Dr. Valki László, nemzetközi jogász, az ELTE tanára:
Helyesen döntött az Országgyűlés, amikor kimondta a holokauszttagadás büntethetőségét, és a Magyar Köztársaság csatlakozott azokhoz az európai országokhoz (Németországhoz, Ausztriához, Franciaországhoz, Belgiumhoz, Luxemburghoz, Csehországhoz és Romániához), amelyek több éve, évtizede szankcionálják a holokauszt tagadását. Így Magyarország a faji megkülönböztetés tilalmáról szóló 1965. évi egyezmény 4. cikkének előírását is teljesíti. Ennek értelmében a részes államok büntetendő cselekménnyé kötelesek nyilvánítani a faji gyűlöletre alapozott eszmék terjesztését, a faji megkülönböztetésre való izgatást, és kötelesek betiltani minden olyan szervezetet, amely faji megkülönböztetésre izgat. A cikkely ugyan nem nevesíti a holokauszttagadást, és a részes államokra bízza, hogy éppen milyen szövegezésű büntetőjogi tilalmat állapítanak meg.
Az utóbbi években az előretörő szélsőjobboldal szótárában olyan mértékben szaporodtak el a náci népirtás megtörténtét kétségbe vonó – azaz antiszemita, uszító – kijelentések, hogy azokra a törvényalkotónak mindenképpen reagálnia kellett. Nem értek egyet azokkal az aggályokkal, amelyek szerint az új törvényi tényállás nehezen alkalmazható a gyakorlatban. Ez ugyanis tulajdonképpen a Btk. valamennyi tényállásával kapcsolatban elmondható. Csak egyetlen példát említve: a Btk. szerint az „erős felindulásban” elkövetett emberölés csak akkor büntethető enyhébben, ha a vádlott „méltányolható okból” oltotta ki egy másik ember életét. Ilyen esetekben az ügyészségnek, a bíróságnak kell mérlegelnie a bűntett elkövetésének okait. Így lesz ez annak meghatározásánál is, hogy egy adott esetben milyen mondatok értelmezhetőek holokauszttagadásnak, és mi tekinthető „nagy nyilvánosságnak”.
Tôkéczki László, történész, a Károli Gáspár Református Egyetem docense:
Hülyeség ellen nincs értelme törvénnyel harcolni. E törvény bevezetése valójában a szocialista pártnak az antifasiszta elvekkel kapcsolatos elkötelezettségét mutatja. Az igazság viszont az, hogy aki a holokausztot tagadja, az nem normális. És az sem normális, aki ez ellen törvénnyel akar harcolni. A kommunizmus rémtetteinek kimaradása kapcsán pedig világos, hogy akik most szociáldemokratáknak adják ki magukat, valójában a kommunista brigád utódainak tekinthetőek, és nyilván nem hoznak törvényt saját maguk ellen. Az, hogy az egyik őrültséget megszavazzák, a másikat nem, pontosan mutatja, hogy érintettek a dologban. Ideológiailag persze voltak különbségek a náci-fasiszta és a kommunista eszmék között, de a gyakorlatban egyáltalán nem – az áldozatoknak teljesen mindegy, hogy melyik miatt pusztultak milliószámra.
Krausz Tamás, történész, az ELTE tanára:
Támadhatatlan törvény, de sok évet késett vele a parlament. Akkor fogadták el, amikor az újfasizmus, az új szélsőjobboldal beköltözni készül a parlamentbe. Nem tartom jogosnak, hogy a törvénybe bele akarták foglalni a kommunizmus bűneit. Egészen különböző történelmi jelenségről van szó: a nácizmus mint abszolút gonosz nem relativizálható. Aki ezt relativizálja, akaratlanul is a nácizmust, a fasizmust teszi szalonképessé, hiszen a szocializmus története nem azonos a fajelméletre épülő korlátlan terror és erőszak náci történetével.
A zsidósággal szemben elkövetett tömeggyilkosságokat azért kell kiemelten kezelni, mert az egyetlen nép, amelyet a hitleristák az utolsó egyedéig ki akartak irtani, a zsidóság volt. Arra a képtelen gondolatra építettek, hogy mind a nyugati kapitalisták, mind a Szovjetunió vezető rétege zsidó.
Én senkit nem ismerek egyébként, aki a szocializmus közösségi értékeitől teljesen idegen, szörnyű bűncselekményeket tagadná. De ha a kommunizmus nevében elkövetett bűnök tagadóit megbüntetnék, akkor már meg kellene büntetni azokat is, akik a kapitalizmus bűneit, népirtásait tagadják a gyarmatosítás korától az első világháborún át a vietnami háborúig és így tovább.
