkor a bölcsője, amikor a pogány eredetű nemzetek és uralkodócsaládok misztikus, vallásos legitimációját meg kellett találni. Ez a felfogás együtt jár azzal, hogy fel kell lépni a szellemi egység megbontóival szemben, ki kell állítani, piros lappal kell büntetni az egység megrontóit. Ebből a felfogásból következik az egyéni szabadságjogok lebecsülése még akkor is, ha ezek törvényi szintre nem emelkednek. Alapvetően hiányzik ebből a gondolkozásmódból a másik felfogású ember méltóságának a tisztelete. Ebben a felfogásban az egyén csak az egész része, és csak ebben a viszonyban értékelhető. Az ember egy nemzeti isten szolgája; nem szabad, hanem egy sorsszerű szükség beteljesítője. Kollektivista felfogás átláthatatlan elkötelezettségi viszonyokkal, irracionális kényszerekkel.
Ennek egyenes következménye a társadalmi harcok, széthúzások, békétlenségek szítása a nemzeti egység nevében. Ez a szellem nyilvánult meg a kettős állampolgárságról szóló szavazás idején, és most, amikor Mária országáról és nemzeti tudatalattiról szól a pártkongresszusi beszéd.
És ehhez tényleg nem kell levenni a köztársaság ruháját
2006. 03. 24. (X/12)
