A honfoglalás kori magyar és az ázsiai temetkezési szokások párhuzamait
kutatva Benkő Mihály először a Mongol Altájban élő kazakok között talált
kopjafás sírokból álló mazsar (a magyar szinonimája a kazak nyelvben) törzsi
temetőt, majd a Torgaj Kapu (Kazahsztán) egyik magyar törzsi temetőjében a
síremlékeken a törzsi, nemzetségi hovatartozást jelző – cirill betűs – „madiar”
(kiejtése: magyar) feliratot. Ezt követően a magukat magyar törzshöz tartozóként
azonosító kazak ismerősei segítségével jutott el 2002-ben a Kara-Talban
található magyar törzsi temetőbe (Nyugat-Szibéria, Russzkaja Poljana-i körzet),
melyben a sírok törzsi hovatartozást jelző – cirill, illetőleg arab betűs –
felirata „magyar kipcsák” volt. Ez a temető minden lakott helytől távol van,
ugyanakkor a sírok száma és a síremlékek nagysága és formája alapján
megállapítható, hogy jelentős népesség temetkezőhelye. A kapott információk
szerint még külföldről, például New Yorkból is szállítottak ide vissza, őseik
földjére elhunyt ázsiai magyarokat.
A személyi és tárgyi bizonyítékokat megerősítette, hogy a kazak és üzbég
kánságok megalapításáról szóló – a közelmúltban tudományosan feldolgozott –
keleti krónikákban több helyen találunk utalást Sejbani, illetőleg Abulhair kán
csapataihoz tartozó magyar vitézekre. Ezek különösen az íjjal bántak jól, amit
bizonyít, hogy egyikük kétszer is átlőtte az ellenség vezérének torkát.
Megállapítható tehát, hogy nemcsak a magyarok fogadtak be kipcsák-kun törzseket,
hanem a kipcsák-török nyelvet beszélő kazak és üzbég nemzetben is találhatók
magyar törzsek, nemzetségek. Ezek a keleti magyar Aibolat Köskömbajev
történészprofesszor (Köksetaui Egyetem) szerint a Julianus barát által
megtalált, Szubotaj Bagatur és Batu kán csapatainak megsemmisítő csapásait
túlélő ázsiai magyarok utódai, akik ma is lovas-nomád életmódot folytatnak, és
mindennapos használatban megtalálhatók náluk a honfoglalás kori sírokból ismert
– nálunk múzeumokban féltve őrzött – használati tárgyak (övek, díszes nyergek
stb).
2006. 08. 12. (X/32)
