hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2007. 06. 22. (XI/25) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Családon belüli erőszak

Véres leszámolás kezdődött Gázában azt követően, hogy a Hamasz fegyveresei néhány nap alatt elfoglalták a Palesztin Hatóság valamennyi katonai és közigazgatási létesítményét az övezetben a Mahmúd Abbászhoz hű katonáktól. Az egységkormány felbomlott, a menekülő Fatah-aktivisták közül többeket a nyílt utcán, családtagjaik szeme láttára végeztek ki a mérsékelt álarcot levetve ismét terroristaként tomboló Hamasz-osztagok, amelyek iráni mintájú iszlamista kormányzást vezettek be. A Gázában élő keresztényeket már megfenyegették: leszámolnak azokkal, akiket „misszionáláson” érnek. A Nyugati-parton válaszul a Fatah kezdett tisztogató akciókba az ott kisebbségben lévő hamaszosok ellen. Mi idézte elő a palesztin polgárháborút, és hogyan befolyásolja a drámai megosztottság a térség amúgy is ingatag helyzetét?

A lengyelek behúzták a kéziféket

A napokban az EU huszonhét tagországa ismét összeül, hogy megvitassa azt, ami az egykori alkotmányból maradt, vagyis „az unió működéséről szóló szerződést”. Az eredeti alkotmány szerzője, Valéry Giscard d’Estaing úgy nyilatkozott: az EU-nak be kellene vallania, hogy valójában csak az eredeti elképzeléseket próbálja most visszacsempészni a hátsó ajtón.

Figyelmeztetés Sarkozynek

A vasárnapi parlamenti választások eredményeképpen máris le kellett mondania az alig több mint egy hónapja felállt új kormánynak Franciaországban, miután a baloldal magához térésének egyik jeleként a jobboldali kormány egyik kulcsfigurája, Alain Juppé saját körzetében alulmaradt szocialista ellenfelével szemben. A szocialisták vártnál jobb szereplésének hírét talán csak az szárnyalta túl, hogy Ségolène Royal, volt elnökjelölt bejelentette: huszonkilenc év után szakított élettársával, François Hollande-dal, a szocialista párt főtitkárával.

Belföld

A tanár úr nem fasiszta

Nem, Kosaras Péter Ákos, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumigazgatóhelyettese nem fasiszta. Nem is náci, hanem hagyományőrző. És önkényesen kiragadott momentumok rosszindulatú tálalásának áldozata. A balliberális sajtó által, persze.

Önmagát műti a rendőrség

Elfogadta a parlament a rendőrségi törvényhez benyújtott módosításokat, és döntött a határőrség és a rendőrség összevonásáról. Kérdés azonban, hogy az új rendőri vezetés ígéretei és a jogszabályi változtatások önmagukban elegendők lesznek-e a fegyveres testületet övező bizalmatlanság leküzdésére.

Trónfosztás és álviták

Önkorrekciónak minősítette Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési frakciójának vezetője a Heteknek adott interjújában a kormányátalakítást. A politikus szerint nem akarnak lassítani a reformkormányzáson, ugyanis „tovább akarnak haladni az úton, de ha lehet, kevesebb hibával”. Az MSZP meghatározó vezetője egyébként az SZDSZ lassulástól tartó álláspontjáról úgy vélekedett: „Ha autóval megyek egy nehéz terepen, nem lehet arról vitatkozni, hogy gyorsan vagy lassan megyek. Haladni kell előre, amilyen tempót megengednek a feladatok.”

Hit és értékek

Brit kirekesztés

Egyre több jel mutat arra, hogy az Izrael–ellenesség köntösében megjelenő új antiszemitizmus Európán belül Nagy-Britanniában talál a legtöbb támogatóra. Annak ellenére, hogy a most leköszönő Tony Blair osztja Washington Izraellel kapcsolatos politikáját, számos Izrael-ellenes kezdeményezés lát napvilágot a szigetországban, melynek mozgatórugói elsősorban, de nem kizárólag a brit iszlám közösségek.

HÁTTÉR

Jézus fejvadásza

A Neurotic underground punkzenekar 1987-ben megtért frontembere, a Rocktérítő című film sorshőse. A magyar rap „feltalálója”, elismert fiatal költők példaképe – kimutatható irodalomtörténeti hatása van. A Hit Gyülekezete oszlopos tagja, az Ámen zenekar megalapítója. Evangélista, „zenész”, dalköltő, 21. századi zsoltárszerző, szózsonglőr és lírikus. Egy olyan középkori zsidó költészet megszólaltatója, amely eddig csak héber és jiddis nyelven létezett, keresztényként és magyarul pedig soha. Pajor Tamással a Könyvhétre megjelent első verseskötete, a Kötetlen kötet apropóján beszélgettünk.

Kiszolgáltatott polgárok

Magyarország az Európai Unió tíz legkorruptabb országa közé tartozik – legalábbis a Transparency International korrupciós indexe szerint. A nemzetközi szervezet magyarországi irodájának koordinátora szerint a pártfinanszírozás és a közbeszerzések terén vannak a legnagyobb bajok.

Ezer Weizman

Amikor 1948 tavaszán, Izrael függetlenségi háborújának kezdetén néhány egyiptomi repülőgép bombázni akarta Tel Avivot, csak egyetlen gép állta útjukat, de visszafordulásra kényszerítette azokat. A pilótafülkében Ezer Weizman ült.

