Macron drámai interjúja: „Itt van az események Fenevadja”
A francia államfő az emberiséget érintő válságok kapcsán adott interjút
Macron drámai interjúja: „Itt van az események Fenevadja”

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 05. 14.
Érdekes képpel jellemezte a francia elnök, Emmanuel Macron francia államfő korunkat egyre jellemzőbben sújtó válságokat a The Financial Timesnak néhány héttel ezelőtt adott nagyinterjújában.

Macront a jelen koronavírus-járvánnyal, az európai szolidaritással és a globalizáció jövőjével kapcsolatban kérdezte a lap. A kérdésre, hogy gondolta-e valaha hogy ilyen válsággal találja szemben magát, illetve személyesen ez hogyan hat arra, hogyan vezeti tovább az országát, a következő választ adta az elnök:

„Nézze, először is nem képzeltem semmit, mert mindig is a végzetre támaszkodtam. Mélyen, legbelül ez a legegyszerűbb dolog. Mindig elérhetőnek kell lennünk a végzet számára. Olyan helyzetben vagyok, hogy képes vagyok a cselekvésre, és mély meggyőződésem van azzal kapcsolatban, hogy mi az országok, mi Európa és mi a világ legjobb útja a fejlődésre, egy olyan világ elérésére, ami a szabadságból, együttműködésből és nemzetek közötti kölcsönös segítségnyújtásból épül fel…

Ugyanakkor, úgy gondolom, a mi generációnknak tudnia kell, hogy az események Fenevadja itt van, és érkezik, legyen szó terrorizmusról, nagy világjárványokról, vagy más sokkhatásokról, és nekünk fel kell vennünk a harcot, amikor érkezik … és ezt úgy tudjuk megtenni, hogy szilárdan megállunk értékeinkben, nem adjuk fel őket, s közben felkészülünk az eseményre és minden új faktorra, amit magával hoz.”

A francia elnök hozzátette, nem kellene ragaszkodni ahhoz, hogy régi, korlátolt politikai formákhoz térjenek vissza a nemzetek, hanem új kategóriákat kell feltalálni, és a globalizmust is újra kell értelmezni.

(Financial Times)

Megosztaná másokkal is a véleményét? A Facebook oldalunkon megteheti:

---

Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Vegye meg az aktuális lapszámot a digitalstand.hu/hetek oldalon, vagy fizessen elő akciósan a nyomtatott hetilapra vagy a digitális formátumra a hetek.hu/elofizetes oldalon.

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!