Fotó: Lánglovagok
Egy német autóipari befektető, a Seissenschmidt Ag. gyöngyösi ipartelepén
épülő üzemének a födémszerkezetét betonozták volna az ott dolgozók szombaton. „A
betonozás már a vége felé közeledett, amikor a zsaluzás nem bírta tovább az
építőanyag súlyát, és hatalmas robajjal az egész szerkezet szó szerint egy
szempillantás alatt leszakadt” – elevenítette fel a tragédia pillanatát
lapunknak Nádasdi István, aki az egyik betonmixert kezelte aznap. Mintegy
száz-százötven tonna betont pumpáltunk fel öt-hat méteres magasságba, a
szerkezet megroggyanásakor meghalt kollegáimnak esélyük sem volt a túlélésre –
tette hozzá Nádasdi. Feri, aki a magasban dolgozott, egy lábtöréssel úszta meg a
zuhanást. „Én és az egyik ott dolgozó haverom a betonnal balra dőltünk, nekünk
szerencsénk volt, de a mellettünk dolgozó másik négy srác jobbra sodródott. Ők
nem élték túl” – emlékszik vissza a szerencsétlenségre.
A tragédia után azonnal megindult az okok és a felelősök felkutatása. A Heteknek
nyilatkozó munkások nem tudták megmondani, mi okozhatta a bajt. „Egy ilyen
építkezésen rengeteg dolog mehet tönkre: zsaluzás, hegesztés, csavarozás, de
beszélhetünk akár egy rossz tartószerkezetről is” – mondta egyikük. Majd
hozzátette: egy ilyen tragédiához az is elegendő, ha egy apróságba csúszik hiba,
ami azután magával rántja a következőt, az meg a következőt, és így
kártyavárként dől össze az egész épület. Abban valamennyien egyetértettek: a
történtekért nem őket terheli a felelősség, ők az utasításoknak megfelelően
végezték munkájukat. Néhányan a műszaki ellenőr vagy az építésvezető
felelősségét boncolgatnák szívesen: hogy vehette át készre a szerkezetet, ha az
végül nem bírta el a beton súlyát.
Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Heteknek
elmondta, hogy az ügyben büntetőeljárás folyik, külső szakértők bevonásával.
Soltész szerint az eredményekre akár több hónapot is várni kell. Az Országos
Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség vezetői csak a vizsgálat lezárultát
követően kívánnak a baleset okairól beszélni. Az építkezés generálkivitelezője,
illetve a tervezési, szerelési és egyéb kivitelezési munkákat elvégző
alvállalkozó cég szintén a nyomozás után lép a nyilvánosság elé.
Az eddig lezárult gyorsvizsgálatok alapján egyébként az valószínűsíthető, hogy
rosszul támasztották alá a födémet, és ez okozta a balesetet. A helyzetet
súlyosbítja, hogy a hatályos törvények alapján a munkafolyamat ezen szakaszában
még akkor sem szabad a födém alatt dolgozni, ha az történetesen megfelelően van
alátámasztva. Sajtóinformációk szerint a helyszínen dolgozó tizenöt munkás közül
csupán kettőnek volt bejelentett munkaviszonya, a többi tizenhárom dolgozó, így
a szerencsétlenségben elhunyt négy férfi is feketén dolgozott a telepen – ám ezt
az értesülést lapunk kérdésére a rendőrség nem tudta megerősíteni.