Város Moszkva alatt

Moszkva, úgy tűnik, elkezdte „kinőni magát” – a város vezetői azt fontolgatják, hogyan lehetne lefelé terjeszkedni: ott, a felszín alatt van még hely új utak, parkolók, bevásárlóközpontok és új metróvonalak számára. A nagyszabású terveket azonban a titkosszolgálattal is alaposan egyeztetni kell majd: Moszkva alatt nem kevés létesítmény van – gyakorlatilag egy sajátos város hatalmas raktárakkal, komoly úthálózattal, és persze az elvtársak búvóhelyeivel. Sztálin pedig nem csak a népnek, magának is épített metrót: jelenleg komolyan latolgatják e titkos vonalaknak a megnyitását.

Tumultus a szülészeteken

Hetek óta várótermekhez hasonló a zsúfoltság a szülészeteken, de előfordultak olyan esetek is, hogy a telt ház miatt a kórház folyosóján vezették le a szülést az orvosok. A gondot nem az okozza, hogy megnőtt volna honfitársaink gyermekvállalási kedve, hanem az, hogy a fővárosi szülészeti ágyszámok több mint 40 százalékát megszüntették.

Hiányzott a bátorság?

A kormányfő bátrabban nyúlhatott volna új arcokhoz, egy új politikusnemzedékhez. Csakhogy ez a mostani átalakítás nagyon keményen rávilágít arra, hogy egy ilyen nemzedék még csak nyomokban sem áll készen, vagy ha alacsonyabb szinteken jelen is van, miniszteri rangú megjelenése rövid távon nem várható.

Mi lesz a nemzeti ménesek sorsa?

Mezőhegyes neve ma is elválaszthatatlanul kötődik a lótenyésztéshez, éppen úgy, mint két évszázaddal ezelőtt. A Mezőhegyesi Császári és Királyi Ménesintézetet még II. József alapította, létrehozva a monarchia első állami ménesét. A ménes egyedülálló kincse lett Mezőhegyesnek és Magyarországnak, irányadója volt a Kárpát-medencei lótenyésztésnek. A mezőhegyesi ménes mindig az állam tulajdona volt, de egy hirtelen jött ötlet szerint most a kincstár külső vagyonkezelésbe akarja adni, a négy másik nemzeti ménessel együtt. Mezőhegyesen kerestük a választ a miértre.

Az operafesztivál fantomjai

Kokas Zsoltnak hívnak, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatika szakos hallgatója vagyok, jövőre fogom tanulmányaimat befejezni, jelenleg két cégnél (egy multinál és egy kiadónál) dolgozom. Nem érzem magam megfertőzve semmilyen ideológiával, ám szeretem a jó zenét. Bármilyen hihetetlen, a Művészetek Palotájában vagy a Nemzeti Táncszínházban is megfordulok, ha a műsor tetszik, és időm engedi. Ugyanakkor a rock és metálzene területén is sok számomra kedves zenekar van, ilyen például a KISS, de kedvelem a Manowart, sőt Beatrice-koncerten is énekeltem már azt, hogy „Utálom az egész XX. századot”. Csak háromszor voltam sajnos eddig Therion koncerten, biztos ez az oka annak, hogy nem váltam még istenné az alkímia, a kabbalisztika és a Dragon Rouge ereje által. Sok barátom is van, akik hozzám hasonló cipőben járnak: a lelkes koncertre járás ellenére sem váltak istenné, sem sátánistává, de hogy-hogy nem, még csak kecskét sem áldoznak.

KÁVÉSZÜNET

Szex a reklámokban

„A szex elad” – ez lehetne a mottója a „Reklámok és nemek” nemzetközi reklámplakát-kiállításnak, amely a médiában uralkodó nőkép elleni tiltakozásul nyílt a Gödör klubban. A látogatóknak csekély vigasz, hogy nemcsak Magyarországon, hanem az egész „ká-európai” régióban kötelező utcaképtartozékok a meztelen női testekkel operáló plakátok – legyen szó autóról, sörről, banki hitelről, ingatlanról vagy akár golyóscsapágyakról. Jog ide, szakmai etika oda, a jelenséggel szembeni leghatékonyabb fegyvernek a termékek fogyasztói bojkottja bizonyul. Pontosabban bizonyulna, ha nem csupán a feministákat zavarná a jelenség.

Kastély Graz mellett

Herberstein a magyar határtól félórányi autóútra fekvő kirándulóparadicsom. Festői hegyek-völgyek, lakott várkastély, állat- és növénypark, művészeti kiállítások, történelmi kertek, játszóterek: kevés hely van a világon, ahol mindezt egyszerre kapjuk.

RECEPT: Görögdinnye fetával

Hozzávalók: 1 pohár tökmag, 60 ml extra szűz olívaolaj, 1,5 kg érett görögdinnye, 300 g feta, frissen őrölt feketebors, 3 citrom

PROGRAMOK

Extrém Napok az Árkádban, június 15-24. Különleges vetélkedésre hív mindenkit a budapesti Árkád üzletház a június 15-24. között megrendezésre kerülő extrém napok alkalmából, mely során a vállalkozó kedvű látogatók nagy ügyességet, bátorságot és gyors helyzetfelismerő képességet igénylő versenyszámokban mérhetik össze tudásukat számos értékes díj reményében.

Szépipar

A felvarrt ráncok s szilikon keblek korát éljük, melyek a szépipart kiszolgáló alkotók laborasztalairól lassacskán az átlagemberek otthonaiba szivárogtak. Ám úgy érzem, koránt sincsenek kihasználva e korszakformáló vívmányok, hisz nem törődnek a praktikummal.

Duma Pláza

A minőség és a mennyiség nem számít, csak sok legyen és jó!
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!