hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szesztilalom Terézvárosban
Beköszöntött a 30-as évek Chicagója?

2009. 07. 25.
Megdöbbenve fogadták a VI. kerületi vendéglátóipari egységek tulajdonosai a kerületben található üzletek nyitvatartását szabályozó önkormányzati rendeletet. A nemrégiben elfogadott jogszabály alapján ugyanis a szórakozóhelyek este tíz és reggel hat óra között –  bizonyos kivételektől eltekintve – nem tarthatnak nyitva.

Többek szerint rengeteg, alapvetően az éjszakai üzemmódra felkészült szórakozóhely lesz kénytelen bezárni kapuit, emellett számos vendéglátóhely agonizálása várható abban az esetben, ha az egyébként már hatályos rendeletnek az időkorlátozásra vonatkozó része szeptember 1-jén hatályba lép. A megkérdezett vendéglátósok csak a híradásokból értesültek a változásokról, így meglehetősen váratlanul érte őket a működésüket jelentősen befolyásoló önkormányzati jogszabály.
A rendeletet előterjesztő Dr. Kékesi Tibor önkormányzati képviselő szerint a szabályanyag nem lehetetleníti el az üzletek működését, ugyanis a folyamatosan működő egységek számára megfelelő átvezető szabályozás található az új rendeletben. Az érintetteknek nemcsak tartalmi kifogásaik vannak azonban, hanem magát az önkormányzati rendeleti formát sem tartják indokoltnak. Hiszen a terézvárosi önkormányzat tagjai által is elismert tény, hogy a kerületben található 2500 érintett vendéglő közül csupán százzal kapcsolatosan merültek fel panaszok a lakók részéről. Szerintük elegendő lenne egyedi, akár rendőrségi intézkedések megfelelő alkalmazása. Kékesi viszont azért tartja megalapozottnak az általános szabá­lyozást, mert az éjszaka is nyitva tartó bárok, pubok, vendéglők tulajdonosai nem tettek semmit az általuk is ismert, elsősorban a lakosokat sújtó problémák kezelése érdekében. Az is igaz ugyanakkor, hogy az egyedi intézkedések alkalmazása azért nem hatékony módszer, mert „rengetegen ismerik annak kijátszási lehetőségeit, hogy hogyan lehet kibújni az eljárások, illetve szankciók alól".
Az önkormányzat képviselő-testülete a normatív szabályozást és az előterjesztést szinte egyhangúlag, egy ellenszavazattal fogadta el. Kékesi hozzátette: az önkormányzat nyitott arra, hogy az eredeti cél sérelme nélkül - azaz a lakók érdekeit továbbra is szem előtt tartva - egy megállapodás keretében módosítsák a rendeletet. Ezért is várják az arra vonatkozó ötleteket, javaslatokat, hogy az üzletek mit tennének annak érdekében, hogy az éjjeli órákban ne zavarják a lakókat. A következő hét közepére már ki is tűzték a konkrét egyeztetést az érdekek mielőbbi összehangolása céljából.
Időközben több civil kezdeményezés is reflektált a nyitvatartási idő korlátozására. Lévai Gábor a takarodo.com blogportál szóvivője kifejezte: kezdeményezésük célja, hogy „olyan jogi és erkölcsi helyzetet lehessen teremteni a VI. kerületben, amely az összes érintett számára a legkedvezőbb megoldást hordozza magában". Ehhez mindenképpen szükséges a rendelet visszavonása, vagy legalábbis módosítása. Addig is szakmailag közelítik meg a problémát, és mielőtt konkrét lépéseket tennének, az érintettekkel való egyeztetésre helyezik a hangsúlyt. Lévai jogellenesnek tartja, hogy nem készült a rendelet meghozatalát megelőzően gazdasági hatástanulmány, emellett nem ért egyet azzal sem, hogy a rendelkezésnek nincs gazdasági hatása. Mivel a VI. kerület Budapest egyik legnagyobb szórakozóközpontja, úgy gondolja, hogy a szabály nemcsak a kerületet, hanem az egész fővárost is érinti. A problémát szerinte leginkább rendészeti és városszervezési kérdésként kell kezelni, nem önkormányzati rendeletben, főleg nem az üzemeltetőket sújtva szabályozni.
A közvetlenül érintettek egyáltalán nem tartják elfogadhatónak a rendeletet, még akkor sem, ha bizonyos körülmények között - meglehetősen nehézkes engedélyezési eljárás lefolytatása esetén - lehetőséget biztosít a 22-01 óráig tartó nyitva tartásra. Gyarmati Edina klubtulajdonos szerint azért is érthetetlen a szabályozás, mert köztudomású, hogy egykor éppen a VI. kerület vállalta fel, hogy Budapest szórakoztatóközpontja lesz, hiszen a Broadway, az Andrássy út, a Liszt Ferenc tér, a Nyugati és környéke is itt található. Utalt továbbá arra is, hogy akik a közelmúltban a vendéglátóiparba beruháztak a kerületben, azokat hatványozottan érinti a rendelkezés. Nyugat-Európában - véleménye szerint -  teljesen normális dolog, hogy a belvárosnak vannak olyan részei, ahol szórakozónegyedek működnek.
Helyi vendéglátósok egyébként a kerületben ilyen tevékenységet folytató személyek részére találkozót szerveztek a héten abból a célból, hogy egységesen léphessenek fel érdekeik védelmében. A szórakozni vágyók elégedetlenségének kifejezésére pedig a Facebook közösségi portál szervezett „koccintást" július 24-ére este 8 órára a Jókai térre, hogy bemutassák: kulturáltan is tudnak szórakozni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!