Bárándy Gergely, büntetôjogász, az MSZP politikusa:
Első lépésként jó megoldás a hétfőn elfogadott törvény, szakmailag azonban több más alternatíva is létezik. Bizonyos országokban csak a holokauszt tagadását büntetik, máshol pedig a gyalázkodás, gyűlöletbeszéd részeként kezelik azt. A német büntető törvénykönyv például a gyalázkodást és a holokauszttagadást is bűncselekménynek minősíti, de más-más törvényi tényállásban. Korábban egy alkotmánymódosítás keretében már az Országgyűlés elé került egy ilyen tartalmú törvényjavaslat, amely tágabban értelmezte volna a gyűlöletbeszéd büntetését. A Fidesz nem szavazta meg a javaslatot, most viszont ugyanazt terjesztette elő módosító indítvány formájában. Ha ezt a javaslatot az MSZP elfogadta volna, akkor a zárószavazásra erre a parlamenti ciklusban biztosan nem kerülhetett volna sor.
A Fidesz valószínűleg arra játszik, hogy ne utasítsa vissza a holokauszttagadás vagy a gyalázkodás büntethetőségét nyíltan, hanem valamilyen parlamenti eszközzel próbálja azt mégis megvétózni. Szakmailag lehetséges a kommunizmus alatt elkövetett bűnök tagadásának büntetése is, azonban a holokausztot minden más önkényuralmi rendszer által elkövetett népirtástól el kell különíteni. Ugyanis egyrészről ideológiára alapozott, faji alapú, szervezett népirtás más államfilozófiai rendszerben nem figyelhető meg, másrészről egyértelműen igazolható, hogy senki nem próbál embereket megalázni azzal, hogy tagadja például a kommunizmus bűneinek a meglétét. Bízom abban, hogy ha a törvényjavaslat esetleg az Alkotmánybíróság elé kerülne, a testület felülvizsgálná eddigi többségi – elutasító – gyakorlatát a kérdéssel kapcsolatosan. Hiszen önmagában a törvény nem ellentétes az Alkotmány szövegével, csupán az Alkotmánybíróság többségi álláspontjának nem felel meg.
Gulyás József, független politikus, a parlamenti szavazáson egyetlenként nemmel szavazott:
Hazánkban az elmúlt években az alapvető alkotmányos normákat kikezdő nézetek hívei egyre agresszívabban, egyre szervezettebben léptek fel. Viszont velük szemben a rendőrség, az ügyészség és a bíróság egyelőre nem alkalmazza érdemben a meglévő szankciókat, büntető jogszabályokat. A végrehajtó hatalom mulasztásai, bizonytalankodásai tulajdonképpen hozzájárultak a közállapotok romlásához. A holokauszttagadásról azt gondolom, hogy olyan önleleplező álláspont, melyet nem szabad, és nem is lehet kriminalizálással kezelni! Ne csapjuk be magunkat azzal, hogy ezzel a Btk.-módosítással visszaszorítható az antiszemitizmus! Abban a verbális eszköztárban, amelyet működtetnek az antiszemiták és a faji alapon kirekesztők, a legkevésbé hatékony a történelmi tények tagadása.
Az alkotmányosan gyenge lábakon álló szabályozást hiba a választási kampányban úgy előterjeszteni, hogy nem értékelte, illetve vizsgálta felül a kezdeményező MSZP és a parlamenti többség a jogállam meglévő lehetőségeit, eszköztárát, mellyel hatékonyan szembefordulhat a szélsőséges nézetek híveivel. Rossz ízű vitát indít el, hogy mérhető-e bármilyen más rémséges történés, illetőleg történelmi tett a holokauszthoz, melynek iparszerű lebonyolításában ráadásul részt vett az akkori magyar államgépezet is. Az viszont tény, hogy a kommunizmus bűneit nem dolgoztuk fel, és nincs valódi cezúra, mert iratnyilvánosság és információs kárpótlás sincs. Az elmaradt szembenézés következménye, hogy a nem jogállami Kádár-rendszer mára kifejezetten megszépült, idealizált formájában él tovább a közgondolkodásban. Továbbra is élnek a pártállam hazugságai, de itt sem lehet jó eszköz a kriminalizálás, hanem „a bűnök megvallása”, a lehető legteljesebb múltfeltárás hozhat csak eredményt.
2010. 02. 26. (XIV/8)
