hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hídverés helyett kirekesztés

2007. 05. 23.
A politikai idő múlása sajátosan átretusálja a múltat. Furcsa, de tény: minél messzebb vagyunk a rendszerváltástól, annál több mindent várunk utólag tőle. Csoóri Sándor nemrégiben megjelent Márciusi levél című dolgozatával is ez a helyzet. A szerző nem kevesebbet állít, mint hogy „A rendszerváltás pillanatában azt hittük, hogy a szabadság megigazulása és megváltása jön el”. Azon túlmenően, hogy az „azt hittük” szerkezet meglehetősen homályos (hitte, aki hitte), a kitétel tárgyilag sem állja meg a helyét. A rendszerváltás időszakában készült felmérések, közvélemény-kutatások ugyanis szinte egybehangzóan állították, hogy a magyar társadalom tagjainak többsége a demokráciától nem elsősorban a szabadság növekedését várta (talán nem is tudta, mi az), hanem jólétet. Megigazulást és megváltást pedig bizonyosan nem. Nem csoda viszont, hogy ha valaki manapság a szabadság megigazulásaként írja le 1989–90-et, az végképp csalódik.

„Ma már tudjuk, hogy a társadalom többségét a kapitalizmus sem teszi
szabaddá. Csak kevésbé látható a foglár” – ezt a mondatot persze nem Csoóri írja
le, még csak nem is a levelét aláírásával kitüntető százegynéhány értelmiségi
egyike, hanem – Magyarország miniszterelnöke. Igaz, 2002. szeptember 23-án, egy
napilapbeli cikkében, de mégiscsak a későbbi miniszterelnök mond eléggé kemény
ítéletet a magyar demokrácia mindennapjairól. Csoóri szabadságot számon kérő
kiáltványára Gyurcsány – öt évvel korábban – azt a kiábrándító „választ” adja,
hogy a társadalom többségét a kapitalizmus sem teszi szabaddá.

Csoóri és az a döntően jobboldali értelmiségiekből verbuválódó tábor, amely
kiáltványát aláírta, nyilvánvalóan nem fogadja el ezt a megközelítést, nem
fogadja el a „fogolyszerepet”. Ráadásul a fogságot éppen „egy Gyurcsány Ferenc
nevezetű miniszterelnöknek” tulajdonítja. A „fogságból” való kiszabadulás
útjaként pedig ezt javasolja: „Jelmondatunk szerény, de irányt mutató: Egy
nemzet boldogsága inkább függ az emberek jellemétől, mint a kormányzás
formájától.”

Hadd hívjam fel a figyelmet az idézetben szereplő „szerény” szóra. A szerénység
nagyon szép és üdvös tulajdonság. Csakhogy ebben a szövegben valójában nemigen
van szó szerénységről, sajnos. A szerző ugyanis arról beszél, hogy „Tizenhét év
óta jámboran dödögünk és lázadozunk, ahelyett hogy bevallanánk: elárultuk az
értelmet, de helyette nem fedeztünk fel magunkban semmiféle dacos és barbár
boldogságot, amellyel segíthettünk volna népünknek.” Ezek nem szerény
megfogalmazások, még ha az írás utolsó mondata szerénynek is kíván mutatkozni.
Ráadásul ellentmondásban is állnak ama másik kijelentéssel, amely a jellemre,
értsd: Gyurcsány Ferenc jellemére vonatkozik. Csakhogy, ha az értelmiség még
jóval azelőtt elárulta az értelmet, mint ahogy Gyurcsány színre léphetett volna,
akkor bizony ez a szöveg a rendszerváltás radikális kritikája, s csak azon belül
(mintegy zárójelben) Gyurcsányé. Ha az értelmiség kezdettől árulást követett el,
akkor itt valójában az értelmiséggel van a baj, annak ellenére, hogy a szöveg
egy ponton visszahőköl, és azt mondja: „aki értelmiséginek tartja magát, nem
azonosulhat ezzel a kormánnyal”.

