hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ki kap zakót júniusban? - Megszülettek az uniós listák

2009. 03. 07.
Számos meglepetéssel teljes a pártok európai parlamenti választásokra készült listája. A júniusban tartandó voksolás sajátossága, hogy Európában általában mindig a regnáló kormányok ellen szavaznak a polgárok. Az MSZP éppen ezért igyekszik csökkenteni a várható fiaskó súlyát, míg a Fideszben azon vitáznak, hogy egy felfokozott, nagy részvételi arányra ösztönző heves kampány ártana-e a pártnak. Az MDF pedig könnyen végleg baloldali párttá válhat.

A kampányt a Fidesz várhatja a legkedvezőbb helyzetből, mivel bejött az elmúlt évek stratégiája, hogy hagyják az MSZP-t a saját hibái miatt „szenvedni”, miközben Orbán és társai nem annyira aktívak. Leginkább bírálják a kormányt, de alternatív programot azért nem mutatnak be, mert – mint fogalmaztak – „nem akarják megtenni a baloldali sajtónak azt a szívességet, hogy a Fideszről szóljon minden, elterelve a figyelmet a kormány hibáiról”.

Úgy tudjuk, hogy a fideszes fejekben éppen az a probléma, hogy nem árt-e a pártnak, ha aktív kampányba kezdenek. Ha ugyanis Orbán Viktor ráerősít – szól a vélekedés –, akkor lehet, hogy mozgósítja és „visszalöki” az MSZP-ből kiábrándult, frusztrált baloldaliakat Gyurcsány táborába. Több fideszes attól is tartott, hogy az MSZP esetleg vezetőt cserél, és a 2004-es Medgyessy–Gyurcsány cseréhez hasonlóan a baloldali sajtó segítségével újra visszaépítik az MSZP népszerűségét. Köreikben éppen azért örülnek Gyurcsány maradásának, mert szerintük vele már nem állítható talpra az MSZP.

Az „ellenmozgósítás” elkerülése érdekében csak az utolsó hetekben indítja a Fidesz a kampányát, addig megmaradnak a közbiztonság és a válság témaköreinél. Az Fidesz EP-listáját minden nagyobb érdeklődés nélkül már hetekkel korábban összeállították. A listát Schmitt Pál vezeti, de három jelenlegi EP-képviselő kivételével valamennyien megkapták a lehetőséget az újrázásra.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!