Természetesen a fogalmazás itt is homályos. Mit jelenthet az, hogy „nem
azonosulhat”? Nem szeretheti? Nem lelkesedhet érte? Vagy nem lehet a szavazója
sem? Nyilvánvalóan mást jelent az egyik és mást a másik minőség. A jelenlegi
kormány valóban nagyon kevés pozitívumot mutat fel, ami miatt szerethető lenne.
Sőt. Politikájának iránya tisztázatlan, intézkedéseinek koherenciája
megkérdőjelezhető, politikai kommunikációja pedig rendkívül gyenge. De ezzel
együtt is orientációs pontja a szavazók egy nem is csekély részének. Miért?
Egészen egyszerűen azért, mert plurális társadalmi rendben élünk, s a
pluralizmusnak sokféle értelmezése lehetséges; akár az is, hogy valaki az
ellenféltől való félelmében lesz mondjuk az MSZP és a kormánykoalíció híve.
Természetesen vannak tudatos szavazók is, akik meggyőződésből azonosulnak a
jelenlegi kormánnyal. Csoóri Sándor azonban megkötéssel él, és csak az
értelmiségiekről beszél.

Gondoljuk tovább, és kérdezzük meg: mi az, ami miatt a szerző lehetetlennek
tartja, hogy az értelmiségi nem lehet híve ennek a kormánynak? A válasz az, hogy
Csoóri a lehetséges értelmiségfunkciók közül kiválaszt egyet, és azt domináns
princípiummá teszi. Ez pedig az erkölcsi motívum. Ismerjük el, fontos kérdésről
van szó, de ha például Konrád és Szelényi híres könyvében kutakodunk, akkor
nemigen találjuk nyomát ennek, lévén a szerzők az értelmiségi lét alapjának azt
tekintik, hogy az értelmiségi képes egyberendezni az egymástól távoli dolgokat.
Azaz: gondolataiban képes rendet teremteni.

Csoóri és az aláírók ellenben morális felsőházról beszélnek, olyan emberek
gyülekezetéről, akiknek nagyon fejlett a felettes énje, és erkölcsileg – hogy
úgy mondjam – kikezdhetetlenek. Ők azok, akik a rendszerváltás ígéreteit (lásd
föntebb) valóra váltják, akik az értelem elárulását felismervén nem engedik a
további „züllést”, s akik egy újfajta világrendet építenek fel. Nem pusztán
annyit mondanak – mint a miniszterelnök –, hogy a kapitalizmusban a szabadság
sokak számára nem lehetséges, meg hogy itt is van foglár, hanem azt, hogy
mindezeket fel lehet és fel kell számolni, mégpedig a szent szabadság nevében.

Természetesen az olvasó megkérdezheti, hogy az ilyen kísérlet viszonzásra
találhat-e a másik oldalról. Lehetséges-e párbeszéd értelmiségi táborok között?
Talán érezni: már a kérdés sem igazán értelmes. Itt ugyanis nem párbeszédre való
felhívásról van szó. Ahhoz ajánlat szükséges. Ajánlat azonban ebben a szövegben
nincs. Mégsem tekinthetjük azonban haszontalannak ezt az írást, mégpedig azért
nem, mert nagyon világosan jelzi azokat a határokat, amelyek ma értelmiségit és
értelmiségit elválasztanak egymástól. Ez a határ – leegyszerűsítve persze – a
nyelv és a szemlélet. Az a nyelvezet és az a szemlélet, amelyben ez a dolgozat
fogant, bizonyára kifejezi széles körök elkeseredettségét, ha tetszik:
elnyomottságát, de nem teremt esélyt arra, hogy a kifejtett gondolatokról
bármiféle vita induljon. Bármilyen disputához kell ugyanis egy szemléleti
nyitottság. A szemléleti nyitottsághoz pedig valamiféle alázat, jóhiszeműség,
empátia, méltányosság is szükséges. Ha ezek hiányoznak, egy kezdeményezés
valójában nem szólhat máshoz, mint azokhoz, akik eleve egyetértenek.

Ha így tekintjük, a kérdés máris az számunkra, hogy mi szükség volt
„összerendezni” az eleve egyetértőket? Mi szükség volt, és miért éppen most?
Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy az időzítés és a
közelgő Fidesz-kongresszus között létezik valamiféle kapcsolat. A szerző és az
aláírók tehát nem értelmiségi vitát akarnak indítani, hanem a Fideszt szeretnék
határozottabb, ha tetszik: radikálisabb politikára sarkallni. Ezért aztán ezt a
dokumentumot célszerűtlen mint az értelmiségi hídverés esetleges eszközét
kezelni. Semmilyen porcikájában nem az, hacsak nem azok összetartozását erősíti
meg, akik eddig is összetartoztak.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!